A tervezett kórházi központosítás: ugrás a sötétbe

Miközben egyre többen kénytelenek a magánegészségügy irányába fordulni, mivel az állami közgyógyellátás már képtelen utolérni saját magát is, a kormány egy váratlan ötlettel, 60-70 kórház központosítását indítja el. A Népszava információja szerint az átalakítás több száz oldalas forgatókönyvét a múlt héten kapták meg a tervezett centrumok, de a szakembereknek egyelőre erős fenntartásaik vannak, hogy mindez költséghatékonyan megvalósítható.

Emlékeztetőül érdemes felidézni, hogy az Orbán-kormánynak már volt egy hasonlóan nagyszabású struktúra-átalakítási programja. A 2017-re teljes kudarcként leállított Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működésével 2013-ban 33,5 milliárd forinttal lépték túl a csaknem 412 milliárd forintos keretet, 2014-ben pedig 97,6 milliárd forinttal – majdnem húsz százalékkal – a 496 milliárd forintosat. Gazdaságosnak tehát a legkevésbé sem volt nevezhető az oktatás központi irányítása.

Mindez a legkevésbé sem gátolja a kormányt, hogy most az egészségügyi ellátás területén menjen hasonló ambícióval fejjel a falnak. Ráadásul éppen abban az időszakban kísérleteznek, amikor naponta növekszik ismét a koronavírus-fertőzöttek és a halálos áldozatok száma. Ez a terv szimplán szakmai szempontból is életveszélyes – mondta az MSZP szakpolitikusa, aki tömören így fogalmazott: „ugrás a sötétbe”.

Kökény Mihály felidézte, a tervezettel a kisebb városi kórházak immár a gazdasági kérdésekben is az úgynevezett centrumkórházakhoz kerülnek, de ennek gyakorlati megvalósításáról lényegében semmit sem lehet tudni. „Az átalakítással kapcsolatban egy több száz oldalas szabályrendszert megküldtek az intézményvezetőknek, én ebből nem sok jóra következtetek. Ennek egy következő lépése az eszement centralizáció, ami már hét-nyolc éve sem vált be, amikor az önkormányzati fenntartású intézményeket rajtaütésszerűen államosították. Annak az lett a következménye, hogy az adott intézmények jelentős összegektől estek el, hiszen a fenntartók, bár nem volt közvetlen feladatuk, de a tulajdonukba tartozó egészségügyi intézményeket különböző mértékben támogatták. Ennek elmaradása már eleve több százmilliós kiesést jelentett” – nyilatkozta a tervezettel kapcsolatban a volt miniszter.

Tény, hogy került pénz az egészségügybe – tette hozzá –, de inkább bértámogatás formájában, s ez is főleg az orvosokat érinti. „De most nincs több pénz a rendszerben arra, hogy a kórházak napi működését és igényeit kielégítsék a gyógyszerbeszerzésektől kezdve, a meghibásodott orvostechnikai berendezések javításáig, nemhogy fejlesztéséig”. A központosítás hatásaként valószínűsíthető, hogy miután egy-egy kijelölt centrumkórház kell, hogy felügyelje a hozzá rendelt kisebb intézmények gazdasági fenntartását, maga az eljárásrend lesz bonyolultabb, bürokratikusabb, lassúbb a legegyszerűbb kérdésekben is.

„Nyilvánvaló, hogy a központi kórházak a hatáskörükből nem engednek. Ha mondjuk Cegléden meghibásodik egy röntgengép, akkor annak a javítása, engedélyeztetése, beszerzése stb. sokkal több állomáson megy keresztül, mint az indokolt lenne. Ezzel egy fillér megtakarítás nem érhető el, és az eddigi központosítási kísérletek sem igazolják. Sőt, az ellenkezőjét mutatja a kórházak folyamatos eladósodása.”

A volt egészségügyi miniszter szerint máshol is az a tapasztalat, hogy az államosítás, a trösztösítés egyértelműen lassabbá és drágábbá teszi a folyamatokat. Ahol viszont megkapták a szakmai, gazdasági önállóságot az intézmények, az általában sokat javított a gazdálkodásuk mechanizmusán. „Az a baj, hogy ez a kormány borzasztóan beleszeretett a központosításba, hogy mindent egy kézben kell tartani és ellenőrizni, de azt elfelejti, hogy például az egészségügy tetején trónoló főigazgatóság is hatalmas vízfejként foglalkoztat rengeteg embert és főigazgatót, helyetteseket. Ilyen körülmények között nagyon nehéz egyáltalán átlátni a teendőket, nemhogy zökkenőmentesen működtetni”.

Arra a kérdésre, hogy minderre mi szükség van pont akkor, amikor ismét folyamatosan emelkedik a fertőzöttek létszáma és éppen elég energiát leköt ennek kapcsán a betegellátás, nemhogy egy totális szervezeti átalakítás, Kökény Mihály emlékeztetett a félévvel ezelőtti kísértetiesen hasonló helyzetre. 

„Pont a harmadik hullám felívelő szakaszában zajlott az egészségügyre kényszerített félkatonai rendszer, amivel az egészségügyi dolgozók többszörösen hátrányba kerültek, miután korlátozták a kollektív érdekvédelem lehetőségeit a kórházakban – bár erről kevés szó esik. Ennek ellenére, az egészségügyi dolgozók úrrá lettek a megalázó kényszerpályákon is, a lelkiismeret szavára hallgatva, tisztességgel helytálltak, de ahogy enyhült a járvány, egyre többen kezdték elhagyni a pályát. A tervezett átalakításnak most ilyen közvetlen hatása nem várható az egészségügyi létszámhelyzetet illetően, de a gazdálkodás tekintetében egészen biztos, hogy nagyon szerencsétlen helyzetet teremt. Nem is értem, hogy a járványhelyzetben miképpen képzelik el az egészet. Ha a fertőzöttek ellátásához valamilyen eszközre, gyógyszerre soron kívül szükség van, akkor nem lehet napokig vagy még tovább tartó engedélyeztetési protokollra várni. Ez a betegek életébe kerülhet. Egy egészségügyi vészhelyzetben megnehezíteni a kórházak gazdálkodását, az súlyos, és szó szerint életveszélyes felelőtlenség” – mondta a Hírklikknek Kökény Mihály, volt egészségügyi miniszter.