A tankerület ellehetetlenítené az eddig megszokott oktatást egy népszerű iskolában
A tankerület szerint a 18. kerületi Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola két termében rossz a levegő minősége, ezért elrendelte ezek bezárását, majd helyhiányra hivatkozva „kiszerveznék” onnan a tanítást.
Bár még várták – a jogszabályi kötelezettségeknek megfelelően – a Kapocs iskola tantestülete és az érintett szülők véleményezését, már arról tájékoztatta a tankerület a leendő elsősök szüleit, hogy szeptembertől a Kapocstól gyalog több mint két és fél, autóval három és fél kilométerre lévő másik iskolában (Kandó Téri Általános Iskola) kezdik meg a tanulást a gyerekeik – irja a hvg.hu.
Mindez erősen megnehezítené azoknak a családoknak a „logisztikáját”, akiknek a nagyobb gyerekei már a Kapocsba járnak (így két helyre kellene vinni a gyerekeket), kizárná az elsősöket a Kapocs szabadidős programjaiból, illetve nehéz helyzetbe hozná a pedagógusokat is, akiknek szintén ingázniuk kellene a két épület között. Ráadásul erős a gyanú, hogy a tankerület ezzel az intézkedéssel együtt a két induló osztály egyikében meg akarja szüntetni a rendkívül népszerű két tannyelvű oktatást.
Az iskola kifejezetten jó eredményeket tud magáénak, a célnyelvi mérésekben rendszeresen jóval az elvárt szint felett teljesít. A szülők minden fórumon tiltakoznak a tankerület tervezett intézkedései ellen, levelet írtak a tankerületnek, megszerezték a kerületi önkormányzat támogatását is ügyükhöz, továbbá múlt héten az iskola előtt is demonstráltak, ugyanis a levegőminőségre hivatkozó tankerületi indokok szerintük idejétmúltak.
A kapocsos szülők lapunknak azt mesélték, hogy amint kiderültek a levegőminőségi problémák, azonnal megpróbáltak orvosolni azt. Találtak vállalkozót, aki meg tudja oldani a megfelelő szellőzést, és ki is festették a termeket. Erre az iskolai alapítvány (azaz a szülők) másfél millió forintot különített el, és szerződésben vállalt ugyanennyit a tankerület is.
A kerületben más iskolák átszervezését is tervezte – a szülők, pedagógusok kizárásával – a tankerület, konkrétan a Kondor Béla Általános Iskolát össze akarták vonni az Eötvös Loránd Általános Iskolával, ám ettől végül a tiltakozások hatására, március 20-án visszaléptek.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2023. október 25.-i adása itt nézhető meg: