A polgárőrök is a határra mennek
Régóta közismert, hogy kevés a határvadász, a jelentkezők többsége nem felel meg a feltételeknek. Ez vezethette a kormányt arra, hogy benyújtsa szombat este „a közbiztonság megerősítése és a migráció elleni küzdelem érdekében szükséges törvények módosításáról” szóló törvénytervezetet.
Ebben a tervezetben olvasható, hogy a polgárőr egyesület alapfeladata lesz, hogy „az államhatár védelmében és az illegális migráció megakadályozásában történő közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot” lásson el – írja a hvg.hu. A lap emlékeztet arra, hogy tavaly év végéig a polgárőrök plusz pénzért segítették a határőröket, de most nem tudni, kapnak-e külön fizetést.
A javaslatcsomag másik fontos pontja az egészségügyi szakdolgozók jövő évi béremelése, amely összesen 394,83 milliárd forintba kerül majd. 2024. március 1-től nő az érintettek köre is, körülbelül 84 ezer egészségügyi szakdolgozó kap fizetésemelést, de már differenciáltan. Új fizetési osztályokat határoz meg a törvényjavaslat, „az egészségügyi szakdolgozót és egyes egészségügyben dolgozót alap- vagy kiemelt fizetési osztályba kell besorolni”. Kiemelt fizetés akkor jár, ha a dolgozó „fokozott fizikai és pszichés körülmények között, fokozottabb kockázattal, nagyobb munkaterheléssel járó munkaterületen, különösen nagy felelősséggel járó szakterületen, kiemelt ellátást végző területen vagy speciális kompetenciákat igénylő szakmában” végez tevékenységet. A törvényjavaslat szerint a besorolásról a munkáltató az érintetteket legkésőbb 2024. február 29.-ig „egyoldalú jognyilatkozattal tájékoztatja”.