A nagypapáról is kiderülhet, hogy jelentett – súlyos családi drámákat hozhatnak az ügynökakták
Az ügynökakták megnyitása régóta húzódó adóssága a magyar rendszerváltásnak, de a dokumentumok nyilvánosságra hozatala önmagában nem garantálja a történelmi igazság feltárását. Majtényi László alkotmányjogász szerint az iratok értelmezéséhez történészi felkészültségre, az áldozatok jogainak figyelembevételére és a tévedések elkerülésére is szükség van. A KlikkTV Mélyvíz című műsorában arról beszélt, miért maradt el évtizedeken át a teljes szembenézés, és milyen veszélyeket rejt a dokumentumok kritikátlan nyilvánosságra hozatala.
Évtizedek óta elmaradt a teljes szembenézés
Majtényi László, aki 1995 és 2001 között adatvédelmi biztosként is foglalkozott az ügynökakták ügyével, üdvözölte az állambiztonsági dokumentumok nyilvánosságra hozatalának tervét. Szerinte azonban az akták kérdése jóval összetettebb annál, mint hogy egyszerűen nyilvánosságra hozzák a neveket. Külön kell kezelni az állami vezetők múltjának átvilágítását, az ügynöklistákat, az áldozatok információhoz való jogát, valamint azoknak a harmadik személyeknek az ügyét, akik szerepelnek a jelentésekben, de nem voltak sem megfigyelők, sem megfigyeltek.
Az európai példák azt mutatják, hogy a rendszerváltás jellege meghatározta a múlt feltárásának mélységét. Németországban és Csehszlovákiában a radikálisabb politikai változások szélesebb körű nyilvánosságot teremtettek, míg Magyarországon elmaradt a teljes körű átvilágítás. Majtényi szerint a lusztráció, vagyis a közélet meghatározó szereplőinek múltfeltárása máig nem jutott nyugvópontra. Nemcsak a kormányzat és a parlament, hanem az önkormányzatok és a társadalmi nyilvánosságot formáló intézmények, köztük az egyházak múltjával is szembe kellett volna nézni.
Hetvenezer név, rengeteg bizonytalanság
A nyilvánosságra kerülő nevek nagy száma súlyos társadalmi következményekkel járhat. Majtényi a beszélgetésben mintegy hetvenezer érintett nevének lehetséges megjelenéséről beszélt, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a lista nem teljes: jelentős iratmegsemmisítés történt, és a korábbi rendszer áldozatainak egy része sem szerepel benne. A dokumentumokból ezért nem lehet automatikusan biztos következtetéseket levonni.
Az úgynevezett hatos kartonok sem feltétlenül bizonyítják önmagukban, hogy valakit ténylegesen beszerveztek, mert tervezett beszervezésekről szóló nyilvántartások is fennmaradtak. A beszervezés körülményei ugyancsak különbözhettek: volt, akit kényszerrel, kisebb szabálysértés vagy utazás során elkövetett jogsértés miatt vettek rá az együttműködésre. Majtényi Esterházy Péter Javított kiadás című könyvét említette példaként arra, hogyan lehet személyes megrendüléssel és árnyaltan feldolgozni egy család ügynökmúltját.
A jogász arra is figyelmeztetett, hogy a gyakori családnevek, az azonos személyes adatok és a hiányos iratok miatt súlyos tévedések történhetnek. Egy téves azonosítás nem egyszerű adminisztrációs hiba, hanem emberi tragédiák forrása lehet. Az akták nyilvánosságának ezért együtt kell járnia a dokumentumok kritikus vizsgálatával.
Az áldozatoknak teljes körű tájékoztatás jár
Majtényi régóta azt képviseli, hogy az áldozatoknak teljes körű hozzáférést kell biztosítani a velük történtekről szóló információkhoz. Megfogalmazása szerint az információs kárpótlás lényege, hogy a társadalom megismerhesse a múltat, az érintettek pedig megtudhassák, kik és hogyan működtek közre a megfigyelésükben. Úgy véli, az áldozatok információs önrendelkezési joga nem korlátozható úgy, hogy ne beszélhessenek szabadon a velük történtekről.
A nyilvánosság azonban csak akkor szolgálja a történelmi igazság feltárását, ha a dokumentumokat hozzáértő szakemberek értelmezik. Majtényi szerint az állambiztonsági jelentések nyelvezetét és korabeli környezetét is ismerni kell: egy dicsérőnek tűnő megjegyzés például nem feltétlenül tükrözi a megfigyelt személy valódi nézeteit, hanem akár az informátor szándékát is jelezheti.
A jogász kifogásolta azt is, ha megfelelő szakmai felkészültség nélkül jutnak hozzá érzékeny iratokhoz olyanok, akik később lejáratásra használják fel azokat. A titkosszolgálatoknál maradt dokumentumok levéltárba kerülésével kapcsolatos viták rendezésére pedig a bírósági utat tartaná megfelelőnek. Szerinte a múlt feltárásakor az egyes embereket önálló személyiségként kell kezelni: a valódi bűnökkel el kell számolni, de a dokumentumok önmagukban nem helyettesítik a körültekintő vizsgálatot.
