A PDSZ már Orbántól követeli az iskolák bezárását 

Harkai Péter 2021. február 26. 15:35 2021. feb. 26. 15:35

A PDSZ hónapok óta igyekszik elérni a legkülönbözőbb döntéshozói fórumokon, hogy az általános iskolákra, óvodákra is óvó figyelem vetüljön a járvány miatt, s a pedagógusok is elsőséget kapjanak az oltási listán. A vészhelyzet sajnos beérte őket.

„Úgy látszik, a járványhelyzet veszélye már a miniszterelnök ingerküszöbét is elérte, holott az általános iskolák random nyitva tartása vagy bezárása már eddig is sürgetőleg kellett volna, hogy hasson rá” – válaszolta kérdésünkre Nagy Erzsébet. A Pedagógusok demokratikus Szakszervezetének választmányi tagjától azt tudakoltuk, hogy mi indokolta a mai nyílt levelüket, amit egyenesen a miniszterelnöknek címeztek.

Kiemelte, hogy tisztában vannak az otthonmaradás nehézségeivel mind a szülőket, mind a diákokat illetően, de olyan helyzet állt elő, ami elengedhetetlenné teszi a legszükségesebb óvintézkedést. Ez pedig az általános iskolák, óvodák és bölcsődék átmeneti zárása kell, hogy legyen. Mint fogalmazott, ha már drámai prognózissal áll a nyilvánosság elé a miniszterelnök – mint tette ezt a mai nyilatkozatában –, akkor azt komolyan kell venni. Minderről ráadásul a PDSZ-ben már hetek óta kapják az értesítéseket:

– A hozzánk beérkező információkból megerősítve látjuk, hogy sajnos igenis elosztóhelyek az intézmények, igenis szerepet játszanak abban, hogy nem csillapodik a járvány a különböző  óvintézkedések ellenére sem. Mindezt sajnos az adatok egyértelműen igazolják. Ráadásul egyre szaporodnak az értesítések, hogy újabb és újabb fertőzöttet találtak az iskolákban és a megfelelő óvintézkedésekhez rendre késik a hatósági intézkedés. De hallottunk olyan elképesztő esetről is, hogy a hatóság elrendelte a rendkívüli szünetet, de ezt a tankerületi központ vagy az intézményvezető nem tartotta meg.

A riasztó gyakorlattal kapcsolatban önmagától adódik a kérdés, hogy miként lehetséges ilyesmi, amire a PDSZ képviselője szerint egyszerű lehet a válasz: a statisztika iránti lojalitás miatt. A szakszervezethez befutó értesülések szerint, például a debreceni tankerületi központban kiadták az utasítást, hogy nem lehet kivinni a nyilvánosság elé a rossz híreket. Mert ennek nem szokott örülni Orbán Viktor.

Egy másik csapdahelyzet, hogy az általános iskolákban most kezdődnek a beiratkozások és kínos lenne az iskolavezetők számára, ha fertőzésgyanú vetülne rájuk. Hogy mindez milyen kockázattal és szó szerint életveszéllyel jár, azt talán most már kezdik megérteni a döntéshozók – tette hozzá Nagy Erzsébet, bár illúziói nincsenek. Eddig is a biztonságos és egészséges munkafeltételek szorultak háttérbe, mivel a mai napig siralmas a védekezést biztosító eszközállomány, nincsenek tesztek az iskolákban, az oltásokkal a sor végére állhatnak a pedagógusok. 

S nem csak a pedagógusok aggódnak: rendre kapják a visszajelzéseket a szülőktől is: rettegnek, hogy a gyerekek hazavihetik a fertőzést és az idős háztartásbeli rokonokat is végigfertőzhetik. Minderre eddig semmilyen valódi és rendszerszintű megoldást nem kaptak az iskolák, holott ebben csak központi akarat és szándék dönthet érdemben. Ritka az olyan eset – tette hozzá –, mint például Balassagyarmaton, ahol a polgármester vette magának a bátorságot és a járvány berobbanása miatt határozatban közölte: több iskolai osztályt és óvodai csoportot, még a helyi földhivatalt is be kell zárni a fertőzöttek növekedése miatt. 

– Az iskolabezárás legalább három-négy hétre elkerülhetetlennek látszik, ennek hátrányait a környező országokban például sikerült megoldani. Nem pontosan érthető, hogy nálunk miért nem. A rendszeresen felhozott érv ugyanis, hogy az otthonmaradás a szülői keresetet súlyosan befolyásolná, nem igazán áll meg a lábán, mivel ennek segítésére uniós támogatások léteznek. Nálunk viszont ennek folyósítása – ki tudja miért – nem gyakorlat. Sőt, Ausztriában, Németországban, Franciaországban stb. a munkahelyek is kapnak a munkaerő megtartásra igényelhető támogatást.

Mindezek figyelembevételével az alábbi nyílt levelet küldték pénteken Orbán Viktornak:   

„Tisztelt Miniszterelnök úr!

Kérjük, ebben a történelmi helyzetben tegye most félre politikai megfontolásait: komoly veszélyhelyzet alakult ki az általános iskolákban, óvodákban, pedagógiai szakszolgálatokban, kollégiumokban, és egyes szakképző intézményekben, ahogy az azokat támogató intézményekben is! 

Kérjük, higgadtan fontolja meg az alábbiakat!

Ön fogalmazott így: „a helyzet úgy fest, hogy az egész járvány, az egész eddig tapasztalt járvány legnehezebb két hete előtt állunk”.

Ma már intézményeink nagy része érintett valamilyen formában járványügyi intézkedésben. Egyre több intézményben kell részlegesen vagy teljesen zárást elrendelni. Egyre több kollégánk betegszik meg, kerül kórházba. Az új variánsokról érkező információk szerint nem csak a dolgozók egészsége van fokozottan veszélyben, hanem a ránk bízott fiatalok és hozzátartozóik biztonságával kapcsolatban sem érkeznek megnyugtató hírek. 

Az elöregedett pedagógustársadalom átlagéletkora 54 év, közöttük sok a krónikus beteg. Az oktatási intézmények munkavállalói nincsenek kiemelt helyen az oltási programban – éppen ezért beoltásuk nem is történt meg.

Még a bentlakásos intézményekben, gyermekotthonokban dolgozó kollégáinkat sem oltották be. Úgy érkezett a harmadik hullám, hogy egyre többen betegek, gyerekek és munkatársak is, közben – a középiskolákon kívül – nyitva vannak a közoktatási intézmények. 

Kérjük, honfitársaink védelme érdekében rendelje el a digitális munkavégzést valamennyi köznevelési intézményben és a szakképzés területén! 

Ez nem csak a járvány visszahúzódásához járulhat hozzá: ha a zárást követően sor kerül az ágazatban dolgozók beoltására; és szigorú járványügyi protokollokkal felvértezve újra megnyitjuk az intézményeket, akkor nem csak az általános-, de a középiskolások is visszatérhetnének a padsorokba. 

Kérjük, nyújtsanak végre támogatást a gyermekükkel otthon maradó szülőknek, és a munkáltatóknak az álláshelyek és jövedelmek védelme érdekében! Erre az EU biztosított forrást. Vegye figyelembe, hogy a random iskolabezárások nehezebb helyzetbe hozzák a szülőket, mintha szervezetten áll át az intézmény a digitális munkarendre, mert ekkor a család felkészülhet arra, hogy a szülők is megszervezhessék a család életét és a gyermek felügyeletét.

Miniszterelnök Úr!

Most legyen határozott, és hozza meg ezt a népszerűtlen döntést! Ezek történelmi idők – és történelmi jelentőségű döntések állnak Ön előtt. Ne hagyjon cserben bennünket és a társadalmat: állítsuk meg a harmadik hullám rohamos terjedését!

A PDSZ Országos Választmánya”