A Közel-Keleten soha ne mondd, hogy vége a háborúnak!

Ebben a helyzetben mennyire lehet elhinni, hogy a „12 napos háború” tényleg véget ért?  

A mai ismereteink alapján, a helyzet meglehetősen ellentmondásos. Bizonyos hírszerzők csak részleges eredményekről beszélnek, az amerikai elnök pedig totális győzelmet ünnepel. Ez utóbbit azzal lehet magyarázni, hogy a „béketeremtés” Trumpnak nagyon fontos, mert megint felterjesztette magát a Nobel Békedíjra. A mai helyzetben lehetetlen megmondani, hogy bármelyik pillanatban nem lángolhat-e fel valamelyik korábbi arab-izraeli háború, s ez a mostani iráni konfliktusra is érvényes. Ismerve a feleket, úgy gondolom, az amerikai elnöknek most nem érdeke a további eszkalálódás, Irán legalább ennyire érdekelt a békében. Be kellett látnia, hogy ebben a háborúban csak veszíthet. Izrael néhány óra alatt olyan katonai károkat okozott nekik, amelyek miatt az utóbbi időben már nem tudtak védekezni, csak legfeljebb az öklüket rázhatták az izraeli repülők láttán, az amerikai B-2-esekről nem is beszélve. Ami Izraelt illeti, szintén érdekelt a háború lezárásban. A napokban olvastam izraeli biztonságpolitikai elemzéseket, amelyekből kiderült, hogy a hét végénél tovább Izrael sem tudta volna folytatni a harcokat, mert fogytán voltak a légelhárító rakétái. Az úgynevezett „Nyíl” meg a „Dávid parittyája” darabonként több millió dollárba kerül, és minden ellenséges objektum sikeres elfogásához legalább kettőt-kettőt kell felbocsátani. 

Ön jól ismeri a közel-keleti erőviszonyokat. Melyik állítást tartja valószínűbbnek az iráni atomlétesítményeket ért károkat illetően?

Abban biztosak lehetünk, hogy a támadások a legtöbb céljukat elérték. Egyelőre addig nem lehet tudni az iráni atomprogram sorsáról, amíg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrei nem jutnak be a földalatti létesítményekbe. Akkor derülhet csak ki, hogy a valós károk milyen mértékben vetették vissza az „atombomba gyár” működését. 

Erre nem biztos, hogy engedélyt kapnak. Irán bejelentette az együttműködés felfüggesztését az ügynökséggel.

Ma még nem lehet megmondani, hogy ezt komolyan gondolják-e, vagy csak ijesztgetik a világot. Akármekkorák is a károk, az nagyon valószínű, hogy a támadás után a program nem folytatódik ott, ahol a támadás előtt megszakadt. Akkor szerezhetne a világ pontos információkat, ha az ügynökség ellenőrei lejuthatnának a dúsítókhoz. Az egy másik fontos kérdés, hogy mi lett az eddig dúsított urán sorsa? Egyes hírek szerint a készleteket időben kimenekítették, mások azt állítják, hogy eddig 8-9 bombányi töltet már elkészült, és a nehézvizes reaktor már „legyártott” további akár 4-5 bombányi plutóniumot is. Ha mindez igaz, akkor Iránnak – valahol – akár tucatnyi atomfejhez elegendő hasadóanyaga lehet.

Nem vagyok katonai szakértő, de az olyan „béke”, ami egy félig eredményes hadászati akció nyomán jön létre, nagyon bizonytalan alapokra épül.

Igen, de Izrael részéről nem csak ez volt a támadás célja. Jeruzsálemben a kormány helyzete bizonytalan, zavarosak a belpolitikai viszonyok, a miniszterelnök széke inog. Ha ma lennének a választások, nem biztos, hogy meg tudná őrizni a pozícióját. Pedig ez a sikeres iráni akció növelte a népszerűségét, de nem annyira, hogy biztosra mehessen egy választáson. Valószínűleg az ellenzék sem kerülhetne hatalomra, mert ahhoz meg kellene szerezniük az úgynevezett alappártok támogatását is, amelyekkel most érthető okokból senki sem lépne koalícióra. Ez a mostani akció, mint minden más korábbi hasonló katonai lépés is, legalább olyan mértékben szólt az izraeli belpolitikai helyzetnek, mint az iráni atomfenyegetés elhárításának. Ezt a döntést meghozhatták volna akár két évvel korábban is, Izrael már akkor megtámadhatta volna Iránt, hiszen abban az időben is meglehetősen előrehaladott állapotban voltak a bombagyártás előkészületei.  

Mi kellett ahhoz, hogy éppen most szánták el magukat a lépésre?

Sok minden más – politikai és katonai tényező – mostanra érett be annyira, hogy Jeruzsálemben a háború mellett döntöttek. Egyrészt a 2023 októberi gázai terrorakcióra adott katonai válasz nyomán meggyengültek az irániak által támogatott proxy szervezetek, mint például a gázai Hamasz, a libanoni Hezbollah, vagy a jemeni huszik, és Bassar al-Assad szíriai diktatúrája is megbukott, vagyis ezek most nem tudnák hátba támadni Izraelt, miközben Teheránnal viaskodik. Izraelnek most nagyon kellemes helyzete van, ha nem is sikerült teljesen felszámolnia az ellenségeit, nincs közvetlen fenyegetés a határai mentén. 

Az irániak azt nyilatkozták, hogy a háborúnak vége. Ön is így gondolja? 

Kimondani, hogy a háborúnak vége van, meglehetősen kényes kijelentés. Pláne akkor, amikor az egyik felet „csak” legyőzik. A történelemből már tudjuk, ahhoz több, teljes győzelem kell. A második világháború végén felosztották és megszállták Németországot, ismerjük a koreai és a vietnami háború végét. De egyetlen arab-izraeli háború sem végződött így. A konfliktus kiújulásának veszélye a levegőben lóg, egy szikra képes újra fellobbantani.

Az iráni-izraeli-amerikai összecsapás mintha elterelte volna a figyelmet Ukrajnáról. Nem lehetett, hogy a támadásnak volt egy másik célpontja is: lerombolni Irán dróngyártó kapacitását?

A kérdés logikus, de úgy gondolom, ez most egyik félnek sem állt direkt szándékában. Irán korábban már két komplett Sahid gyártósort átadott az oroszoknak, ők azóta saját névvel maguk állítják elő azokat. Az üzletnek két oldala volt: az oroszok cserébe korszerű ballisztikus rakéta technológiát adtak a perzsáknak, és az irániak meg is mutatták, hogy ha kell, használni is tudják.