A Publicus mérése szerint nem tudott faragni hátrányából a Fidesz
Megmerevedtek a frontvonalak, az előző hónaphoz képest nincs érdemleges változás a pártok népszerűségében – derült ki abból a januári kutatásból, amit a Publicus Intézet a Népszava megbízásából készített. Ez sokkal inkább a Tisza számára jó hír, hiszen azt jelenti, hogy a Fidesznek nem sikerült közelebb kerülnie Magyar Péter pártjához.
A teljes népességben a Tisza Párt 33 százalékon, a Fidesz 28 százalékon áll, ami hajszálpontosan megegyezik a Publicus decemberi adataival. Apró változás, hogy a biztos szavazók esetében a Fidesz egy százalékot nőtt (33 százalék), a Tisza egy százalékot csökkent (39 százalék), de az eltérés bőven hibahatáron belül marad. A biztos szavazó pártválasztókat nézve, szintén pontosan ugyanazt látjuk, amit decemberben: a Tisza 48 százalékával szemben a Fidesz csak 40 százalékot tud felmutatni. Érdekesség, hogy a biztos szavazók 17 százaléka még nem kötelezte el magát egyik párt mellett sem – írja a Népszava.
A Demokratikus Koalíció egy-egy százalékot rontott, a teljes népességben 3 százalékos, a másik két kategóriában 4-4 százalékos a népszerűsége.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatottsága továbbra sem mozdult el a 2-3 százalékról, a Mi Hazánk pedig ugyancsak a decemberi adatokat hozta. Toroczkai László pártja januárban a teljes népességben elért 4 százalék mellett a biztos szavazóktól és a biztos szavazó pártválasztóktól is 5-5 százalékot kapott.
Az adatok tehát arról tanúskodnak: „ha most vasárnap lennének a választások”, akkor a Publicus kutatása szerint a Tiszán és a Fideszen kívül csak a Mi Hazánk szerezne mandátumot az Országgyűlésben. A Republikon Intézet minap közölt felmérése összességében nagyon hasonló képet mutatott, azzal a kis, de következményeit tekintve nem elhanyagolható különbséggel, hogy náluk a Kutyapárt éppen elérné az 5 százalékot.