A magyar hadseregből kikopott a huszáros virtus

Azt, hogy „a magyar nép egy büszke lovas nemzet” biztonságpolitikai szakértőként lehet legitim állításnak tekinteni, hiszen így is értelmezhető a magyar történelem – fogalmazott Lázár Zsolt biztonságpolitikai szakértő. Szerinte a honvédelmi miniszter szavaival nem is tartalmilag volt gond, hanem annak akusztikájával. Olyan környezetben, ahol vármegyék és főispánok mellett csaknem a jobbágyságot is visszavezetik, másképp cseng a huszárság említése. Kétségkívül anakronisztikusnak hat. Az pedig komikusan, ha utána hozzáteszik, hogy de lovak nélküli – elemezte Szalay-Bobrovniczky Kristóf múlt heti szavait a szakértő. „Nem mondott a miniszter egészen abszurd dolgokat, csak ebben a szocio-kulturális közegben hangzik rosszul” – tette hozzá. Kijelentéséhez pedig a helyszínt is rosszul választotta meg egy lovas, részben hagyományőrző eseményen.

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy jelenleg számos ország modern haderejében, például az amerikaiaknál vagy angoloknál is létező harci egység a lovasság, de szó sincs négylábú kisegítőkről a harctéren. Egy hagyományt visznek tovább a megnevezésben, ezért lehetséges az, hogy még légi lovasság is létezik, de ott sem Pegazusokkal, hanem helikopterekkel szállnak fel a magasba a katonák.

A huszárság visszavezetése tehát önmagában nem rossz gondolat, viszont ahogy ezt a felállítandó új haderőt jellemezte, az árulkodott a miniszter hozzá nem értéséről – vélte Lázár Zsolt. „A magyar huszár kreatív, eszes, gyors, öntevékeny, bátor, büszke és magabiztos” – fogalmazta meg a hétvégén Szalay-Bobrovniczky Kristóf, miképpen is képzeli el az új magyar, ló nélküli huszárokat. „Nagyon távol áll ez a magyar hadsereg gondolkodásától. Mind olyan dolog, amelyek nincsenek meg a hadseregben” – jellemezte a magyar valóságot a biztonságpolitikai szakértő, aki ennek okát a XX. század szomorú örökségében látja.

Létezik ugyanis egy kelet-nyugat törésvonal a harcászatban is. Míg Nyugaton a hadsereg felfogása eredményorientált, és az egyes katonáktól azt várják el, hogy célt érjenek, addig a volt szovjet térségben a parancsvégrehajtás az elsődleges. Lázár Zsolt szerint ezt a mentalitást nemcsak a tisztképzésnél lehet tetten érni, hanem így szocializálódnak a leendő katonák már az általános iskolától, a másképpen poroszos oktatásnak nevezett közegben. „Ha innoválsz a honvédségnél, kirúgnak”, fogalmazta meg epésen Lázár, majd hozzátette, hogy „a mai magyar katonai kultúrától teljesen idegen a huszárság valódi jelentése”. Létre tudnak majd hozni egy olyan alakulatot, amely erre a névre hallgat, de a tartalma valószínűleg egészen más lesz majd – jelentette ki. 

Nem volt azonban ez mindig így. Paár Ádám történész-politológus részletesen kifejtette, miként is alakult ki a „lovas nemzet” önkép az elmúlt évszázadokban. „Minden nemzetnek vannak olyan kollektív mítoszai, amelyek összefűzik az adott nemzet tagjait” – ezek közé tartozik a Szalay-Bobrovniczky Kristóf által hangoztatott is. Lovas nemzet identitásunk egy fokozatos szellemi fejlődés gyümölcse. „Amikor a magyarság a Kárpát-medencében megjelent, akkor még nem beszélhettünk arról a tudatos önértelmezésről, hogy a magyarság földműves vagy lovas nemzetnek tartotta volna magát, ahogy a vikingek sem merengtek azon, hogy ők vajon most hajós népnek tekinthetők-e” – magyarázta Paár, A kosztümös film történész szemmel című könyv szerzője. Ezek az önképek ugyanis utólag alakulnak ki.

„Leginkább a kora újkorra volt jellemző, hogy ezek az identitáselemek összefűződtek nemzeti mítoszokká” – nevezte meg a fejlődés következő lépcsőfokát a történész. A skandinávoknál a 17-18. században jelent meg az a büszkeség, hogy ők valaha hajóikkal nemcsak Európa partjait járták be, hanem még az Újvilágig is eljutottak. A magyaroknál szintén ebben a korszakban következett be az a fejlődési szakasz, amikor elkezdtük magunkat egy katonás, lovas, kicsit keleti arculatú népnek tekinteni itt, a nyugat perifériáján. „Ebben szerepet játszottak a törökök elleni visszahódító háborúk fejleményei, amikor a végvári vitéz vált a magyar vitézség archetípusává. Aztán ráépült a Rákóczi-szabadságharc, az osztrák örökösödési háború, a hétéves háború huszáros bravúrjai, amelyek közül a leghíresebb Berlin megsarcolása Hadik András vezetésével, amiről nemrég film is készült” – vázolta fel Paár a folyamatot, amelynek csúcspontja II. József felvilágosult abszolutizmusának központosító törekvéseikor következett be. Akkor ugyanis a Habsburg uralkodó germanizálóként, németesítőként értelmezett politikájával szemben, a magyar nemesség ellenállást szervezett. Akkor kezdték előnyben részesíteni a magyar viseletet. „Ez egy konstruált viselet volt, ami döntően a törökös-katonás ruházati elemekre épült. Így jött divatba például a huszár egyenruhára hajazó díszmagyaros nemesi viselet a 18. század végén. Ezt a 19. században már reprezentációs céllal viselték politikusok és hivatalnokok. Összességében ez egy hosszú évszázadokon átívelő folyamat volt” – foglalta össze Paár Ádám.

A díszmagyarrá váló huszárruhában ugyanis nem lehetett volna a harctéren vitézkedni, ez egy konstruált ruhadarab, amely – főleg később – reprezentációs célokat szolgált, és demonstratív jellege volt. „Kifejezte azt, hogy a magyarság az egy katonás, a keleti népek vitézségével, szívósságával rendelkező nép, szemben a bugyogós, selyemkabátba öltözött, rokokó parókát viselő némettel, franciával. II. József uralkodása végén ünnepélyesen máglyákon égettek el mindenféle francia >rongyot<.” Ez a kulturális, mentális váltás nemcsak hazánkban zajlott le, hanem nagyon hasonlót láthatunk a skótoknál, akik szintén ebben az időszakban kezdték el hordani a kiltet, a skót szoknyát. „Az szintén nem egy ősi skót viselet, hanem szépen-lassan alakult ki az évszázadok folyamán, és dacból, ellenállásból, rebellis érzületből lett jellegzetes skót ruhanemű” – emlékeztetett a történész, aki egy másik érdekes hasonlóságra is felhívta a figyelmet. A lázadó öntudatból született viselet összefért azzal, hogy például 1822-ben már IV. György angol király is skót szoknyát húzott, mikor a skót alattvalóit látogatta meg, ahogy Ferenc József is kedveskedett olykor azzal a magyaroknak, hogy ittjártakor huszáros egyenruhát öltött. „Érdekes, hogy ez a lázadás egy idő után szépen összesimul a fennálló hatalommal” – jegyezte meg a történész.

Arra a kérdésünkre, hogy minek köszönhető a huszár hagyomány fennmaradása, Paár Ádám úgy válaszolt, hogy „az időtlenség érzülete nemesíti a hagyományokat, és azt is figyelembe kell venni, hogy számos magyar irodalmi és mesei hős is huszár. Kukorica János, Baradlay Richárd vagy Háry János, de a Tenkes kapitánya is. A huszárság tehát egy mai napig népszerű kép, mesei és filmes karaktereken keresztül élő kultusszal rendelkezik. Nem nagyon látok esélyt arra, hogy ezt bármi leváltsa, és nem is gondolom, hogy feltétlenül kellene hadakozni ezek ellen a hagyományok ellen. Ha a svédek, angolok, és még egy sor nemzet büszke a tengerjáró hagyományaira, akkor a magyarok is büszkék lehetnek a lovas hagyományaikra, mindösszesen arra kell vigyázni, hogy ez itt a jelenben ne minősüljön át privilégiummá. Ne váljon nemzeti gőg vagy kivagyiság alapjává, és végképp ne olvadjon össze aktuálpolitikával” – hívta fel a figyelmet a történész.

Jól értelmezzük-e azt – tettük fel a kérdést -, hogy szemben az erő kultuszával, amely szerint „az igazság erő nélkül keveset ér”, a huszár imázsban épp az rejlik, hogy nem az erejével, hanem az eszével és leleményességével kerekedik felül ellenfelén. Akárcsak Dávid, aki parittyájával győzte le az erejét fitogtató monstrumot, Góliátot. „Ez abszolút reális elgondolás” – válaszolta a történész, aki Lázár Zsolt biztonságpolitikai szakértő kijelentéseire rímelve kiemelte, hogy a huszárságot éppen azért használták a 18. században, azért lett népszerű nemcsak a Habsburg uralkodók hadseregében, hanem Poroszországtól kezdve egészen Latin-Amerikáig, mert ellentétben a nehézfegyverzetű vértesekkel, ez egy mozgékony lovas elem volt. „A mozgékonyság, a fürgeség, a gyorsaság kifejezetten olyan tulajdonságok, amelyeket a népmesék alapján a gyengébbik félhez szoktuk kötni, akinek fürgének kell lennie, hogy kifárassza az ellenfelét. Ez abszolút mértékben benne van a huszáridentitásban” – jellemezte a huszár kép erkölcsi üzenetét Paár Ádám.