A mundér védelme vagy az igazság feltárása a cél?

Az ügyészség szeptember végén ügyészi hatáskörbe vonta azt a teljes ügyet, amely Szőlő utcai intézet korábbi igazgatója, Juhász Péter Pál és annak élettársa ellen indult. A két gyanúsított letartóztatását május végén rendelték el emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt. A férfit ezen kívül többrendbeli közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével, majd lőfegyverrel való visszaéléssel is meggyanúsították. Miután eredetileg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával kezdte a vizsgálatot, a KNYF külön nyomozócsoportot alakított az eset kivizsgálására, ezen belül a konkrét „fedett nyomozós” mellékszálban az NVSZ nyomoz.​

„Hangyabolyba nyúlunk ezzel a kérdéssel”, mondta a neve elhallgatását kérő jogászprofesszor, aki a hatósági személyekkel szemben indított nyomozati eljárások jogszerűségét és szabályait hivatalból is jól ismeri. Felidézte, hogy rendőrök ellen is bárki, akár egyszerű rendőr is eljárhatna, de ennek megvannak a szigorú szabályai. Ha egy rendőr személye csak tanúként kerül elő valamilyen büntető ügyben, akkor a saját kollégái is végezhetik a kihallgatását, de ha gyanúsítottként kell kezelni, akkor már a jogszabályok szerint az ügyészségi nyomozóhivatalnak kellene átvennie az ügyet. Kiemelte, hogy a jelenlegi vizsgálatot hivatalosan a Nemzeti Védelmi Szolgálat folytatja, amely a magyar állam belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve, s amely a rendészetért felelős belügyminiszter irányítása alatt áll. Ez azt jelenti, hogy a NVSZ szervezetileg – akár a rendőrség – a Belügyminisztériumhoz tartozik, és onnan kapja a szakmai irányítást, az utasításokat. Amennyiben ezt nem tekintik olyan kiemelt bűncselekménynek, amely a szervezett bűnözéshez kapcsolható, akkor akár a rendőrség is nyomozhatna, ami a gyakorlatban elfogadható, addig a fázisig, amíg csak tanúkat hallgatnak ki.​

Az egy másik kérdés szerinte, hogy miért most indult el komolyabban a vizsgálat? A jogász szerint ez botrányos, hogy az ügyben már régóta számos információ állt a hatóságok rendelkezésre, ami azt valószínűsíti, hogy valamilyen rendőrségi belső gát vagy érdek lehetett a háttérben. Feltételezhető, hogy akár egy magasabb rangú vezető akadályozta a vizsgálatot, most viszont – vélhetően a jelentős sajtóvisszhang és közvéleményi nyomás hatására – reflektorfénybe került, ami felgyorsította az eljárást. 

A poligráfos vizsgálat jogszerűsége a professzor szerint a nyomozás jelenleg ismert fázisában nem kifogásolható. A hazugságvizsgálatnak ezt az eszközét nemcsak a gyanúsítottakkal, hanem tanúkkal szemben is lehet alkalmazni, ezért eljárás-jogilag sem kifogásolható, abban az esetben, ha a most még csak a tanúként kezelt rendőröket ültették a gép elé. Kiemelte, ez egy szokásos, gyakran alkalmazott eleme a kihallgatásnak, magát a poligráfvizsgálatot jogszerű eszköznek tekinti a szakma, amit nemcsak büntetőügyekben, hanem gyakran kisebb súlyú, például autólopási vagy családi ügyekben is „bevetnek” mind a sértettek, mind a feltételezett elkövetők esetében is. 

A Szőlő utcai vizsgálat mellékszálaként kezelt nyomozással kapcsolatban azonban felmerülhetnek jogállami aggályok is. A megkérdezett jogász szerint az egyik fő probléma az volna, ha a rendőrségen belül a teljes eljárásban egymás kollégái vizsgálnak ki egy ügyet, már abban a fázisban is, amikor tanúból gyanúsítottá válna egy rendőr. Egy ilyen vizsgálatban előfordulhat informális, a mundér védelmében, a „bajtársi becsület” szellemében az elkenés, vagy akár az érintettek védelme is. Hivatkozott a Helsinki Bizottság kutatásaira, amelyek szerint rendőrökkel szemben arányaiban lényegesen kevesebb ügy végződik vádemeléssel vagy eljárással, mint civil alanyok esetén. Ha nincs is ilyen szándék a háttérben, akkor is aggályos lehetett a beidézett rendőrök szempontjából, hogy tanúként és nem gyanúsítottként hallgatták ki őket. E mögött akár lehet egy olyan hátsó szándék is, hogy azért kezelik csak tanúként az érintett rendőröket, mert így kevesebb jogi garancia illeti meg őket. Kötelesek igazat mondani, nehezebben tudják megtagadni a vallomást, nem rendelkeznek védővel, miközben megeshet, hogy az eljárás végén gyanúsítottá minősülnek, amikor már minden adat a hatóság rendelkezésére áll. Olyankor hiába próbálja valaki a korábbi vallomását, vagy annak egyes részleteit tagadni, esetleg visszavonni. Ez jogilag kiszolgáltatottabb helyzetet jelent, és ha erre irányulna a vizsgálat, az arra utalhat, hogy netán egy szovjet mintájú eljárással csupán bűnbakot keresnek. Sajnos az ilyesmi még ma is jelen van a hazai joggyakorlatban.​

A jogászprofesszor szerint azonban nagyobb az esélye annak, hogy az aktuális vizsgálat célja valóban az, hogy kiderítsék: ki akadályozta korábban a nyomozást, illetve kik álltak még a háttérben. Ez a helyes irány, mert akkor valóban érdemi eredmény születhet. Ugyanakkor arra is utalt, előfordulhat, hogy csak látványos, „nyomozunk” kommunikáció folyik, s végül az ügyet lezárják érdemi eredmény nélkül. Ez a jogállami deficit tipikus jele lenne, de szerinte mindkét verzió előfordulhat. 

A jelenlegi kényes belpolitikai helyzetben mégis abban bízik, hogy a hatóságok a valódi jogállami megközelítést választják és kiderül az igazság. Még akkor is, ha az esetleg kényelmetlen helyzetbe hozhat akár magas rangú politikai vagy rendőrségi szereplőket.