A soros elnökség megakadályozása nem Orbán megbüntetéséről hanem az EU működésének megvédéséről szól

A párizsi HEC menedzsment-egyetem uniós jogot tanító professzora úgy véli: a soros elnökséggel szemben tanúsított ellenállás veszélye Brüsszel leghatékonyabb fegyvere lehet arra, hogy beállítsa a sorba a lázadó tagállamokat.  

Orbán Viktor magyar miniszterelnök Magyarországot olyan „választásos autokráciává” változtatta, amelyet már nem lehet „működő demokráciának” tekinteni. Ennek ellenére, azonban sorra kerül az elnökségre 2024 második felében. Ez ismeretlen területre viheti az uniót, és felveti az indokolt, de kényelmetlen kérdést: hogyan elnökölhet hitelesen az unió egyik fő intézményében egy olyan tagállam, mint Magyarország, vagy Lengyelország, amelyekről többször megállapítást nyert, hogy sértik az európai értékeket, és amelynek befagyasztották az uniós támogatásokat? – szögezi le Alberto Alemanno a Politico portálon megjelent cikkében.

Az elnöki tisztséget betöltő tagállam hatalmában áll meghatározni az Európai Tanács napirendjét és elnökölni a miniszterek minden tanácskozásán, továbbá képviselni a tanácsot a többi intézménnyel való kapcsolatban. Elvárják tőle, hogy „tisztességes közvetítő” legyen a 27 tagállam számára.

Ezért felmerül a kérdés: hogyan elnökölhet a tanácsban az éppen ezekkel a kérdésekkel foglalkozó tanácskozásokon egy olyan kormány, amely ellen az EU alapvető értékeinek folyamatos megsértése miatt eljárás folyik a 7. cikkely alapján, és amelynek befagyasztották a támogatásait. Emellett az egész szövetség kockázatait növeli a budapesti kormány Ukrajnának nyújtott, finoman szólva sem valami őszinte „támogatása”.

A soros elnökség felfüggesztése mindeddig az akadémiai spekulációk körében maradt. Most azonban minden eddiginél valószínűbbé vált azzal, hogy az Európai Parlament nagy többséggel követelte az unió vezetőitől, hogy akadályozzák meg Magyarország soros elnökségét.

E tekintetben a változtatásra több opció is felmerül. Az egyik az, hogy a tagállamok minősített többséggel megváltoztatják a soros elnökség sorrendjét. Ha ez történik, akkor Magyarország joga az elnökségre változatlanul fennáll, de azt későbbre halasztják, akkorra, amikor az ország már visszatért a kötelező érvényű európai normák érvényesítéséhez.  

További lehetőség, hogy a Magyarország előtti két soros elnök, amelyekkel az úgynevezett triót alkotják (Belgium és Spanyolország) megváltoztatják a trión belüli megállapodásokat és a magyar soros elnökség napirendjét. Ez esetben például a tanács jogállamisággal – így a 7. cikkely alkalmazásával, a támogatások felfüggesztésével, vagy a Magyarországgal szemben támasztott, 27 úgynevezett mérföldkő-feltétel teljesítésével – foglalkozó üléseit más kormányok vezetnék. Ez, ha megvalósul, az EU első kiürített soros elnökségeként kerülne a történelembe.

Egy másik opció a magyar soros elnökség teljes felfüggesztése lehetne. Ez esetben a hat hónapon Belgium és Spanyolország osztozna egyenlő mértékben, vagyis mindkét ország kilenc-kilenc hónapig töltené be a tisztséget.  

A magyar soros elnökség halasztása, vagy felfüggesztése melletti érvelés aligha halkul el egyhamar, sőt, várhatóan az eddiginél is nagyobb politikai lendületre tesz majd szert, tekintettel arra, hogy a magyar elnökségre közvetlenül az európai választások után kerülne sor. A lendület növekedése még valószínűbbnek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy Magyarország után Lengyelország következne a sorban, vagyis egy olyan tagállam, amely szintén lázadó, és amelynek soros elnöksége ugyanazokat a problémákat veti fel, kivéve Ukrajnát.

A tanácsban helyet foglaló vezetőknek tehát most választ kell adniuk a parlament felszólítására, hogy „a lehető leghamarabb megfelelő megoldás találjon”, „vagy a parlament teszi meg a szükséges lépéseket”, így esetleg például a magyar elnökség működésének bojkottálását azzal, hogy a lehetséges minimumra korlátozzák az azzal való együttműködést.

Egy ilyen patthelyzet kialakulásának veszélye segíthet az EU Bizottságának is annak felismerésében, hogy nem tudja megvalósítani az agendáját, ha az egyik társintézmény vezetése olyan tagállam kezébe kerül, amelytől a bizottság a jogállamisággal kapcsolatos problémák miatt megtagadta a támogatások folyósítását.

Közben a német, a holland és a svéd kormány váratlanul máris nyilvánosan kifejezésre juttatta, hogy bizonyos mértékig támogatja az elképzelést – írta a szerző, idézve a vonatkozó megnyilvánulásokat. Úgy vélte: ez érvényes Belgiumra, Dániára és Ciprusra is, amelyek Magyarországhoz, illetve Lengyelországhoz közeli időpontban kerülnének sorra, és úgy ítélhetik meg őket, hogy a tömb történetében az első lázadó soros elnökség cinkosai.

Függetlenül attól azonban, hogy végül felfüggesztik-e a magyar – majd azután a lengyel – elnökséget, már maga a lehetőség megfontolásának ténye is túlmegy Brüsszel lehetséges opcióin, és befolyásolhatja a lázadó országokat, hogy megfeleljenek az uniós jog szerint vállalt kötelezettségeiknek.

A magyar és a lengyel kormány dühödt reagálása jelzi, hogy mindkettő igen érzékeny a nemzetközi hírüket érő kihívással kapcsolatban. Ez viszont azt jelzi, hogy Brüsszel kezében Magyarország és a hozzá hasonlók kényszerítésére a leghatékonyabb eszközzé válhat már maga a veszély, hogy akadályozhatják a lázadó tagállamok soros elnökségét.

Végső soron Magyarország soros elnökségének megakadályozása nem Orbán Viktor megbüntetéséről szól, hanem arról, hogy meg kell védeni a tömb működését. Ilyen értelemben ez példátlan fenyegetés Magyarországra – és Lengyelországra – nézve, és úgy tűnik, hogy kiváltja azt a régen esedékes politikai és jogi vitát arról, hogy az EU tűrheti-e egyáltalán, és ha igen, akkor meddig tűrheti azokat a kormányokat, amelyek szüntelenül kihívást jelentenek a tömb tekintélyére, miközben hasznot húznak az EU státusából és támogatásaiból.