Tóth Bertalan: újabb lebukás, 30 milliós „aranybudira” jár a Magyar Nemzeti Bank elnöke
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felújítási költségei ismét a politikai viták középpontjába kerültek. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője Facebook-bejegyzésében „újabb lebukásról” beszélt, és többek között az elnöki mellékhelyiség luxuskivitelét kritizálta.

„Matolcsy György olyan vécét építtetett magának a jegybank felújítása során, aminek a falait 11 millióért olasz márvánnyal borították, és amihez 9,5 millió forintos kőmozaik padló vezet. Az elnöki mellékhelyiségnek csak az ajtaja majdnem 12 millió forintba került!” – írta Tóth Bertalan.
A politikus rámutatott, hogy a pazarlás nem áll meg az elnöki toalett határainál: „Az MNB épületének felújítása során csak az ajtókra 2,1 milliárd forintot költöttek! Több mint 2 ezer millió forintot szórtak el kizárólag ajtókra! Olyan ajtók vannak most a jegybankban, amiket darabonként 11 millióért vettek!”
Az MSZP frakcióvezetője szerint a kiadások túlnyomó része egyetlen üzleti körhöz került: „A felújítást a Matolcsy Ádám barátjának, Somlai Bálintnak az érdekeltségébe tartozó cég végezte, a kiadások több mint 98 százaléka is ehhez az érdekkörhöz került.”
A politikus felidézte a korábbi büntetőeljárást is, amely hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával indult: „Eddig csak azt tudtuk, hogy az MNB új vezetése feljelentést tett az előző garnitúra gazdálkodása miatt, ám a hatóságok egy év alatt sem jutottak el oda, hogy bárkit gyanúsítottként hallgassanak ki!”
Az ügy politikai színezetét Tóth Bertalan így foglalta össze: „Úgy tűnik, a nyomozás felgyorsításáról nekünk kell szavaznunk április 12-én.”
A 444.hu oknyomozó cikke alapján a felújítás további tételei is jelentősek: festésre és tapétázásra 1,4 milliárd, egyedi asztalosmunkákra 2,3 milliárd forintot költöttek, emellett aranyszínű szappanadagolók, vécékefetartók és papírtartók is milliós tételt jelentettek.