A kormány Lázár Jánosra bízta a Rákosrendezővel kapcsolatos feladatokat
A miniszter feladata lesz egyebek mellett a vevővel tárgyalni a terület értékesítését követően.
Napok óta tudni lehetett, hogy a kormány Lázár Jánost jelöli ki a Rákosrendezővel kapcsolatos feladatok felelősének, péntek este pedig a kormányhatározat is megjelent erről a Magyar Közlönyben – vette észre a hvg.hu.
A rendelet szerint össze kell hangolni a Rákosrendező értékesítését követően a vevővel folytatandó további tárgyalásokkal, a területen megvalósítandó állami beruházásokkal, valamint az ott a vevő által megvalósítandó beruházásokkal kapcsolatos kormányzati feladatokat.
Ezért a kormány felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy gondoskodjon e feladatok ellátásáról. Ebből az következik, hogy nem kormánybiztos lesz, amiről a hírek egy része szólt, hiszen őt a kormánynak kellene kineveznie. Hogy a miniszter miniszteri biztost nevez-e ki, vagy más formában gondoskodik a feladatok ellátásáról, azt bizonyára rábízzák.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2023. május 26.-i adása itt nézhető meg: