A közszférában elmarad az év végi jutalom

Somfai Péter 2021. december 23. 07:35 2021. dec. 23. 07:35

Az év végén általában esedékes jutalmat a dolgozók amolyan karácsonyi ajándéknak, a munkáltató motivációnak tekinti. Pedig szó sincs ajándékról, ezért a pénzért az alkalmazottaknak év közben meg kellett dolgozniuk. Célfeladatokat teljesítettek, időnként az ingyenes túlórát is elvárta a munkáltató. Mindez a közigazgatásban dolgozókra is igaz, most mégis csalódniuk kell: a kormány döntése szerint a minisztériumoknál, az államigazgatás egyéb területein senki nem számíthat évvégi jutalomra.

Már két héttel ezelőtt várható volt, hogy a kormány korábbi nagyvonalú költekezésének következményei lesznek. Akkoriban jelent meg az a kormányrendelet, amely már sejteni engedte, hogy üres a kincstár. Akkor azt mondták, nincs baj, a pénzhiányt pusztán a beruházások azonnali leállításával korrigálni lehet.

„Valójában ez hamis indok – magyarázza a jelenlegi döntés igazi okát Katona Tamás, korábbi pénzügyi államtitkár. – Nem igaz, hogy a beruházásokkal kapcsolatos kifizetések bármit megoldanának, hiszen olyat még nem hallottunk, hogy novemberben-decemberben le lehessen állítani megkezdett beruházásokat.” Mint mondja, legfeljebb azt teheti meg a kincstár, hogy az eddig elvégzett munkák ellenében benyújtott számlákat nem fogadja be. Ezzel az állam a cash flowt, a költségvetés pénzforgalmi mérlegét, az idei államháztartási hiányt próbálja kozmetikázni. Ilyenkor elsőként ott fogják meg a kiadásokat, ahol a kormánynak közvetlen lehetősége van – az államigazgatásban.

A szakember nem zárja ki, hogy januárban vagy februárban a közhivatalokban dolgozó mintegy 600 ezer alkalmazott ne kapna majd némi kárpótlást az elmaradt karácsonyi jutalomért, de most a minisztériumokban szigorún leállítottak minden kifizetést, az év végi jutalmazásra beállított tartalékokat is azonnal zárolták. Ezzel valójában első lépésben azt a 350 milliárd, majd az éjjel bejelentett újabb 755 milliárd forintos megszorítással próbálják pótolni azt a hiányt, amelyet a kormány még az idén szeretett volna lehívni az uniós támogatásokból, de nem lehetett.

Mennyiben rendkívüli ez a helyzet? Szükség volt már hasonló intézkedésekre az elmúlt években is? Katona Tamás úgy látja, ilyen mértéktelen év végi költekezésre nem nagyon volt példa. Bár tavaly sem vert minden garast a fogához az Orbán-kormány, ám akkor a költekezést rá lehetett fogni a Covid19 megjelenése okozta károkra.

„Valójában azért ugrott meg az államháztartási hiány, mert a Fidesz úgy ítélte meg, hogy a politikai helyzet számára kedvezőtlenül alakul – mondja a szakértő. – A sokszor felesleges pénzosztogatás egy része már 2020-ban is a 2021-re tervezett büdzsét terhelte, amivel a 2022-es választási kampány hangulatjavító intézkedéseit fedezték.”

Az állami, közszolgálati szférában az átlagkeresettől messze leszakadtak a bérek, a megüresedő álláshelyeket pedig alig lehet feltölteni, a felajánlott fizetéseket hallva, inkább tovább keresgélnek a jelentkezők. A karácsonyi jutalom elmaradása még jobban elkedvetlenítheti az amúgy a feladatokkal jelentősen túlterhelt apparátus dolgozóit, amit egy esetleges tavaszi kormányváltás egzisztenciális bizonytalansága is fokozhat. Az idei jutalom elmaradása aligha javítja a 600 ezer közalkalmazott körében a politikai hangulatot.