A német államfő szerint a demokrácia vagy liberális, vagy egyáltalán nincs
Frank-Walter Steinmeier ezzel egyértelműen Orbán Viktornak üzent.
„A választások periodikus ismétlődése önmagában még nem biztosítja a demokráciát” – jelentette ki a német államfő. Frank-Walter Steinmeier a szlovák fővárosban egy, a Globosec kül-és biztonságpolitikai fórum által rendezett „A demokrácia kortárs kihívásairól" szóló vitán vett részt. Steinmeier kiemelte: továbbra is meggyőződése, hogy „a demokrácia vagy liberális, vagy nem létezik”.
„Pillanatnyilag az Európai Unióban és az Amerikai Egyesült Államokban is próbára van téve a demokráciáink belső ellenálló képessége. Kívülről autoritatív modellek támadják, emellett azonban belső támadásoknak is ki van téve, ez pedig nem hagyhat hidegen minket” – tette hozzá Steinmeier.
A korábbi külügyminiszer, jelenlegi német államfő a vitán résztvevő politológusok, volt diplomaták és a média kérdéseire is válaszolt. A kérdések pedig – mivel a demokráciákat fenyegető kihívásokról volt szó – nem véletlenül, elsősorban Magyarországra és Lengyelországra vonatkoztak – írja a Népszava. Az érdeklődők azt firtatták, hogy a német politikus szerint a két uniós állam mennyire távolodott el az európai demokráciafelfogástól.
Steinmeier „diplomatikus” volt, de így is egyértelműen üzent az illiberális demokráciát hirdető Orbán Viktornak.