A NATO-ban mélyülő frusztrációval és csalódottsággal nézik, ami történik
A Magyarországot kormányzó Fidesz bojkottálta a parlament ellenzéki indítványra, kifejezetten a svéd NATO-csatlakozás ratifikálására összehívott hétfői ülését. Mindezt annak ellenére, hogy nyugati államok nagyköveteinek csoportja is megjelent, hogy sürgesse a ratifikálást – foglalta össze a The Guardian.
A liberális brit lap részletesen ismertette Orbán Viktor miniszterelnöknek a kérdéssel kapcsolatban az idők során tett különböző kijelentéseit és ígéreteit, majd rámutatott: a nagykövetek személyes megjelenése jelképes lépés.
David Pressman, az Egyesült Államok nagykövete az ülés után újságíróknak elmondta: „Svédország NATO-csatlakozása közvetlenül érinti az Egyesült Államok nemzetbiztonságát, és az egész szövetség biztonságát. A miniszterelnök ígérte, hogy összehívja a parlamentet és sürgeti a csatlakozás ratifikálását, amilyen hamar csak lehet. Most volt egy ilyen alkalom. Várjuk, hogy Magyarország eredményesen cselekedjen, és szorosan nyomon fogjuk ezt követni”.
Egy neve mellőzését kérő vezető európai diplomata leszögezte: megjelenésükkel hangsúlyozni kívánták a Svédországgal vállalt szolidaritásukat, és kifejezésre szándékoztak juttatni, hogy remélik: a ratifikálás a lehető leghamarabb megtörténik. A lap rámutatott: a magyar halogatás mélyen frusztrálta a nyugati tisztségviselőket, akik aggodalmuknak adtak hangot egyrészt a halogatás miatt, de azért is, hogy nem látnak érveket a magyar lépések mögött. A tisztségviselők számára azért is rejtélyes a budapesti magatartás, mert Magyarország a svéd csatlakozási kérelem benyújtása, vagyis 2022 májusa óta nem emelt hivatalos kifogást, nem fogalmazott meg követeléseket, csak halogatta a ratifikálást.
Egy másik európai diplomata leszögezte: „A NATO-ban mélyülő frusztrációval és csalódottsággal nézik, ami történik”.
A The Guardian beszámolt arról is, hogy Kocsis Máté frakcióvezető azt mondta, a ratifikálásra a február végén kezdődő következő ülésszakon kerülhet sor, „de ehhez az szükséges, hogy előbb a két miniszterelnök találkozzon Budapesten. Ha a svédeknek fontos a csatlakozás, eljönnek, ahogyan elmentek Törökországba is”.