A kormánytévén keresztül üzent a megyei választási iroda vezetője a mohácsi ellenzéknek

HírKlikk 2020. augusztus 11. 06:55 2020. aug. 11. 06:55

Szombat óta nem kapott semmilyen hivatalos (pecsét, aláírás) választ, biztosítékot a mohácsi ellenzéket összefogó Változást Akarók Nemzedéke Egyesület a nyomdai hibás gyűjtőívein már bőséggel szereplő aláírások bebiztosítására. A megyei irodavezető ezért üzent – a kormánytévén keresztül.

Amint szombaton elsőként hírt adtunk róla, a mohácsi ellenzék megkezdte a szeptemberi polgármester-választáshoz szükséges aláírások összegyűjtését. Menet közben derült ki, hogy elírták a lapokon a hivatalosan bejegyzett szervezet nevét s így veszélybe kerülhetnek az eddig összegyűjtött szignók. Azonnal a helyi választási bizottsághoz siettek, ahol a jövőbeni jelöltjük és egyben a jelenlegi polgármester által elbocsátott jegyző, mint az iroda vezetője, megtagadta a hivatalos jegyzőkönyv felvételét. Ezzel vélelmezhetően esélyhátrányban és jogbizonytalanságban hagyva a VAN demokratikus jogait.

Az egyesület elnöke panasztétellel élt az eljárás miatt, mind a helyi, mind a megyei, mind az országos választási bizottság felé. Dr. Szigeti József, a VAN elnöke azt is közölte a Hírklikk megkeresésére, hogy a panasztételt annyival kiegészítették, hogy esetükben a volt jegyző hivatalvezetői jogkörét összeférhetetlennek vélik a közismert elbocsátása miatt. Így nem érzik makulátlannak a kötelező és objektív esélyegyenlőség lehetőségét és korántsem látják biztosítva a pártatlanságot.

Szombati bejelentésükre hétfőre ígérték a választási bizottság összehívását és a bejelentés megnyugtató kivizsgálását.

Bár semmilyen hivatalos választ nem kaptak, Partos János Baranya megye főjegyzője a hivatali út sajátos alternatívájaként, valamilyen érthetetlen okból annak érezte szükségét, hogy vasárnap a Hír TV-ből üzenjen az érintetteknek. 

-Ennek különösebb következményei nem lesznek, ugyanis az ajánlóíveket ki lehet javítani, ennek megvan a maga metódusa, illetve az informatikai rendszerben pedig javításra fog kerülni helyesen az egyesület neve – így az eddig összegyűjtött aláírások érvényesek lesznek. És igazából minden megy a maga medrében tovább – nyilatkozta az érintettek helyett a kormánymédiának Partos, a megyei főjegyző.    

Természetesen megkerestük a VAN elnökét, hogy a megnyugtató válasz birtokában folytathatják-e az aláírásgyűjtést, de a válasz több mint meghökkentő volt – még annyit sem közöltek velük azóta, hogy nyugodtan folytathatják a választáshoz szükséges tevékenységet:

– Sem mint panaszos, sem mint az egyesület vezetője semmilyen kézzelfogható dokumentációt nem kaptam a bejelentésünk jóhiszemű és jogszerű rögzítéséről. Szombaton csak annyit mondtak, hogy a választási iroda vezetőjének javaslata alapján hívják majd össze a panasz kivizsgálására kijelölt bizottságot. A főjegyző nyilatkozatáról én is értesültem, csak az maradt ki minden híradásból, hogy nem az általa elmondottak az egyik probléma, hanem az is, hogy a panaszunk befogadásáról – s így az egész jogi problémáról – nincs hivatalos jegyzőkönyv, dokumentum a kezünkben. A szóbeli üzenetek még nem megnyugtatóak a jogbiztonságunk számára. Egyelőre arra várunk, amiről nem tudjuk, hogy mikor lesz – közölte a Hírklikk megkeresésére dr. Szigeti József, a mohácsi ellenzéket tömörítő Változást Akarók Szövetsége Egyesület vezetője.

Az elnök nem sokkal a beszélgetést követően, megkereste portálunkat, hogy egy értesítést az interjút követően kézhez kaptak. A helyi választási irodától érkezett kurta üzenetben mindössze annyi áll, hogy „a második beadvány részben, illetve csaknem egészében tartalmazza az előzőt, ezért egy későbbi bizottsági ülésen fog erről határozat születni”.   

A különös történetben annyi mindenesetre tényszerűen hivatkozási alap, hogy bármilyen újabb hivatali bukfenccel próbálkozna dr. Kovács Mirella, a mohácsi választási iroda vezetője, immár a megyei főjegyző nagy nyilvánosság előtt megtörtént ígérete ellenében teszi.

Forrás: Hírklikk