Szulák Andrea: nem akarok önmagam paródiája lenni
Szulák Andrea a Bóta Café vendégeként nemcsak a pályájáról, hanem az életéről is őszintén mesél. Hogyan lett a „hátsó ajtón” érkező vendéglátó zenészből az egyik legismertebb zenés színpadi művész? Milyen érzés volt, amikor egy szereposztás láttán még felhorkant a szakma, majd néhány próba után elcsendesedett az ellenszél? És mit jelent számára ma az, hogy „megszigorodott”?
A beszélgetésből kiderül: Szulák Andrea mindig többet tett bele, mint amit elvártak tőle. A vendéglátózás évei megtanították arra, hogyan kell „asztalnál nem meghalni”, hogyan kell a közönség rezdüléseire figyelni. A színház pedig fegyelmet, alázatot és kitartást adott. De a legmegrázóbb pillanatok nem a rivaldafényben születtek: édesanyja haláláról úgy beszél, hogy közben felidézi, hogyan játszotta végig az előadást, amikor már tudta, hogy a búcsú pillanata közel van.
Szó esik hitről, anyaságról, a pálya végességéről és arról a döntésről is, hogy nem akar „önmaga paródiájává” válni. Meddig lehet és meddig érdemes a színpadon maradni? Hogyan lehet méltósággal hátralépni? Szulák Andrea válaszai egyszerre kemények, derűsek és mélyen emberiek – ahogy ő maga is.
