A kormány kivett 51 milliárd forintot a központi tartalékból, majd szétosztotta

HírKlikk 2024. február 7. 09:00 2024. feb. 7. 09:00

Újabb költségvetési átcsoportosításokról döntött az Orbán-kormány.

A kormány kedd este közzétett határozata szerint kivettek 51 milliárd forintot a központi tartalékból  – írta a hvg.hu.

A portál megnevezi az ebből kiosztott legnagyobb tételeket is:

  • gazdaságfejlesztési feladatokra, ezen belül a gazdasági ellenálló képesség fejlesztése és ipari alkalmazott technológiák bevezetésére 27 milliárd;
  • a Hungaroringre 10 milliárd;
  • egyházi működési, program és fejlesztési támogatásokra 7 milliárd;
  • az Igazságügyi Minisztérium dologi kiadásaira 3,2 milliárd forint jut.

Más tárcák is kaptak támogatásokat – a Központi Maradványelszámolási Alapból kivett pénzekből a kormány a BM-hez tartozó vízügyi igazgatóságoknak juttatott beruházásokra 2 milliárdot, a Pénzügyminisztérium pedig dologi kiadásokra kapott 3,7 milliárdot.

A portál megjegyzi, bár általában a Nemzetgazdasági Minisztériumot erősítik az utóbbi idők döntései, a mostani költségvetési átcsoportosítással ettől a tárcától 2,2 milliárd forintot átadnak az Építési és Közlekedési Minisztériumnak az oda tartozó cégek tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadásokra.

Ismét megcsapolták a rezsivédelmi alapot, onnan az Energiaügyi Minisztérium kap pénzt például a „villamosenergia-termelés mint rendszerbiztonsági szolgáltatás ellentételezésére”.

Forrás: hvg.hu