A rendőrök már tudják, hogy ki vágta ki a fákat a Római parton

HírKlikk 2023. december 26. 13:15 2023. dec. 26. 13:15

Egyenként 250 ezer forintért telepített fákat vágtak ki a csillaghegyi Duna-parton. A helyszínen mindenki sejtette, hogy ki adhatott erre utasítást, hiszen a fák helye feltűnően közel van egy közismert luxushotelhez.

A III. kerületi rendőrkapitányság és a III. kerületi közterület-felügyelet ma (hétfő) délután helyszínelésén azonosította az elkövetőt, aki elismerte a tettét – írta Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze napközbeni posztját kiegészítve, amit az Infostart vett észre.

Ahogy arról a lap beszámolt a csillaghegyi Piroska utca végénél, a Duna-parton, kivágtak több, nemrég ültetett fát. A helyszínen mindenki sejtette, hogy ki adhatott erre utasítást hiszen a helyszín feltűnően közel van egy közismert luxushotelhez.

Az árvíz elleni védekezéssel indokolták a tettet, de Bardóczi Sándor azt írta közösségi oldalán, hogy a hullámtérben található ingatlanok a jogszabály szerint a kerítésük vonalában védekezhetnek. Ráadásul az előrejelzések szerint az ár tetőzésekor sem biztos, hogy eléri a közismert szálloda határát. Éppen ezért, tette hozzá a szakember: „az engedély nélkül történt fakivágás az árvízi védekezéssel még elméletben sem indokolható”.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom