A lemondott törvényszéki bíró képviseli a Pride-részvétel miatt feljelentett Pankotai Lilit

HírKlikk 2025. július 10. 10:20 2025. júl. 10. 10:20

Gyülekezési joggal való visszaélésre hivatkozva indított eljárást a rendőrség a diákaktivista ellen, mert részt vett a budapesti Pride felvonuláson.

A rendőrség bejelentette ugyan, hogy nem fogják megbüntetni azokat, akik a betiltott Pride-on vonultak, Pankotai Lilit azonban már a rendőrségi bejelentés előtt feljelentették Mohácson. Miután a diákaktivistát már eljárás alá vonták, meg kell várnia a hivatalos értesítést, mi lesz az ügyével a rendőrségi bejelentés után – írja a Szabad Európa.

A diákaktivistát képviselő Laczó Adrienn 24 éven át dolgozott büntetőbíróként, tavaly novemberben mondott le a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának tanácselnöki posztjáról, mert mint fogalmazott „az az igazságszolgáltatás, melynek igyekeztem elkötelezett képviselője lenni, mára megszűnt létezni”. A szakember politikai nyomásgyakorlásra is utalt.

Frissítés: a rendőrség megszüntette az eljárást Pankotai Lili aktivista ellen – számolt be a fejleményekről szerda este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Pankotai Lili és védője, Laczó Adrienn.

A rendőrség azzal indokolta a megszüntetést, hogy Pankotai nem tudhatta, hogy jogellenes rendezvényen vesz részt, mert ellentmondásos volt a rendezvény körüli kommunikáció. Laczó Adrienn azonban kétli, hogy Pankotai „ne tudta volna, hogy mit csinál”. Hozzátette, az indoklással nem értenek egyet, de még nem döntöttek arról, hogy tesznek-e panaszt.

Forrás: Szabad Európa