A szertornász leesett a lóról

Dr. Dávid Ferenc       2019. október 16. 13:21 2019. okt. 16. 13:21

Borkai Zsolt elmondta, hogy azért döntött a kilépés mellett, mert úgy véli, nem kell, hogy morális hátrányt okozzon a Fidesznek. Erről a kormánypárt vezetésével hétfőn egyeztetett - tette hozzá. Hangsúlyozta: azért nem mond le a polgármesteri posztról, mert a győriek vasárnap úgy döntöttek, hogy folytassa korábbi polgármesteri tevékenységét. "Ilyen legitimáció mellett nem tehetem meg, hogy visszalépjek, és úgy gondoljam, hogy a győriek bizalmát ne vegyem figyelembe" - mondta a városháza aulájának lépcsősora előtt állva Borkai Zsolt. Borkai Zsolt háláját is kifejezte a győrieknek és a családjának. Úgy fogalmazott, "vasárnap a győriek úgy döntöttek, hogy botlásom ellenére velem együtt szeretnék építeni a várost". Kijelentette, a következő öt évben arra fog törekedni, hogy eredményesen és sikeresen vezesse a várost – így az MTI.

Akkor menjünk csak szép sorjában:

1. Borkai még mindig nem érti, hogy hatalmas morális és politikai kárt okozott pártjának, nem mellékesen közéletünknek és szülővárosának is. Egy jottányit sem javult a helyzete azzal, hogy kilépett a FIDESZ-ből: ő személy szerint menthetetlen, a párt meg természetesen előbb-utóbb kiheveri a hatalmas pofont. A keresztény erkölcs, a keresztény értékrend, a keresztény szabadság stb. persze most egy időre bizonyára kikerül a FIDESZ szóhasználatából, hiszen ezekkel a kifejezésekkel tovább nem házalhatnak. A Kövér, Kósa, Kubatov triumvirátus (ők tárgyalták Borkai „fegyelmijét”) sem tudja lemosni a gyalázatot, a T. Ház zord főnöke ezért mostanság idegesen csavargatja bajuszát.

2. Borkai úgy döntött, hogy „függetlenként” folytatja tevékenységét. Gyorsan tisztázzuk: a.) az egykori bajnok nem független /sosem volt/, b.) sokáig nem fog irányítani, mivel lehetetlen küldetésre vállalkozott. Erő és tekintély nélküli emberré vált, hogyan is lenne képes egy közösséget eredményesen vezetni. Egyébként meg bármikor kiborulhat egy újabb ürülékkel teli bili, és akkor megint mindenkitől görnyedten és fátyolos hangon fog elnézést kérni a város első számú embere!

3. B. Zsolt közleményében legitimációt emleget. Jogi eredetű törvényes felhatalmazást valóban szerzett az egykori kiváló tornász, de morális jellegűt biztosan nem. És mint tudjuk: az erkölcsi elvárások (normális esetben) felülírják és meghaladják a jogi követelményeket. Borkai – valamikori hű pártkatonaként – több alkalommal megszerezte a városi FIDESZ szimpatizánsok bizalmát, amit viszont most eljátszott. Az egész közösség szégyellni fogja személyét, nem is elsősorban a magánéleti lépéseiért, hanem az üzleti szektorral való gyanús kapcsolataiért. Tudom, hogy jogi értelemben (bizonyítottan) még nem csípték fülön, de ami késik, az nem múlik. A cég-szövevények és a megbízások jellege nem hagy kétséget afelől, hogy a polgármester elég bizarr viszonyba került a térség gazdasági moguljaival.

4. Szerintem igenis megrendült az üzleti és polgári bizalom a Rába partján, csak a politikai elkötelezettség és a szavazói következetesség most még erősebb volt, mint az undor és az elhatárolódás vágya. Az országos közvélemény már kimondta az ítéletet, de a végleges verdiktet a városi közgyűlés fogja kimondani. Ha mellé állnak, és hagyják neki eljátszani a független polgármester szerepét, akkor visszavonhatatlanul tettestársként asszisztálnak egy bukott városvezető utóvédharcaihoz. És ezzel kimondva – kimondatlanul elfogadják azt is, hogy ebben az országban nincs előfeltétele egy magas közjogi méltóság betöltésének. Remélem, hogy ők sem gondolják így.        

Sajtótájékoztatóján a választott polgármesternek fölösleges volt „ötéves tervet” vizionálnia, mivel ebben a ciklusban minden bizonnyal csak rövid ideig maradhat tisztségében. Nem tudom, hogy egy nap, egy hét, egy hónap vagy félév kell a lemondásához. Az viszont biztos, hogy Borkainak mennie kell!  Minél hamarabb, annál jobb. Győrnek is, nekünk is…