A TASZ minden lehetséges fórumhoz, így az AB-hez is fordul az alaptörvény-ellenes pedofil törvény miatt
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő civil szervezet tervezi, hogy minden lehetséges fórumon fellépjen az Országgyűlés által kedden elfogadott, a köznyelvben pedofil-törvényként elhíresült jogszabállyal szemben, mert abban két, egymástól teljesen független kérdést mostak össze. A cél nem a bántalmazott gyerekek fokozott megvédése, hanem az orosz mintára megvalósítható gyűlöletkampány lefolytatása volt. Asbóth Márton, a TASZ magánszféra projekt-vezetője szerint a törvény elleni fellépésben jó eséllyel az Alkotmánybíróság előtt indítandó eljárás is szerepelni fog. Azt nem gondolják, hogy az LMBTQI+ emberek méltóságának védelme és egyúttal a gyerekek jogainak védelme érdekében benyújtott indítványnak nincs esélye az Alkotmánybíróságon, ugyanakkor komoly aggodalomra ad okot, hogy az AB sokszor eljárási akadályokat teremt.
– Az Országgyűlés kedden elfogadta a pedofil-ellenes jogszabálycsomagot, amelyben összemossa a pedofilokat és az LMBTQI embereket. Miért nem szabad összemosni ezt a két dolgot?
– Azért, mert két, egymástól teljesen független kérdésről van szó. A gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélések bűncselekménynek minősülnek, hiszen itt egy felnőtt ember visszaél az erejéből, akaratából, dominanciájából eredő fölénnyel – ez eddig is így volt, a lényegen nem változtattak. Mindehhez semmi köze annak a biológiai, társadalmi jelenségnek, hogy vannak emberek, akiknek a nemi önazonossága eltér a többségétől, vagyis nem egyértelműen nőként vagy férfiként határozzák meg magukat, vagy nem (kizárólag) az ellenkező nembe tartozók iránt éreznek vonzalmat. Ebben azonban semmiféle jogsértő nincs, ellenkezőleg: a mindenkit megillető emberi méltóság jogából éppen az következik, hogy mindenki szabadon bontakoztathassa ki az egyéniségét. Az LMBTQI+ emberek – ellentétben a pedofil bűnelkövetőkkel – nem jelentenek veszélyt a társadalomra, így nem is szabad ellenük jogi eszközökkel fellépni. A pedofiloktól tehát meg kell védeni a gyerekeket, az LMBTQI+ emberektől, különösen pedig attól az információtól, hogy léteznek, hétköznapi életet élnek körülöttük, pedig kifejezetten nem, sőt: erről tájékoztatni kell őket. Az összemosás azért elfogadhatatlan, mert egyenlőségjelet tesz a gyerekekre leselkedő veszély szempontjából a két csoport között: úgy tesz, mintha az LMBTQI+ emberek ugyanolyan veszélyt jelentenének, mint a pedofilok, pedig erről szó sincs. Olyannyira, hogy már az összemosás ténye is sérelmet jelent az LMBTQI+ emberekre, ahogy a tudatlanságban tartott gyerekekre nézve pedig az súlyosan sérelmes, hogy az LMBTQI+ emberekre vonatkozó információkat elhallgatják előlük. Az összemosás ráadásul azért is durván leegyszerűsítő és megalázó, mert az LMBTQI emberek identitása egyáltalán nem csak a szexuális vonzalmaik köré épül – önazonosságuk lényege, hogy kölcsönös beleegyezésen alapuló szeretetkapcsolatot építhessenek ki, személyiségük e lényegi vonását a következményektől tartva ne kelljen eltitkolniuk, szabadon élhessenek a családjukban, amelynek a szexuális élet ugyanúgy természetes, de csak sok más mellett megjelenő összetevője, mint a heteroszexuális embereknél.
– Mi volt a kormány valódi célja ezzel a törvénnyel?
– Jogászként, az emberi jogok érvényesülését védő jogvédő szervezetként nagyon nehéz magyarázatot találni arra, hogy mi lehet a jogalkotó célja egy nyilvánvalóan alapjogsértő, vagyis alaptörvény-ellenes törvény megalkotásával. Ezek alapján nem is igen lehet kétséges, hogy a jogszabálynak elsősorban politikai céljai vannak, vagyis a kormány a jogszabály megalkotását ez esetben nem alapvető életviszonyok szabályozására használja – ami pedig a szabályalkotás célja lenne –, hanem kizárólag népszerűségi szempontokat tart a szeme előtt.
– Arra hivatkoznak, hogy az elmúlt években többször felháborodást keltett, hogy a bíróságok nem egyszer kifejezetten enyhe ítéleteket hoztak a pedofil ügyekben…
– Onnantól kezdve, hogy a kormány behozta a pedofil-kérdés témáját, pontosan lehetett tudni, hogy a cél nem a bántalmazott gyerekek fokozott megvédése, hanem az orosz mintára megvalósítható gyűlöletkampány lefolytatása. Mostanra általánosan ismert, hogy ennek a gyűlöletkampánynak az az egyik első lépése, hogy a pedofilokat és az LMBTQI+ embereket megpróbálják azonos csoportként feltüntetni, pedig – ahogy erről korábban szó volt – ez a legkevésbé sem igaz és súlyosan méltóságsértő a meleg emberek számára. Sajnos mindez nem meglepetés: a TASZ számított arra, hogy a kormány a választások előtt gyűlöletkampányt fog folytatni, ezért is indítottuk el június elején #többkötössze-kampányunkat, amelynek fő üzenete: bár sokan, sokfélék vagyunk, több köt össze bennünket, mint ami elválaszt. Arra viszont mi sem számítottunk, hogy ez az üzenet ennyire hamar aktualitást kap, vagyis, hogy a kormány már a nyár elején maximális fordulatra kapcsolja a gyűlöletgépezetét.
– Miről nem beszél a kormány?
– Álláspontunk szerint hiba komolyan venni a kormány pedofilok ügyében tett tematizálási kísérleteit. Annál is inkább így van ez, mert az áldozatok védelme elsősorban gyakorlat, nem szabályozási kérdés, arról azonban szó sem volt, hogy a kormány miként kívánná megerősíteni a gyermekvédelmi ellátórendszert, amely észlelheti a gyermekbántalmazásokat és tényleges segítséget tud nyújtani a pedofil bűncselekmények áldozatainak. Ne feledjük ugyanis, hogy ezeknek a bűncselekményeknek a legnagyobb része esetében az áldozat jól ismeri az elkövetőt, aki sokszor a családtagja! Az viszont, hogy a kormány csakis a szabályok változtatgatásával van elfoglalva, szemernyi kétséget sem hagy afelől, hogy itt nem a bántalmazott gyerekeken szeretne segíteni, hanem az orosz forgatókönyv szerinti melegellenes gyűlöletkampányt folytatja le.
– A TASZ milyen lépéseket tesz a törvény ellen, például fordul-e az Alkotmánybírósághoz?
– Feltétlenül az a tervünk, hogy amilyen fórumon csak értelme van, fellépjünk a törvénnyel szemben. Hogy ez pontosan mi lesz, arról egyelőre egy kicsit korai beszélni, hiszen a törvényt még ki sem hirdették, de napokon belül pontosabb hírt tudunk adni arról, hogy mit tervezünk, és ebben jó eséllyel az Alkotmánybíróság előtt indítandó eljárás is szerepelni fog. A jogi eljárások mellett, azonban kiemelt fontosságot tulajdonítunk annak is, hogy ezt a törvényt ne alkalmazzák az emberek, ne tartsák be az iskolák, könyvkiadók, műsorszolgáltatók, vagyis a szó klasszikus értelmében vett polgári ellenállás jöjjön létre. Hogy ennek pontosan mik a jogi keretei, arról részletes tájékoztatást fogunk adni, mint ahogy jogi védelmet is kínálunk azoknak, akik élnek a polgári ellenállás eszközével és jogi következményekkel kell szembenézniük.
– Van-e esély a meleg szervezetek számára az AB előtt?
– Nagyon súlyos kijelentés lenne a jogállam állapotáról, ha azt kellene gondolnunk, hogy az LMBTQI+ emberek méltóságának védelme és egyúttal a gyerekek jogainak védelme érdekében benyújtott indítványnak nincs esélye az Alkotmánybíróságon – de ezt nem is gondoljuk így. Az ugyanakkor komoly aggodalomra ad okot, hogy az AB sokszor eljárási akadályokat teremt, például mondvacsinált okokra hivatkozva, nem fogad be indítványokat, vagy évekig húzza egyes kérdések eldöntését. Szerencsére a TASZ ezeket a technikákat is elég jól kiismerte már, és mindent el fogunk követni, hogy elébe menjünk az alkalmazásuknak.