A NATO-csúcson is téma, hogyan fékezhetnék meg Orbánt

HírKlikk 2024. július 10. 20:50 2024. júl. 10. 20:50

Kezd alakot ölteni Európában a „Fékezzük meg Orbánt”-művelet. Még az sem kizárt, hogy elveszik tőle a soros elnökséget, amire még sosem volt példa. Bár jogászok azt mondják, hogy ezt nem lehet megcsinálni, beavatott források szerint Washingtonban jelenleg a legfelsőbb szinten vitatják meg a NATO-csúcson résztvevő uniós országok, miként lehetne megállítani Orbánt.

Sokatmondó, hogy a Versenyképességi Tanács budapesti ülésére csak 4 tagállam küldte el a szakminiszterét – emlékeztet a Die Presse. A brüsszeli nagyköveti tanácsban igen rossz a hangulat – erősítette meg az EU központjából Oliver Grimm. A többiek negatív hozzáállása persze aligha véletlen. Mindinkább ellenállás bontakozik ki ugyanis azzal szemben, ahogyan a nemzeti-tekintélyuralmi magyar kormány ellátja a soros elnöki teendőket, és saját politikai céljaira aknázza ki a lehetőséget.

Itt van mindjárt a moszkvai és a pekingi út, amelyet főleg a közép- és kelet-európai tagok vettek rossz néven. Sikorski lengyel külügyminiszter azon tűnődött, vajon a magyar miniszterelnök szóba hozta-e az orosz elnöknél a Kara-Murzához hasonló politikai foglyok elengedését, az uniós államokkal szembeni szabotázsakciókat, vagy az európai határ ellen intézett orosz-belarusz támadást?

Ugyanakkor nem sok megfigyelőt lepne meg, ha Orbán a washingtoni NATO-tanácskozásról elugrana nagy barátjához, Trumphoz. Netanjahunál már bejelentkezett. Mindenesetre külpolitikai kérdésekben nem képviselheti az EU-t, s mindezt azzal tetézi, hogy egyetlen alkalmat sem hagy ki, amikor a közösség ellen uszíthat.

(A Die Presse cikke csak előfizetők számára olvasható.)



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom