A nagy budapesti újraszámlálósdi

NVZS 2019. október 18. 11:13 2019. okt. 18. 11:13

Van olyan egyéni képviselőjelölt, aki közel 500 szavazattal kapott többet, mint ellenfele, miközben alig valamivel több mint száz volt az adott körzetben az érvénytelen szavazatok száma. Ezt éppen úgy megtámadta a Fidesz vagy csatlósai, mint azt az eredményt, ahol alig pár szavazatkülönbséggel futott be a nyertes. Tételesen megvizsgáltuk az egyes egyéni választási körzetek eredményeit azokban a kerületekben, amelyekben megfellebbezték az eredményt. A muris az, hogy a Fidesz-KDNP egyes jelöltjei is veszíthetnek az újraszámlálással. Következzenek az I., a VIII. és a IX. kerület eredményei, amire hivatkozva indított számháborút a vesztes Fidesz.

„Nyertek 3 napot” – kommentálta Baranyi Krisztina megválasztott ferencvárosi polgármester a Fidesz fellebbezését azzal a véleménnyel fűszerezve ezt, hogy „vagy ennyire pitiáner, kisstílű a banda, vagy kell még idő, hogy eltüntessenek mindent, amiért börtönbe mehetnek”. Pikó András, aki ugyanígy járt a Józsefvárosban szintén egyszerű időhúzásnak tartja a lépést. Szerint az a célja, hogy minél később kezdhessenek munkához és hogy megakadályozzák a fővárosi közgyűlés megalakulását. V. Naszályi Mártának sem biztos hétfőig a polgármesteri széke az I. kerületben.

I. kerület: Szoros eredmény született

Továbbra sem lélegezhetnek fel a változásra szavazók az I. kerületben, mert ugyan a Fővárosi Választási Bizottság elutasította a vasárnapi eredmények újraszámolására irányuló fideszes kérelmet, fennáll a letősége annak, hogy a kormányzópárt a bírósághoz fordul. V. Naszályi Márta Facebook posztjában a Fidesz újraszámolási kérelméről beszámolva azért egy furcsa momentumra felhívja a figyelmet: „A kérelmet már hétfőn benyújtották, de mi csak tegnap délután tudtuk meg, mivel se a Helyi Választási Bizottságtól nem kaptunk értesítést, se a Fővárosi Választási Bizottság honlapjára nem került ki”.

Biztos, ami biztos, ő belinkelte a Fővárosi Választási Bizottság határozatának elérhetőségét.

Tegnap összeült a Fővárosi Választási Bizottság, és a kérelmeket elutasította. Ha tehát a Fidesz nem megy a bíróságra, akkor hétfőn reggel már jogerős a választás eredménye.
V. Naszályi Márta egyébként igen szoros küzdelemben győzte le az újrázást célzó Fidesz-KDNP-s polgármestert:

Urnában lévő, lebélyegzett szavazólapok száma: 12 712 
Érvénytelen
, lebélyegzett szavazólapok száma: 241 
Érvényes szavazólapok száma: 12 471
V. Naszály – érvényes: 6 025
Dr. Nagy Gábor Tamás: 5 904
Különbség: 121

Az egyéni választókörzetekben a különbség sok helyen nagyobb volt, mint ahány érvénytelen szavazatot regisztráltak (ahol nincs feltüntetve a jelölő párt, az ellenzéki összefogás volt az)

EVK 1 Dr. Sándor Péterné (FIDESZ-KDNP)
különbség: 143
érvénytelen: 48
EVK 2: Marschall Máté (FIDESZ-KDNP)
különbség: 112
érvénytelen: 57
EVK 3 Varga Dániel
különbség: 80
érvénytelen: 51
EVK 4: Molnárka Gábor
különbség: 114
érvénytelen: 35
EVK 5: Gelencsér Ferenc
különbség: 87
érvénytelen: 35
EVK 6: Csobánczy Gábor
különbség: 101
érvénytelen: 41
EVK 7: Tölcsér Borbála
különbség: 116
érvénytelen: 43
EVK 8: Remenyik Ildikó
különbség: 73
érvénytelen: 32
EVK 9: Kovács László György
különbség: 31
érvénytelen: 51
EVK 10: Dr. Kun János
különbség: 103
érvénytelen: 33

VIII. kerület: „a valószínűség nulla”

Pikó András is a Facebookon tudatta, hogy a Józsefvárosban is megtámadták mind a polgármesteri verseny eredményét, mind pedig az ellenzéki jelöltek által megnyert egyéni választási körzetekben elért eredményeket. Mint rávilágít: „A legtöbb helyen az érvénytelen szavazatok száma kisebb, mint ahány szavazattal győztünk, tehát, ha mindet a Fidesznek ítélnék, akkor sem fordulhatna meg az eredmény. Ott pedig, ahol az érvénytelen szavazatok száma több mint a győztes és a vesztes közötti szavazatok különbsége, mint esetemben, csak abban az esetben fordulhat meg az eredmény, ha feltételezzük, hogy a választási bizottságokban, melyekben a többséget önkormányzati dolgozók meg a két fideszes adták, szisztematikusan az ellenfelem, az akkor még regnáló fideszes polgármester kárára tévedtek volna a szavazat érvényességét illetően. Ennek valószínűsége nulla” – szögezte le.

Íme, mindez számokban:

Urnában lévő, lebélyegzett szavazólapok száma:22 994 
Érvénytelen
, lebélyegzett szavazólapok száma: 332 
Érvényes szavazólapok száma: 22 662
Pikó András: 11 241 
Sára Botond: 10 972
Különbség: 269
És az EVK-kban (nincs feltüntetve a jelölő párt, az ellenzéki összefogás volt az):

EVK 1: Könczöl Dávid

különbség 232
érvénytelen: 119
EVK 2: Sátly Balázs
különbség: 171
érvénytelen: 110
EVK 3: Dr. Erőss Gábor
különbség: 81
érvénytelen: 80
EVK 4: Stettner István
különbség: 116
érvénytelen: 109
EVK 5: Balogh Lajos
különbség: 7
érvénytelen: 59
EVK 6: Sántha Péterné (Fidesz-KDNP)
különbség: 65
érvénytelen: 73
EVK 7: Hermann György
különbség: 218
érvénytelen: 103
EVK 8: Czeglédy Ádám
különbség: 151
érvénytelen: 129
EVK 9: Szili-Darók Ildikó
különbség: 31
érvénytelen: 124
EVK 10: Camara-Bereczki Miklós
különbség: 41
érvénytelen: 79
EVK 11: Dr. Ferencz Orsolya (FIDESZ-KDNP)
különbség: 119
érvénytelen:  81
EVK 12: Szarvas Koppány Bendegúz
különbség: 107
érvénytelen:  44

IX. Kerület: Thürmer a Fidesz előretolt fegyvere

A kerületi polgármester-választáson a jelöltje által a 21 547 szavazat közül 81-et besöprő Munkáspárt volt az, amely megtámadta – mégpedig tíz perccel a jogerőre emelkedés határideje előtt – az eredményt. Ez önmagában persze közröhej, de nagyon szomorú is, hiszen azt mutatja, hogy a Fideszben még annyi sem volt, hogy maga tegye meg ezt az időhúzó lépést. Mint Baranyi Krisztina a közösségi portálon írta: „Nyertek 3 napot. Ez két dolgot jelenthet. Vagy ennyire pitiáner, kisstílű a banda, vagy kell még idő, hogy eltüntessenek mindent, amiért börtönbe mehetnek Rettegnek. Van miért”.
Baranyi így nyert:

Urnában lévő, lebélyegzett szavazólapok száma: 21 547 

Érvénytelen, lebélyegzett szavazólapok száma: 361 

Érvényes szavazólapok száma: 21 186

Baranyi Krisztina: 12 188

Dr. Bácskai János: 8 376
különbség: 3812
érvénytelen: 361

És a egyéni választókörzetekben így alakultak a számok (ahol nincs feltüntetve a jelölő párt, az ellenzéki összefogás volt az):
EVK 1 Dr. Mátyás Ferenc
különbség: 241
érvénytelen: 66
EVK 2: Takács Krisztián
különbség: 95
érvénytelen: 47
EVK 3: Reiner Roland
különbség: 314
érvénytelen: 62
EVK 4: Árva Péter
különbség: 292
érvénytelen: 76
EVK 5: Takács Zoltán
különbség: 170
érvénytelen: 103
EVK 6: Torzsa Sándor
különbség: 278
érvénytelen: 95
EVK 7: Szilágyi Zsolt Zoltán
különbség: 597érvénytelen: 89
EVK 8: Takács Máriusz
különbség: 421
érvénytelen: 107
EVK 9: Sajó Ákos (FIDESZ-KDNP)
különbség: 11
érvénytelen: 72
EVK 10: Hidasi Gyula
különbség: 645
érvénytelen: 83Az űrlap teteje
EVK 11: Csóti Zsombor
különbség: 218
érvénytelen: 75

EVK 12: Jancsó Andrea Katalin

különbség: 376

érvénytelen: 130