A lengyel külügy bekéreti a magyar nagykövetet a Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjog miatt
Bekéretik Magyarország varsói nagykövetét a Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt – közölte pénteken a lengyel külügyminisztérium.
A tárca honlapján megismételték Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtök esti álláspontját, miszerint Varsó a „Lengyelország, valamint az Európai Unió (EU) tagállamai számára kötelező alapelvek iránt barátságtalan cselekedetnek" tekinti a magyar kormány döntését.
Ezért „formális tiltakozást adnak át" pénteken Magyarország varsói nagykövetének. A lengyel külügy egyúttal úgy döntött, hogy konzultációra hazahívja Sebastian Kecieket, az ország budapesti nagykövetét – közölték.
Jelezték továbbá: „amennyiben Magyarország megsérti európai kötelezettségvállalásait", akkor Varsó az Európai Bizottsághoz fordul, hogy az EU működéséről szóló szerződés 259. cikke alapján indítson eljárást Magyarországgal szemben.
A varsói körzeti bíróság csütörtökön közölte, hogy európai elfogatóparancsot adott ki Marcin Romanowski ellen, akit az igazságügyi minisztérium keretében működő Igazságosság Alap pénzének hűtlen kezelésével gyanúsítanak.
Romanowski a jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette korábbi kormányban 2019-2023 között töltötte be az igazságügyminiszter-helyettesi tisztséget. Ebben a minőségében felügyelte az Igazságosság Alapot, amelynek célja segítségnyújtás volt a bűncselekmények áldozatainak. Tizenegy rendbeli bűncselekmény elkövetésével, ezen belül az állami vagyonban kárt okozó szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsították meg az alap ügyében.
Romanowski jogtalannak tartja az ellene folytatott ügyészségi eljárást, és érvénytelennek a szejmnek a képviselői mentelmi joga felfüggesztéséről hozott döntését.
Az Igazságosság Alap ügyében március végén letartóztatták és október végéig vizsgálati fogságban tartották az aktív lelkipásztori tevékenységéről ismert Michal Olszewskit, a Jézus Szent Szívének Papjai szerzeteskongregáció tagját, valamint az igazságügyi minisztérium két volt hivatalnokát – középkorú nőket.
Marcin Wiacek lengyel ombudsman pénteken a lengyel közszolgálati rádióban elmondta: hivatala megerősítette, hogy több pontban is jogos volt a három gyanúsított panasza, amelyet az elfogatásuk és a vizsgálati fogságuk során velük szemben alkalmazott szabálytalan bánásmód miatt emeltek.
Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke pénteki sajtóértekezletén újságírói kérdésre elmondta: Romanowski nem az igazságszolgáltatást akarja megkerülni, hanem a lengyel igazságügyben manapság alkalmazott módszereket. Minden arra vall, hogy „a mai lengyelországi politikai helyzetben egy tisztességes per lehetetlen, ezért megvan minden alapja annak, hogy (Romanowski) azt megkerülje" – tette hozzá Kaczynski.
Adam Bodnar lengyel igazságügyi miniszter és főügyész pénteken a TOK FM lengyel kereskedelmi rádióban elmondta: az ügyészség folytatja az európai elfogatóparanccsal összefüggő eljárást, és „minden lehetséges lépést" megtesz ennek keretében.