A támogatók jelzik, szükség van Iványiékra

NVZS 2023. szeptember 19. 14:00 2023. szept. 19. 14:00

A szív, a lélek és a segítés célja, nem pedig a megszokás vagy éppen a vallási közösség (ki nem mondott?) parancsa vezérli azokat az embereket, akik az szja egy százalékát a Magyarországi Evangélikus Testvérközösségnek juttatják. Mindez abból is kiolvasható, hogy miközben ugyan a nagy történelmi egyházak forintokban mért támogatása is évről-évre nő, a MET esetében ez ugrásszerű: a Magyar Katolikus Egyház 13 év alatt nagyjából megduplázta a hívei által számára így juttatott támogatást, a MET-nél a növekedés csaknem százszoros (!). De nem csak a folyamatos kormányzati/orbáni üldöztetésnek kitett MET, hanem a szintén Iványi Gábor nevével fémjelzett Oltalom Karitatív Egyesület is meghétszerezte (12 év alatt) az szja egy százalékából kapott támogatást. Mindez az üldöztetésük és a tőlük jogtalanul elvont állami támogatások miatt fennálló gondjaikat még nem oldja meg. Nem lehet elégszer hangoztatni, hogy folyamatos támogatásra lenne szükségük az állami feladatokat átvállaló intézményrendszerük fenntartásához.

Ezek a számok megerősítenek minket a hitünkben, hiszen támogatóink számának folyamatos növekedése kézzel fogható pozitív visszajelzés: ezer munkatársunk áldozatos munkája nem hiábavaló! A társadalom egy jelentős része szerint Magyarország legszegényebb egy százalékát segítve elengedhetetlen feladatokat látunk el, szükség van ránk” – fogalmaz Iványi Gáborék közleménye, amit az idei adó egy százalék felajánlások kedvezményezetti listájának közzététele után adtak ki. Nem véletlen a megfogalmazás: mind a MET, mind az OKE támogatása nőtt az előző évhez képest.

Ami az utóbbit illeti, a növekedés másfélszeres volt, s ezzel egy helyet előrelépve, a felajánlott összegeket tekintve, Iványi Gábor egyháza lett a negyedik legnagyobb hazai egyház. Megjegyzendő, hogy a 155 támogatható vallási közösség TOP-5-ös listáján szereplők közül csak a MET-nek sikerült ilyen mértékben növelni a kapott összeget. (Figyelembe véve az elmúlt év inflációját, a többire leginkább maximum az inflációkövetés jellemző.)

 

Forrás: NAV

 

Még nyilvánvalóbb a MET támogatásának lendülete, ha hosszabb távon vizsgáljuk annak alakulását. Habár 2011-től kezdődően Iványi Gáborékat megfosztották attól a lehetőségtől, hogy gyűjthessék az szja egy százalékokat (erről itt írtunk részletesebben), de a kizárás előtti évről vannak adatok, s ezekből az derül ki, hogy az összes toplistás egyháznál sokkal jobban sikerült növelniük az ebből származó bevételeiket. Aminek köszönhetően az idén már a negyedik lett az szja egy százalékok által támogatott egyházak sorában, ezúttal már megelőzve Krisna-Tudatú Hívők Közösségét. 

 

Forrás: NAV

 

A MET egyébként az idén begyűjtött 718 millió forintot meghaladó összeget 73 381 felajánlónak köszönhetően kapta. Összehasonlításként: a Magyar Katolikus Egyház felé 803 ezren (!) irányították a 6 milliárd forintnyi összeget.

Ha nem is ilyen mértékben, de nőtt az Iványi Gáborék által fenntartott Oltalom Karitatív Egyesület szja egy százalékokból származó bevétele is. Az idén összesen 71 736 448 forintot irányítottak így hozzájuk, s emellett az Oltalom Sportgyesület 389 555 forinthoz jutott. Az OKE ezzel az összeggel a 15. legnagyobb ilyen támogatást kapott civil szervezet – ami elképesztő eredmény, tekintve, hogy az idén összesen 29 505 alapítvány részesedett az szja egy százalékok felajánlásból. Közülük egyébként 38-an jutottak 30 millió forint feletti összeghez, 17-en 50-100 millió között kaptak, hatan pedig 100 milliót meghaladó támogatásban részesültek.  

 

Forrás: NAV

 

Az Oltalom, mint civil szervezet egyébként – szemben a MET-tel, mint egyházzal – az elmúlt években mindvégig gyűjthette az szja egy százalékokat. Megnéztük, hogyan alakult az ebből származó bevételük az évek alatt. Látható, hogy szinte töretlenül nő, bár közel nem olyan mértékben, mint a MET-é. Az idén egyébként a 71 millió forint 7565 személynek köszönhető.

 

Forrás: NAV éves közlemények

Habár a MET és az OKE nem kevés pénzhez juthat az idén ezekből az átirányításokból, egyelőre arra még várni kell, hogy az összegek be is érkezzenek a számlájukra. Mint ugyanis Iványi Gáborék – a már idézett közleményükben – felhívják rá a figyelmet, „a felajánlott összegek döntő többsége a jövő év elején lesz számunkra elérhető, és egyelőre nem tudjuk, hogy az állam felfüggeszti-e az intézményeink működtetése után járó normatívák lecsapolását, vagy folytatódik a teljes ellehetetlenítésünk” – hívták fel a figyelmet Iványiék.  „Mindent megteszünk, hogy stabilizáljuk működésünket, de munkatársaink százai kerültek hatalmas bajba az elvonások miatt. Számukra továbbra is krízisalapra gyűjtünk”. 

A Hírklikk is beszámolt erről az alapról – a cikk itt olvasható. Az adományozás módjáról itt vannak  további információk. Iványi Gábor véleménye a nekik juttatott adományokról pedig ebben az írásunkban olvashatnak.