A közoktatási rendszer működéséért a kormány felel

A Pulzus Kutató és a Szülői Hang együttműködésében készült az a reprezentatív felmérés, amelyben azt kutatták, miként vélekednek a szülők és a társadalom a pedagógusok jogállását megváltoztató nyári törvénymódosításokról. A kormány ugyanis eddig nem tudta kellően meggyőzni a társadalmat a saját elképzeléseiről, és a civilek sem tudták még érdemben bevonni a társadalom szélesebb rétegeit és tudatosítani a következményeket. A felmérésben azt követik nyomon, miként vélekednek a szülők minderről. A kutatás segítő céllal készült, hogy a szülői társadalom jobban megismerje a magyar közoktatás valós helyzetét, problémáit, és ezáltal előmozdítsák az alternatívák megismerését, a valódi párbeszédet és a pozitív változást. A státusztörvény társadalmi megítéléséről a tanulságot 12 pontban foglalták össze, ami mintegy véleménytérképként is működik a közoktatás ügyének társadalmi támogatottságát is bemutatva.

Az első, egyik legfontosabb tanulság, hogy a pedagógushiány általánosan elismert társadalmi problémává vált. A felnőtt lakosság háromnegyede (75 százalék) szerint a pedagógushiány nagyon nagy problémát jelent, és csupán négy százalék gondolja azt, hogy a pedagógushiány nem jelentene jelentős problémát. A lakosság jelentős része nem rendelkezik részletes ismeretekkel a pedagógushiány hátteréről, okairól. Ugyanakkor már olyan erősen bekerült a köztudatba a pedagógushiány jelensége, hogy a kormánynak is lépnie kellett, és a státusztörvény bevezetése az immár széles körben tudatosult pedagógushiányra adott kormányzati reakció.

A második tanulság, hogy az érintett szülők harmada személyesen is tapasztalja, hogy nem megfelelő szakképzettségű pedagógus tart foglalkozásokat. A pedagógushiányt most már az érintett szülők/nagyszülők (akiknek iskolába/óvodába járó gyermeke van) harmada (36 százalék) tapasztalja olyan formában is, hogy nem megfelelő szakképzettségű pedagógus tart foglalkozást. Látszik tehát, hogy a pedagógushiánynak már ez a súlyos formája is igen széles kört érint az iskolákban és óvodákban. Bár elismerésre és megbecsülésre méltó a helyettesítő pedagógusok munkája, de a minőségi közoktatásnak alapfeltétele lenne az, hogy az adott állásnak megfelelő szakképzettséggel rendelkezzen a pedagógus. A kormány állításaival ellentétben, az eredmények egyértelműek: egy széles körben tapasztalt, nagyon súlyos válságról van szó.

A harmadik tanulság, hogy a pedagógushiánynak is van pártállása. Bár elvileg objektív tény az, hogy egy foglalkozást egy nem megfelelő szakképzettséggel rendelkező pedagógus tart meg, a gyakorlatban a szülők számára ez nem derül ki egyértelműen. A szülők nem kapnak részletes tájékoztatást: az intézmények legtöbbször igyekeznek elrejteni a problémákat, a szülők pedig igen különböző mértékben érzékelik mindezt. Sok múlik a szülő odafigyelésén, saját tapasztalatain, és amint az ábrán látható, a pártpreferenciákon is. A kormánypárti szavazók jóval kevesebben érzékelik a problémát (25 százalék), mint az ellenzékiek (47 százalék), vagyis ebben a kérdésben sokaknál a pártpreferencia erősebben érvényesül, mint az iskolától és a gyermektől érkező visszajelzések, a valós tapasztalat. 

A negyedik tanulság, hogy a Fidesz-szavazók hatodában tudatosult: nem volt érdemi egyeztetés. A státusztörvény kapcsán ugyanis a Fidesz elsődleges üzenete az volt, hogy széles körben egyeztettek minden érintettel. A gyakorlatban mindez azt jelentette, hogy a kormány a saját maga által támogatott, anyagilag függő szervezetekkel egyeztetett érdemben, a független szervezetekkel gyakran még látszategyeztetések sem voltak. A kormánynak a saját szavazói 29 százalékához sikerült eljuttatni a „széles körű egyeztetésekről” szóló megtévesztő üzenetét, míg a kormánypárti szavazók hatoda (17 százalék) saját pártjával ellentétben megértette, hogy itt nem valós egyeztetésekről volt szó. Eközben sok kormánypárti szavazó nem is hallott a kérdésről. Az ellenzéki szavazók nagy többsége számára világos volt, hogy itt látszategyeztetésekről van szó, mint ahogyan a párt nélküliek felének is. A magyar társadalom mintha két külön világban élne, teljesen másképp vélekedik erről a kérdésről – pártállástól függően. Azt látni, hogy a kormánypárti kommunikációs gépezet érdemi egyeztetés nélkül áterőltet egy törvényt úgy, hogy saját szavazóit következetesen meg tudja téveszteni a látszategyeztetésekkel. Ugyanakkor a Fidesz megtévesztő kommunikációja nem hatott a párt nélküliek többségénél.

Az ötödik tanulság, hogy a státusztörvény főbb elemeit a többség elutasítja. A törvény négy lényeges elemét emelték ki, amelyek központi jelentőségűek, de kidomborítják azt, hogy a jogszabály rövidtávú tűzoltó jellegű kezelést próbál adni a pedagógushiány problémájára. Mindeközben csökkenti a pedagógus pálya vonzerejét, ami hosszabb távon csak súlyosbítja a pedagógushiányt. A négy elem: a pedagógusokat szükség esetén – bizonyos feltételekkel – áthelyezhetik más intézménybe; egyetemistát is alkalmazhatnak, ha nincs elég pedagógus; évenkénti igazgatói teljesítményértékelés alapján a pedagógusok negyede béremelést kap, és a negyedik elem: fegyelmi vétség esetén az igazgató csökkentheti a pedagógus fizetését. A válaszadók mindegyik kérdés esetében többségükben elutasították a státusztörvényben foglaltakat. Az elutasítás némileg erőteljesebb az igazgatói teljesítményértékelés és a fegyelmi esetén történő fizetéscsökkentés esetén, mint a pedagógusok áthelyezésével, illetve az egyetemisták alkalmazásával kapcsolatban.

A felmérés hatodik tanulsága, hogy a státusztörvény egészét illetően kevésbé elutasító a társadalom, mint főbb elemeit nézve külön-külön. A hetedik tanulság: gyakori az igazgatókkal szembeni bizalmatlanság, miközben érzékeny, bizalmi feladatokkal ruházza fel őket a státusztörvény.

A nyolcadik tanulság az érdektelenségi nagykoalíció címet viseli. Ebben azt tudakolták, hogy hatással lesz-e a család életére a pedagógusokat érintő törvénymódosítás. A kormánypártiak 47 százaléka, az ellenzékiek 59 százaléka, a párt nélküliek 48 százaléka érzi úgy, hogy akár kis mértékben is érintené a törvénymódosítás. A magyar társadalom kevéssé érzi úgy, hogy a jövőt a tudásra és a tanulásra kell építeni. Minden bizonnyal nemcsak a státusztörvényre, hanem a teljes magyar közoktatás minőségére érvényes: túl kevéssé érezzük, hogy közünk lenne hozzá, nem tudatosul, hogy a minőségi közoktatás saját nemzetünk jövőbeli boldogulását alapozza meg.

A kilencedik tanulság szerint a kormánypártiakat is megosztja a belügyminiszter, mint a szakmaiatlanság szimbóluma. A minőségi közoktatás megteremtéséhez szakértelem, együttműködés és hosszútávú gondolkodás szükséges. A jelenlegi kormány részéről mindezeket nem láthatjuk, érdemi szakmai egyeztetések és pedagógiai szakmai viták nincsenek, a felmerülő kérdéseket rövid távú politikai és gazdasági szempontok döntik el. A közoktatásért az a belügyminiszter felel, aki saját bevallása szerint nem ért az oktatáshoz. A jelenlegi kormány 2010 óta egyszer sem nevezett ki olyan minisztert a magyar közoktatás élére, aki szakmai hozzáértéssel rendelkezett volna. Ezek ismeretében nem csoda, hogy nemcsak az ellenzéki szavazók nagy többsége ellenzi ezt a hozzáállást (74 százalék), hanem a kormánypárti szavazókat is megosztja és elbizonytalanítja: 31 százalékuk ellenzi, 41 százalékuk támogatja, hogy jelenleg a belügyminiszter felel a magyar gyerekek jövőjéért.

A tizedik tanulság szerint még a kormánypárti szavazók harmada is ellenzi, hogy az EU támogatásokra várjunk a pedagógus-béremeléssel.  Bár a kormány saját állítása szerint a pedagógusok béremelésének fedezete nagyobbrészt a magyar költségvetés és csak kisebb részben támaszkodnak EU forrásokra, mégis elmaradt az érdemi béremelés, aminek következtében pedagógusok ezrei hagyják el a választott hivatásukat, fiatalok alig jönnek, veszélyeztetve mindezzel a közoktatás jövőjét. Az ellenzékiek és a párt nélküliek túlnyomó többsége ellenzi, hogy a kormány az EU források megérkezéséhez köti az érdemi pedagógus-béremelést, de még a kormánypárti szavazók több mint egyharmada (38 százalék) számára is elfogadhatatlan ez az álláspont.

A tizenegyedik tanulság a felelős megtalálásának kérdését veti föl. A teljes lakosság körében alig van (hét százalék), a kormánypártiak körében 17 százalék, aki elégedett lenne a helyzettel. A túlnyomó többség problémásnak látja a közoktatás állapotát, a lakosság többsége (57 százalék) szerint ezért a kormányt terheli a felelősség, de a kormánypárti szavazóknak csak 22 százaléka gondolja így. Miután azonban a jelenlegi kormány 13 éve hatalmon van és számos alapvető változtatást hajtott végre, ezek következményeivel is szembesülnünk kell, így a kormányzati felelősségnek egyértelműnek kellene lennie. 

A tizenkettedik tanulság szerint a személyes érintettség csak kis mértékben növeli a szülők kormány felé támasztott elvárásait. Az adatok alapján kirajzolódik az a tendencia, hogy önmagában nem feltétlenül elegendő a szülői szemlélet megváltoztatásához, ha szembesülnek a közoktatás súlyos problémáival. Ebből a szempontból az edukáció, az érdemi párbeszéd beindítása, a közoktatás működésének jobb megértése többet számít. Nagyon fontos lenne a pedagógusok és a szülők közötti párbeszéd kiszélesítése az iskolákban, óvodákban akár informális csatornákon keresztül is. 

Minderről részletesebben a Szülői Hang oldalán olvashatnak. 

Végső tanulságként kulcskérdésnek tartják, hogy az állampolgárok megértsék: a közoktatás, mint rendszer működik, s működéséért a kormány felelős. Az adatok alapján ezt ma még sokan nem látják át, és amíg nem kényszerítik rá a kormányt, addig minden bizonnyal kevés esély van arra, hogy több erőforrás jut a magyar közoktatás fejlesztésére.