A mi bevásárlókosarunkat már 50 százalékkal drágábban tölthetjük meg, mint egy éve
Kevés olyan élelmiszeripari termék van, amelynek az ára kisebb ütemben emelkedett volna a boltban, mint amit a hivatalos statisztika kimutat – erre jutottunk a saját gyűjtésünk alapján. Van olyan árucikk (például a csöves kukorica), ami több, mint a duplájába kerül most szeptemberben, mint egy éve – miközben a KSH az idényáras zöldségeknél csak 16 százalékos drágulást regisztrált. Igaz, van eltérés lefelé is (például a tejszínnél), ám az elhanyagolható mértékű. Nem mondjuk, hogy a mi kosarunk a magyar háztartások bevásárlásainak tipikus példája, az azonban tény, hogy főleg mindennapos élelmiszerek kerültek bele, és ezek ára átlagosan 50 százalékkal nőtt egy év alatt.
Méltán vált népszerűvé „bevásárlási kosarakkal” megmutatni, hogyan alakult az infláció a háztartások perspektívájából. Az ilyen összehasonlítások persze nem egyszerűek, hiszen ahhoz az kell, hogy az emberek megtartsák a vásárlás után a pénztárnál kapott tételes számláikat. Ez nem életszerű, de szerencsére az online felületen, a regisztrált vásárlóknak rendelkezésükre állnak a régebbi beszerzéseik számlái.
E sorok szerzője a koronavírus-járvány kitörése óta rendszeresen ugyanazon online szupermarkettől, a Kifli.hu-tól szerzi be a szükséges élelmiszerek jó részét. Regisztrált, állandó vásárló lévén, pedig a legelső rendeléstől megtalálhatók a tételes számlák a szupermarket digitális felületén.
Egy hónap, szeptember volt a vizsgálat tárgya. Az árak összehasonlításának alapjául szolgáló termékekre ugyan nem lehet ráfogni, hogy a háztartások számára kizárólag alapvető élelmiszerek lennének – ennek azonban van észszerű magyarázata. Ugyanis 11 olyan márkájú, súlyú, minőségű és jelzésű terméket találtam, amit 2021 szeptemberében és most, egy évvel később is vásároltam a Kiflinél az adott időszakban (szeptemberben).
Nem érdemes túlságosan ragozni, álljanak inkább itt az adatok, pontosabban a forintok.
Forrás. Hírklikk gyűjtés
A fenti, forintban megadott árak is meglehetősen mellbevágóak, ám ha a százalékos változást nézzük, talán még plasztikusabban látjuk a 12 hónap leforgása alatt bekövetkezett, esetenként drámai változásokat.
2022 szept./2021 szept.
Forrás. Hírklikk gyűjtés
A 11 termék áremelkedésének az átlaga nálunk 50 százalék, igaz, ebben benne van egy idényáras zöldség (kukorica), ami 125 százalékkal került többe az idén szeptemberben, mint egy évvel korábban. De az 50 százalékos átlagdrágulás mégiscsak majdnem 20 százalékponttal meghaladja a Központi Statisztikai Hivatal vonatkozó számát. (Pedig a KSH augusztusi adatot publikált csak eddig, és azóta 1-2-3 százalékponttal biztosan tovább emelkedtek az árak.)
Mindenesetre a konkrétan megadott élelmiszerekhez hasonlítható inflációs részadatok rendre inkább alacsonyabbak, mint az általunk tapasztaltak. Például a kenyér 64,3 százalékkal drágult a KSH-nál, nálunk 66 százalékkal; a tojás hivatalosan 42, konkrétan azonban 68 százalékkal kerül többe. A mi kosarunkban található két tejtermék ára (a görög joghurté, illetve a tejszíné) ha hangyányival, de mégis csak kevéssé drágult (50, illetve 54 százalékkal), mint a tejtermékek általában a KSH-nál (54,7 százalék).