A Terrorelhárítási Központ egységei jelen vannak a karácsonyi vásárokban

HírKlikk 2024. december 21. 19:20 2024. dec. 21. 19:20

A Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon, így a Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is – közölte a szervezet.

A TEK közleménye szerint a jelenlétet a németországi Magdeburgban történt gázolásos esemény indokolja. Mint írták, a reagálási idő csökkentése, valamint az emberek biztonságérzetének fenntartása miatt a TEK munkatársai a vásárok helyszínén, illetve közelében tartózkodnak.

Közölték, hogy a nagy látogatottságú események minden esetben kiemelt biztonsági intézkedéseket igényelnek, amelyek azonban nem feltétlenül láthatók. A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban tölthessék az ünnepeket – tették hozzá.

Jelezték, hogy a terrorfenyegetettséget tekintve Magyarországon továbbra is a 3-as (közepes) terrorfokozat van érvényben, és továbbra sem állnak rendelkezésre olyan információk, amelyek a fokozat módosítására adnának okot.

A rendőri jelenlét is fokozott a karácsonyi vásárokon

Fokozott rendőri jelenlét mellett, civil ruhás bűnügyi és egyenruhás állománnyal, megnövelt létszámmal biztosítja a rendőrség a karácsonyi vásárokat - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Közleményükben kiemelték, hogy a magdeburgi eseményekre tekintettel a közterületi bűncselekmények megelőzése, megakadályozása, valamint a szubjektív biztonságérzet növelése érdekében állandó, megerősített civil ruhás bűnügyi és egyenruhás rendőri jelenlétet biztosítanak a vásárokban és azok közvetlen környezetében, illetve az oda vezető főbb útvonalakon.

Közölték, hogy a látogatók a megnövelt létszám mellett, az érintett területeken fizikai akadályokkal is találkozhatnak, amelyek a biztonságot szolgálják.

Forrás: MTI/Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom