A pénz jelenti a fő eszközt Orbán befolyásolására

HírKlikk 2023. december 18. 18:00 2023. dec. 18. 18:00

Közeleg az igazság órája Magyarország számára, amikor színt kell majd vallania a jogállam és az értékek ügyében. Így értékelte a mostani helyzetet a Le Figaronak adott interjúban Daniela Schwarzer, a Bertelsmann Alapítvány igazgatója, az unió reformjával foglalkozó német-francia munkacsoport tagja.

Az időpont azzal függ össze, hogy hamarosan megkezdődnek a tárgyalások a több éves költségvetés felülvizsgálatáról és a nettó befizetők nagy valószínűséggel követelni fogják Magyarországtól is, hogy a kapott támogatásért cserébe tartsa be a demokratikus játékszabályokat – írta a lap.

A közvéleményük ugyanígy gondolkodik, szintén ráerősít az EU álláspontjára az Orbán-kormány ügyében. Jelenleg igen nehéz alkalmazni a 7. cikkely szerinti eljárást, mert a határozathoz egyhangú döntés szükséges, ezért továbbra is a pénz jelenti a fő eszközt a magyar vezető befolyásolására.

A szakértő azt is kifejtette, hogy a héten Brüsszelben Orbán hű maradt saját álláspontjához. Tartózkodott a szavazástól az ukrán uniós tagság ügyében, mert tudta, hogy lesz még számtalan lehetősége a vétóra. Így megőrzi különleges viszonyát Oroszországgal, és azt tudja mondani odahaza, hogy megvédte a nemzeti érdekeket. 

(A cikk csak előfizetőknek olvasható.)

 

Forrás: Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom