A politika olyan, mint a foci; nem lesz jobb

Hírklikk: FÖLDI HALLANDÓK néven „Abszurdisztán dala” címmel, Hrutka Róberttel írtatok közösen egy számot, amelynek a klipje nem készült még el, mégis úgy éreztétek, hogy nem tudtok vele tovább várni. Nem tudtok, mert olyan a mondanivalója a számnak, hogy muszáj a klip elkészülte előtt a nyilvánosságnak bemutatni. Most egy vizuális elem díszíti a dalt – kvázi címként –, amin egy fordított Magyarország látható. De miről szól voltaképpen a dal?

GP: Ez egy nemzetkritika, legalább is annak íródott. Egy életérzés, olyasvalaminek az összefoglalója, amit emberek ezrei, akár százezrei éreznek. A mi feladatunk, azaz a művészek dolga pedig az, hogy ezeket az érzéseket kifejezzük valahogy, mert az érzés mindenkiben ott van, csak legfeljebb nem tudja megfogalmazni. Ez a dal egy olyan szemszögből mutat minket, amikor kívülről nézzük meg magunkat, hogy jobban lássuk, milyenek is vagyunk valójában. És amikor ezt ki is mondjuk, akkor azt némi öniróniával tesszük. Azt is megkockáztatom, hogy van egy generáció, amelynek életérzéseit ez a nóta képes szintetizálni. Volt egy kommentelő, aki azt írta nekünk: ez az az alkotás, ami leginkább kifejezi azt, amit ő gondol az elmúlt harminc évünkről itt, Magyarországon. 

Hírklikk: Egy ilyen mű – az én felfogásom és értelmezésen szerint – egyértelmű kritikája a magyar kormánynak. Most viszont azt mondja Gálik, hogy ez többről szól. Ennek ellenére kérdezem: nem kell-e bátorság a mai politikai helyzetben ahhoz, hogy egy ilyen dalt írjatok? 

HR: Nem nagy bátorság, mert ez nem egy politikai töltetű dal. Viszont maga a szó, Abszurdisztán kétségkívül az – de pártállástól függetlenül. Én inkább azt mondanám a számról, hogy kedves humorral közelít a témához, és nem egy politikai deklaráció. Azt azonban üzenjük vele, hogy magába kell néznie mindenkinek. 

GP: Én azt még hozzátenném, hogy a dal arról nem tehet, hogy a jelenlegi közeg ilyenné vált, hogy az elmúlt időszak eseményei, politikai történései, több aktualitást is adnak a számnak. Összességében mégis azt mondom: amit hallunk, az egy nemzetkritika. 

Hírklikk: Pont ezt a fajta nemzetkritikát viseli nehezen a jelenlegi magyar kormány, azaz hiába mondjátok, hogy a szövegben nincs politikai töltet, ha egyszer úgy halljuk, hogy van. Ráadásul a megfordított ország képe is ezt sugallja…

GP: Igen, ez így van. De ennek megrajzolásához, megírásához, egy normális országban nem kellene semmiféle bátorság. Sajnos, a jelenlegi helyzetre eléggé jellemző, hogy többen is jelezték számomra, hogy tetszik nekik Abszurdisztán dala, de megosztani nem merik. Annak ellenére nem, hogy a szöveget elolvasva, rádöbbenhetsz, hogy nincs benne semmilyen aktuálpolitikai tartalom. Az események, a körülöttünk zajló abszurd történések késztetik a hallgatót arra, hogy összekapcsolja a dalt a mindennapok eseményeivel. Így válik a szám olyanná, mintha a mostani napjainkról szólna, de ha visszaugrunk az időben, akkor rájöhetünk, akkor is aktuális volt. 

HR: Én – zeneszerzőként – bár sok dalszöveget is írok, azt mondom, hogy bizonyos témákról szeretek írni, olyanokról, amelyek a mindennapi éltünkről szólnak, de ha kifogyok az ötletekből, elég csak bekapcsolnom a televíziót, bármelyik adót, és máris ott vagyok egy témánál, ott vagyok Abszurdisztánban. Ez így volt tíz évvel ezelőtt, vagy annak előtte is, meg persze manapság.  És ezekből az ember nem feltétlenül kritikát fogalmaz meg, elég, ha az érzéseidet jeleníted meg. Amit viszont általánosan leszűrhetünk tanulságként: mi vagyunk a felelősek mindenért. A dal tartalmazza azt a fricskát is, hogy nagyjából így alakulnak mindig a dolgaink, ha nem mi irányítjuk a döntéseinket, pedig a döntések a mi kezünkben vannak. 

Hírklikk: Azzal kezdted a válaszod, hogy zeneszerző vagy…

HR: Ebben a dalban…

Hírklikk: Értelmezhetem ezt finom elhatárolódásként is az Abszurdisztán szövegétől?

HR: Erre nem könnyű válaszolnom, hiszen a Péter egy kész szöveggel jött hozzám. De ettől még ez nem egy elhatárolódás, csak annyit akartam kifejezni, hogy nekem is megvan a véleményem mindenről, amit szeretek le is írni, hiszen említettem az előbb, elég csak bekapcsolni bármelyik televíziós híradót…

Hírklikk: Ahogy beszélsz, abban mégis érzek egyfajta óvatosságot, hiszen nem véletlenül hangsúlyozod, hogy bármely híradó adhat számodra ihletet… Szóval, mintha egy kicsit óvatosabb lennél a jelenlegi kormány kritikájával.

HR: Zenész vagyok és nem akarok megmondó lenni. Ráadásul nem politikusokat látok, hanem embereket. Ha látom, hogy elhatalmasodik valakiben az egó és a hatalomvágy, akkor belőlem könnyen elvész a bizalom és szólnom kell. Emocionális típus vagyok, ezért zenélek, ezért írok szövegeket. Adni szeretnék magamból valamit, ezáltal én is több leszek. Sajnos, a politika pont olyan, mint a magyar foci. Akarjuk, hogy jobb legyen, de érezzük, hogy nem lesz. Drukkolhatunk bárkinek, tudjuk, egyik csapat sem játszik jól és lassan már nem akarunk meccset nézni, mert félünk, hogy örökre elveszítjük a nagy álmot, hogy lesz egy Aranycsapat, aki értünk focizik.

Hírklikk: De még itt nem tartasz…

HR: De, sajnos… igen…

Hírklikk: Abszurdisztán azért is tűnik találó kifejezésnek, mert nagyon mást reméltünk harminc évvel ezelőtt, és nagyon nem számítottunk arra, ami most történik. Most elsősorban a zenei világot megrázó helyzetre utalok, a járvány okozta állapotokra. Vagyis, ha akartátok, ha nem, ez a szám egyfajta reagálás az iparág konfliktusaira is, nem? Gondolom ezért is akartátok, hogy gyorsan, akár klip hiányában is megjelenjen, hiszen a könnyűzenében szintén zajlik a háború.

GP: Én régebben írtam ezt a szöveget, és többször éreztem már aktuálisnak, de a klip hiányában, félretettük. Most viszont úgy voltam vele, hogy annyi abszurd dolog történik, hogy nem lehet tovább fiókban tartani, mindegy, hogy van-e hozzá klip vagy nincs, ennek most nyilvánosságra kell kerülnie. Az volt bennem, hogy ezt a dalt közzé kell tenni, mert nem tudom tovább tartani. Egyébként nem a zeneiparban meglévő konfliktusok adták a lökést, hanem az, ami az Indexszel történt. Ez is egy olyan „Abszurdisztán-esemény”, ami önmaga már elhozta azt a pillanatot – bár volt már több is előtte, de mégis ez váltotta ki belőlem –, hogy elővegyem a számot. 

HR: Én is így voltam vele; úgy éreztem, hogy maga a kifejezés egyre több értelmet nyerne. Éppen ezért, ez volt a megfelelő pillanat, hogy megjelenjen, annak ellenére, hogy már évekkel ezelőtt kész voltunk a dallal. 

GP: Csak a maximalizmusom tartott vissza korábban, akartam a klipet, szerettem volna vokált, de most egyszer csak kibukott belőlem: nem lehet tovább rejtegetni. Már nem tudom hányadik abszurd történésen voltunk túl, nem várhatok vele; aki szereti, szeretni fogja így is. 

Hírklikk: És akkor még nem beszéltünk az Index utáni történésekről, például a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történt dolgokról. Egyetértetek azzal, hogy az is ebbe az abszurd sorba tartozik? 

HR: Persze. Minden, ami egy picit is elveszi a szabadságunkat, az ide tartozik. 

Hírklikk: Visszatérve a zeneiparhoz: mit gondoltok, hogyan lehetne átsegíteni azon a bajon, amit a járvány okozott? Van-e feladata ebben a kormánynak, ez-e a feladata, amit most csinál? Kikre kellene támaszkodnia, kiket kellene meghallgatnia? 

HR: Én is benne vagyok néhány olyan csoportosulásban, ahol próbáljuk kitalálni, mit is lehetne tenni. Könnyű lenne azt mondani, hogy még több pénz kellene, és osszák azt szét – igazságosan persze –, de nyilván azok a legérintettebbek, akik aktívak és produkáltak is valamit. Fogalmam sincs, hogy mi lenne a legigazságosabb megoldás, hiszen vannak olyanok – a barátaim között is –, akik ma arra kényszerülnek, hogy fizikai munkát végezzenek, raktárban pakoljanak… Különösen fájó ez olyan emberek esetében, akik velünk járják az országot, segítik a munkánkat a koncerteken, és szabadúszókként most teljesen kiszolgáltatottak. Kiszolgáltatottak, annak ellenére, hogy huszonöt éve csinálják ezt a munkát, és nagyon jól végzik a dolgukat – mondhatom, a legjobbak a szakmában… Egyelőre sajnos nincs megoldásunk arra, hogy államilag hogyan lehetne szétosztani a pénzt. Hiába beszélünk már napok óta erről, nehéz megtalálni a legigazságosabb megoldást. Azok a pénzek, amelyek most az ilyen embereknek jutnak – olykor 50 ezer forintról beszélünk –, nem jelenthetnek megoldást, nem mentik meg ezt a jövedelem nélküli fél évet. Most vannak mindenféle ígéretek, lassan megtudjuk, hogy oszlik el az az 5,4 milliárd. 

Hírklikk: Az iparágat mennyire teszi tönkre a pandémia? 

HR: Főleg az teszi tönkre, hogy a döntéseket lebegtették. Készültünk fesztiválokra, amelyek aztán fokozatosan törlődtek… És most már nincs idő felépíteni bármit. Egy nagyobb koncertet, ha két hónappal előtte nem reklámozod, nem ölsz bele pénzt, akkor jobb, ha meg se tartod. Én szerencsésnek mondhatom magam, kaptam fellépési lehetőséget, de szervezőktől hallani – az ötszáz fős limitnél – a nézők megvettek vagy 400 jegyet, de eleredt az eső, a fedett helyiségbe már nem jöttek be mind, félve a fertőzéstől. Ha ez a helyzet áttevődik őszre is, akkor itt mindenki nagyon nagy bajban lesz. Az egész kulturális élet – és ezt nem lehet átvészelni azzal, ha százezer forintokat osztanak szét. 

Hírklikk: Azt tapasztalom, hogy a hatalom igyekszik benneteket is megosztani. Hadd említsem itt Schuszter Lóránt támadását Koncz Zsuzsa ellen…

HR: Jaj…

Hírklikk: Itt a másik munkásságát akarják visszamenőleg lenullázni.

HR: Igen, ez a legszörnyűbb. Ha ebbe belemegy az ember, akkor elveszik tőlünk azt a hitet, amiért csináljuk az egészet. Nem hinném, hogy ez lenne most a feladat. Elég nagy tábort alkot ma már a könnyűzenét képviselők csapata; ha van valakinek egy kétszázezres lájkoló gárdája, az azért elég nagy erő, hatalom. Nem hiszem, hogy nagy hanggal, vagy utcai felvonulásokkal kellene megoldani a problémákat, úgy se történne semmi. Csak annyit érnénk el, hogy lejáratnának minket az emberek szemében, mert túl sokan kerültek bajba a Covid miatt. A jelenlegi központosított médián keresztül könnyen megváltoztatható a zenészekről alkotott kép. 

GP: Nekem az jutott eszembe, hogy azért összességében a zenei társadalom tagjai, zenészek, szövegírók, sokkal toleránsabban kezelik egymást és egymás alkotásait, mint általában a politika, és ezen keresztül általában az emberek. A valós alkotók között sokkal szélesebb azok köre, akik elfogadják egymást és tisztelik a másik munkásságát, még akkor is, ha nagyon eltérő módon alkotnak, gondolkodnak, írnak. 

HR: Pont ezért nem szabad hagyni, hogy megosszanak bennünket; tőlünk az emberek sokkal többet várnak. Nem mehetünk egymás ellen, mindenki bajban van. Én például nem pályáztam sehova sem pénzért, nehogy szó érje a ház elejét. Tényleg a szerencsésebbek közé tartozom, de sokan igen nagy bajban vannak. Könnyen lehet, hogy jövő május lesz az újrakezdés. Nem mondom, hogy pesszimista vagyok, alapjáratban éppen az ellenkezője, és szeretnék hinni abban, hogy túllépünk a nehéz korszakon. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy semmiképp nem az a megoldás, hogy egymásnak ugrunk. 

Hírklikk: Azt mondjátok, hogy nem politizáltok, de azért ezt a szörnyű helyzetet is kifejezi a dalotok címe, tartalma, az Abszurdisztán dala, nem? 

HR: Egyértelműen. Éppen az a mi dolgunk, hogy nem kell ugyan mindent megfogalmaznunk az emberek helyett. De az igen, hogy a mondandónk végén ott legyen a kérdőjel. Hogy a ránk figyelők meghallgatva bennünket, továbbvigyenek belőlünk legalább egy kicsi kérdőjelet. Ha ez megtörténik, akkor már megérte…

GP: Én is ezt gondolom. A művészet, a könnyűzene is azt akarja megfogalmazni, ami az átlagemberben is benne van, legfeljebb nem tudja mondatokká formálni. Mi akkor érünk célt, ha a befogadó azt gondolja, ő is pont azt érzi, mint amit tőlünk hall. A zene és a szöveg szintézise ad egy olyan érzést, hogy valaki kimondta helyetted azt, amit gondoltál, ezáltal olyanná válik, mintha ő maga is kimondta, vagy csinálta volna. Ennek a dalnak pedig az az érdekessége, pláne, ha megmarad, elérhető lesz hosszabb időn keresztül, hogy újra és újra betalál, újra és újra elkezded igaznak, aktuálisnak érezni. 

Hírklikk: Van esélyetek arra, hogy ezt a számot az állami média játssza?

GP: Nincs.

HR: Nincs, de általában mondhatom nagyon sok mindenre. Az országos média lehetősége nagyon lecsökkent. De szeretném megerősíteni: a mi feladatunk nem az, hogy politizáljunk, nekünk az a dolgunk, hogy tegyük oda a kérdőjelet. Hogy adjunk valamit.

Hírklikk: Most én azt érzem, hogy az a kényszer ott van bennetek, hogy szólni kell.

GP: Egyértelmű.

HR: Ez a legfontosabb.