A NER-ben gyakran kötelező a kapott pénz visszaosztása

HírKlikk 2025. szeptember 11. 09:40 2025. szept. 11. 09:40

„A visszaosztás kötelező. Kapok 150 millió forintot, és azt mondják nekem, hogy 120-at adjak vissza” – közölte egy érintett.

A Szabad Európa számolt be arról, hogy akciós két parlamenti mandátum: a német és a roma. Kisebbségi mandátumok, tehát a „rendesnél” kevesebb szavazattal megszerezhetőek, és a 199 fős parlamentben – főleg a kétharmadhoz – sokat nyomnak a latban. A választási szakértő szerint nem véletlenül, mert a rendszer úgy lett kialakítva, hogy a kormányzópárt a kisebbségi mandátumot is foglyul ejtheti azzal, ha az adott nemzetiség országos önkormányzatában hatalmat szerez. A lapnak nyilatkozók szerint ez történik a Magyarországi Országos Roma Önkormányzattal. De nem csak politikai játszmák borzolják a kedélyeket, hanem visszaosztott pénzekről is beszéltek a forrásaik.

A forrásaik, akik rálátnak a romáknak dedikált pénzekre és benne vannak az országos cigánypolitikában, egyöntetűen azt állítják, hogy az országos roma önkormányzaton belüli balhé valójában nem csak a politikai egóról, hatalomról, hanem a pénzről is szól.

„A visszaosztás kötelező. A mértékét képzeld el úgy, hogy kapok 150 millió forintot, és azt mondják nekem, hogy 120-at adjak vissza. Hát elmegy ő a francba. Ilyen játékokat csak a maffiózók csinálnak” – magyarázta az országos roma önkormányzat egyik képviselője, kérve, hogy a nevét ne írják le. Szerinte az elmúlt éveket a testületben sokan csalódásként élték meg.

„Voltak, akik kaptak a 35 milliótól egészen a 140 millióig pénzeket tanodákra. Ami jól hangzik, nem? De azt már nem mondja senki, hogy a kiosztott összegek 80 százalékát megvágták, vagyis vissza kellett osztani. Mivel túl sokat kértek vissza zsebbe ilyen-olyan megoldásokkal, ezért sokan voltak olyanok, akik hiába nyertek, miután megtudták, mennyit kell visszaosztani, inkább visszaléptek a pályázattól. Egyrészt azért, mert amennyi maradt volna nekik, abból nem lehetett volna tisztességesen megcsinálni azt, amit vállaltak. Másrészt azért léptek vissza, mert ha belementek volna a játékba, akkor azzal már kész is a zsarolási alap” – magyarázta a Szabad Európának egy másik neve elhallgatását kérő képviselő.

Információik szerint a „Felzárkózási mentorhálózat fejlesztése” című EFOP-os program kapcsán is felmerültek visszaéléssel kapcsolatos gyanúk. A projektet a Belügyminisztérium egyik háttérintézménye, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) koordinálta. A program 2017 és 2023 között futott, a keretösszege pedig 2,58 milliárd forint volt. A projektet tavaly lezárta ugyan a kormány, de az Európai Bizottság teljes körű auditot rendelt el.

Forrás: Szabad Európa