A Magyar Hírlap lerántotta a leplet az évszázad kémtörténetéről

HírKlikk 2021. március 3. 18:00 2021. márc. 3. 18:00

Igazi gyöngyszem, az oknyomozó újságírás csúcsa, amivel egy Bán Károly nevű „újságíró” rukkolt elő szerda reggel a Magyar Hírlap hasábjain. Ez a tehetséges legény, aki feltehetően Sherlock Holmes detektívtörténetein nevelkedhetett, ma lerántotta a leplet minden idők legnagyobb bűntettéről. Klaviatúrát ragadva, hatalmasat suhintott verbális cséphadarójával a szocialistákra, és közölte a nagyvilággal, hogy „megfigyelési botrány van az MSZP-ben”.

Történetének lényege, hogy egy gondosan elrejtett „kémkamerával” megfigyelhették a nagykátai pártirodán Szakács Lászlót, az MSZP korábbi elnökhelyettesét. Továbbá a cikk azt sugalmazza, hogy mindezek mögött egy olyan aktivista áll, aki a jelenlegi elnök, „Tóth Bertalan választókerületi helytartója”. E remek dolgozat szerzője ezzel kívánja sejtetni, hogy a korábbi kiélezett elnökválasztási kampány arra készteti a feleket, hogy egymást lehallgassák, megfigyeljék.

Felhívtuk telefonon a cikkben említett aktivistát, hogy megkérdezzük, mi is történt valójában. Tóth Péter, a tápiószőlősi alapszervezet korábbi elnöke elmondta, semmilyen „kémkameráról” nincs szó. Ez egy hagyományos webkamera, amit azért kellett megvásárolnia, hogy a mostani pandémiás helyzetben interneten keresztül tudjon kommunikálni kollégáival, mint ahogy ezt manapság mások is teszik.

Arra a kérdésünkre, hogy miért rejtette el a kamerát, nevetve azt mondta: nem dugta el, öntapadós matricával a rendeltetésszerű helyére, a monitorra ragasztotta.

Az ügyben érintett másik szereplőt szintén elértük telefonon. Szakács László meg is adta a kegyelemdöfést az évszázad kémtörténetének, mivel arról tájékoztatta portálunkat, hogy november óta semmilyen rendezvény, összejövetel nem volt az épületben, így őt megfigyelni ott biztosan nem akarhatta senki.

Forrás: Hírklikk