A miniszter szerint a kormány új fejezetet nyitott az áldozatsegítésben

HírKlikk 2025. május 5. 19:30 2025. máj. 5. 19:30

A kormány néhány éve új fejezetet nyitott az áldozatsegítésben – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter az Igazságügyi Minisztérium (IM) és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírásán hétfőn Budapesten.

Tuzson Bence fontos pillanatnak nevezte az együttműködés megkötését, azt mondta: a partnerség révén hamarosan el fogják érni, hogy az országban minden megyeszékhelyen legyen áldozatsegítő központ.

„Magyarország óriásit lépett előre az áldozatsegítés területén" – jelentette ki a miniszter, hozzátéve: korábban a büntetőjog központjában az áldozatok helyett mindig a bűncselekmény és a bűnelkövető állt, ezen a gondolkodásmódon pedig változtatni kellett.

A miniszter jelezte: 2010-hez képes radikálisan csökkent a bűncselekmények száma, de mindig lesznek olyanok, akik bűncselekmény áldozatává válnak. „Őket meg kell védeni, ezt pedig csak összefogással tudjuk megtenni" – húzta alá Tuzson Bence.

A tárcavezető hangsúlyozta: az áldozatsegítő központok megnyitásának köszönhetően, már közvetlenül képesek eljutni az áldozatokhoz, akiknek az anyagi támogatás mellett lelki támaszt is nyújtanak, valamint segítik őket abban, hogy tudják, hová fordulhatnak, ha bajba kerülnek.

Tuzson Bence külön kiemelte a gyermekek védelmének fontosságát, jelezve: az áldozatsegítő központok a gyerekek védelmére, a gyerekekkel való foglalkozásra is felkészültek.

A miniszter megköszönte a TÖOSZ-nak az együttműködést, hozzátéve: „az egész munka nem érne semmit, ha nem lennének partnereik." Úgy folytatta: a szövetség az ország több mint felét átfogja, több mint 1700 önkormányzat tagja a TÖOSZ-nak.

„Óriási jelentősége van ennek a jövőre nézve is, hiszen minél több áldozathoz el kell jutnunk" – hangoztatta, megjegyezve: munkájuk sikeréhez az állam, az önkormányzat és a civil szféra összefogása szükséges.

Hanusi Péter, a TÖOSZ elnöke kijelentette: a bűncselekményeket jobb megelőzni, mint büntetni.

„A TÖOSZ nagy-nagy tisztelettel fogadta a magyar kormány kezdeményezését, hogy országos szinten megjelentetik az áldozatsegítő pontokat" – fogalmazott, hozzátéve: az önkormányzatok is próbálnak előre lépni ezen a területen.

Az elnök azt mondta: várakozással tekint a közös munkára. „Biztos vagyok abban, hogy ez egy gyümölcsöző együttműködés lesz" – szögezte le, megjegyezve: minden megállapodás annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle.