A kormány négy lépcsőben fog pénzt juttatni a nyugdíjasoknak
Az Orbán-kormány célja, hogy jövő év áprilisig a nyugdíjasok állandóan érezzék, hogy a magyar kormány törődik velük – mondta Dávid Ferenc, a DK országgyűlési képviselője a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.
Dávid Ferenc elmondta, hogy a kormány négy lépcsőben fog pénzt juttatni a nyugdíjasoknak. Először koraősszel odaadják a 30 ezer forintos élelmiszerutalványt, utána novemberben – miután nem tudják tartani a 3,2 százalékos inflációt – másfél százalékos kiigazítást kapnak, december végén, január elején a normál nyugdíjemelés következik, februárban pedig jön a 13. havi nyugdíj. Dávid Ferenc hozzátette: nem lenne meglepve, ha a választás előtt, márciusban „egy kis utalvány megint előjönne”. A képviselő szerint a 30 ezer forintos utalvány „takarékos megoldás” a kormány részéről, mert az összesen kiosztandó 80 milliárd forint nem fog beépülni a nyugdíjba, nem növeli a későbbi emelés bázisát. Emlékeztetett: három hónapig hallgattuk, hogy jön a zöldség-gyümölcs áfavisszatérítés, amiről ő már az első pillanatban tudta, hogy „baromság”. Ha úgy számolunk – tette hozzá –, hogy minden nyugdíjas ötezer forint áfát kapott volna vissza, az 12 hónappal felszorozva 60 ezer forint. Ezt felezték le ügyesen 30 ezerre – jegyezte meg. Dávid Ferenc azt is kiszámolta, hogy mivel ez a 30 ezer forint 10 darab utalványból áll (3 darab ötezres, 3 darab háromezres, 2 darab kétezres és 2 darab ezer forintos) és ha azt felszorozzuk a két és fél millió nyugdíjassal, az 25 millió darab… „szeretnék ott lenni ennek a nyomdai pályázatánál”. Ez is sok pénzbe fog kerülni és az utalványok postaköltsége is. Ráadásul a törvény rendkívül kényelmetlenné teszi a kézbesítést, mivel a postás csak egyszer hozza ki az utalványt, és ha nincs otthon az illető, akkor a többi küldeménytől eltérően csak egy bonyolult kérelmezési folyamaton keresztül lehet kérni azt, hogy a postás vigye ki másodszor is.