A parancs az, hogy semmi sem derülhet ki

Sebes György 2021. július 26. 15:15 2021. júl. 26. 15:15

A nemzetközi politikai életben egyre nyugtalanítóbbnak tartják a Pegasus-ügyet. Magyarországon azonban a jelek szerint még abban bízik a politikai vezetés, hogy soha nem derül ki, vajon valóban lehallgattak-e újságírókat, politikusokat, üzletembereket és milyen körülmények között. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülését a kormánypártok még meg tudták akadályozni. De ettől a botrány még botrány marad.

Meglehet, Pintér Sándor nem mondott volna érdemi – netán új – információkat a lehallgatási botrány ügyében. Az is elképzelhető, hogy az ellenzéki képviselők túl sok filmet néznek, és ezért élénk a fantáziájuk – ahogy egy fideszes közlemény rámutatott. Az első feltételezésre azonban egyelőre nincs válasz, a második pedig teljesen érdektelen. A lényeg az, hogy a 133 bátor ember közül a négy legbátrabb nem ment el a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülésére. Így az határozatképtelen volt, nem hallgathatta meg a belügyminisztert, valamint parlamenti államtitkárát, Kontrát Károlyt, akik viszont megjelentek.

Meglehet, ez a színjáték része volt. Tudhatták, hogy hiába lesznek ott, érdemi tájékoztatással nem kell szolgálniuk. De legalább úgy tettek, mintha fontosnak tartanák a demokrácia szabályait és be is tartanák őket. A testület négy kormánypárti tagja – érdemes megnevezni őket: Halász János alelnök (Fidesz), Hubay György (Fidesz), Lezsák Sándor (Fidesz), Móring József Attila (KDNP) – viszont a felsőbb utasításnak engedett. Nem tudhatjuk, vajon mit gondolnak erről az egészről – netán gondolnak-e bármit, vagy azt sem merik –, de mindegy is.

Péntek reggel óta az egész ország tisztában lehet vele, hogy Orbán Viktor szerint nincs ügy. A miniszterelnök szokásos – interjúnak álcázott – rádiószózatában feltűnően kerülte a témát. Még arra sem volt hajlandó, hogy egyáltalán nevén nevezze a Pegasust, vagy a lehallgatást, két lényegtelen mellékmondattal intézte el a maga részéről az utóbbi időszak egyik legnagyobb botrányát.

Még az sem zavarta, hogy a német kancellár az előző nap arról beszélt, nem szabadna hagyni, hogy olyan országokban is hozzájussanak a kémszoftverekhez, ahol az igazságügyi hatóságok nem képesek ellenőrizni a felhasználásukat. Angela Merkel meg is nevezte az izraeli NSO vállalat által gyártott Pegasus kémprogramot – amelyet globális szinten többször használták újságírók, politikusok és aktivisták megfigyelésére –, de a magyar szálat konkrétan nem említette.

S hogy nem csekélységről van – lehet – szó, arra utal, hogy a francia államfő az új izraeli kormányfőtől, Naftali Bennettől kérte, „rendesen vizsgálják ki” a Pegasus-ügyet. Emmanuel Macron francia elnök maga is érintett, hiszen az ő és kormánya több tagjának telefonszáma is rajta volt azon a listán, amelyről a gyanú szerint az NSO programjával akartak lehallgatni. Igaz, az izraeli cég azt állította, az, hogy Macron telefonszáma szerepel a listán, nem azt jelenti, hogy megfigyelési célpont lett volna, de azért az elnök joggal aggódik.

Magyarországon a hatalom vezetői viszont nem látszanak nyugtalannak. Vagy azért, mert pontosan tudják, mi és hogyan történt, de reménykednek benne, hogy ez sosem kerül nyilvánosságra. Netán azért, mert nem mérték fel az ügy súlyát. Mindenesetre – látszólag – nem hagyják magukat zavartatni a terebélyesedő botránytól. Mit nekik, hogy az ellenzék azt mondja, ha nem vesznek részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén – amint meg is történt –, az beismeréssel ér fel. Mit nekik, hogy ez a történet a rendszerváltás utáni magyar politika legsötétebb fejezetének tűnik, hiszen az újságírók, ellenzéki politikusok, üzletemberek, aktivisták lehallgatása a legkeményebb pártállami időket idézi. Még tartják álláspontjukat, hogy mindez mit sem számít, majd elhallgatnak az ordibálók. És addig nem is változtatnak ezen, amíg Orbán Viktor esetleg más utasítást nem ad nekik.

Lennének pedig itt kérdések. Például az, hogy megvásárolta, illetve használta-e valamelyik hazai szakszolgálat a Pegasust? Kaptak-e hivatalos engedélyt a titkos információgyűjtésre? Valamint, hogy tartanak-e jelenleg is a lehallgatások? Mindezt megkérdezték volna az elmaradt bizottsági ülésen az illetékesektől, de – az ismert okok miatt – nem tudták.

A kommunikáció iránya egyértelmű. Tessék a nemzetinek nevezett konzultációval, valamint a tervezett népszavazás kérdéseivel foglalkozni. Beszéljenek arról, hogy Brüsszel megtámadta hazánkat, hogy Soros György aknamunkát végez és hogy mindennek következtében Magyarország – egyelőre – nem juthat hozzá ahhoz a jelentős összeghez, ami pedig – a kormányzati kifejezéssel élve – „jár neki”. Figyeljenek inkább Gyurcsányra, az oltásellenes baloldalra és a járvány újabb támadására. Foglalkozzanak bármivel, csak ne a lehallgatási botránnyal. Olyan hatalmas erőfeszítéssel igyekeznek elterelni a szót erről az ügyről, hogy az már önmagában is feltűnő.

Ebből pedig egyetlen következtetés adódik, a parancs az, hogy semmi sem derülhet ki. Egyetlen határozatképtelenné tett bizottsági ülés azonban aligha oldja meg a jelenlegi hatalom összes problémáját. Hiszen ilyenkor szokott porszem kerülni a gépezetbe és akár egy kis hiba megindítja a lelepleződés lavináját. Az pedig kíméletlenül elsodor mindent és mindenkit, aki az útjába kerül

Alig várjuk.