A választás az orbánizmus mint fenntartható modell stressz-tesztje

Orbán Viktor – pártjának a kampány idején tartott kongresszusán – vegyes üzenetet küldött Brüsszelnek, amikor azt mondta, hogy meg kell védeni az országot a brüsszeli diktátumtól, de hozzátette, hogy az országnak nem áll szándékában kilépni az EU-ból. A válasz is hasonlóan vegyes volt. Az Európai Unió szóban támogatja Lengyelországot az Oroszország és Belarusz által mesterségesen és tüntetőleg megszervezett migrációs nyomással szemben, de egyben megbünteti Magyarországot a migránsokkal szembeni kemény bánásmód okán, és Varsót már meg is bírságolta a jogállamiság megsértése miatt. Ahogy Magyarországon lassan felfut a választási kampány, egyre világosabbá válik, hogy melyik fél győzelmét részesítené előnyben az EU Magyarországon – írja a The National Interest. 

Az orbánizmus paradoxona, hogy olyan erőket is igyekszik egyensúlyban tartani, amelyek látszólag kívül vannak az ellenőrzésén. Az orbánizmust persze nem tanulmányozták eléggé, és a nyugati sajtó vagy reménytelenül pártos abban, hogy elméletként elemezze, vagy hasznos abban, hogy a rendszer belső ellentmondásait tanulmányozza. Az orbánizmus egyfelől talán egyenesen lenini struktúra, amelyben a vezető párt tartja ellenőrzése alatt és alakítja a politika, az igazságszolgáltatás és a források szintjeit. Másfelől ez a vezető párt szociális értelemben egyértelműen konzervatív, de taktikájában és megközelítéseiben reakciós. 

Bármi legyen is azonban az óhaj, lehetséges, hogy Magyarország egyszerűen nem képes felszállni az európai vonatra, és előbb-utóbb a magyarok számára elérkezik az a pont, ahol el kell dönteni, hogy maradnak-e, vagy Nagy-Britanniához hasonlóan távoznak. Ha demokráciát, és csakis színtiszta demokráciát akarnak, ahol a többség akaratát imádják, és meg akarnak őrizni egy távoli etno-szociális kultúrát, kis helyre, és csekély számú, homogén lakosságra van szükség. Egy ilyen ország nem törhet birodalmi politikára, és nem lehet egy birodalom része. Egy multikulturális birodalmi entitásban elkerülhetetlenül felmerül a kisebbségi jogok védelmének és a hatalom etnikai egyensúlyának kérdése. A kisebbségi jogokat nem lehet garantálni imperiális elit nélkül, amely megvetéssel kezeli mind a tömegdemokráciát, mind a nacionalizmust. Minden bővülés, a gazdasági és a területi egyaránt az imperiális elithez vezet. Ugyanakkor a többségi demokrácia a méret, a befolyás jelentős csökkenését hozza, ezzel gyengíti a politikai pozíciót, és a nagyobb hatalmaktól és politikai entitásoktól való függést. Ez a nemzetközi kapcsolatok afféle természeti törvénye, és erre a történelem sok példát kínál – fejtegeti a szerző, példákkal illusztrálva mondandóját.

Az ország sokkal inkább multikulturális volt, amikor egy birodalomnak – talán a történelem legliberálisabb birodalmának – a része volt, és egy olyan társadalmi kompromisszumban élt, amit az I. világháború rombolt le. A nacionalizmus felemelkedése paradox módon mindenhol nagy, nem demokratikus entitásokat rombolt le a brit birodalomtól Jugoszláviáig, a Szovjetunióig, az osztrák-magyar birodalomig. Ez Orbán projektjének lényegi ellentmondása, amelyben hamarosan elérkezik az inflexiós pont. Ha Orbán valóban meg akarja őrizni a magyar etnikai és szociális egyedülállóságot, akkor be kell csatornáznia a projekt látens schmittianizmusát – írta a szerző, Carl Schmittet is idézve. Úgy vélte azonban, hogy ez mindaddig nem valószínű, amíg Magyarország egy birodalom, ezúttal az igen korszerű Európai Unió része. A birodalom és a nem demokratikus birodalmi elit külső nyomása mindig azt célozza majd, hogy liberalizálja Orbán konzervatív modelljét, mint ahogyan intézményesítené a kisebbségi jogokat is, ami definíciószerűen az Orbán-féle többségi projektek ellen irányul. 

Ez lehet az oka annak is, hogy az orbánizmust nem lehet szó szerint lemásolni a Magyarországnál jóval nagyobb országokban. A tiszta többségi demokráciához homogenitás szükséges, legyen az Svájc, Dánia, vagy Magyarország. Az említett országok között nincs például eltérés a migráció megítélésében, függetlenül az adott kormányzó pártok ideológiájától, és mindhárom ország lakossága erősen homogén. Ez nem véletlen. A homogenitás megköveteli az állam által alkalmazott erő elemét, ami valószínűtlen például az angol szféra jelenlegi erőegyensúlyában. A kemény angol nacionalizmus felemelkedése a Brexit után máris feszültségeket okozott, különösen a skótok körében és Wales-ben. 

A küszöbön álló választás ezért az orbánizmus mint fenntartható modell stressz-tesztjét jelenti. Ha Orbán veszít, Magyarország közelebb kerül az unióhoz. De mi lesz, ha Orbán győz? Meddig maradhat az EU tagja, ha nem rendeli alá magát? Lesznek-e utcai tüntetések, vagy törekvés egy színes forradalomra? Képes-e Orbán kezelni az egyre inkább birodalmi jelleget öltő EU, és a nacionalista, kulturális értelemben homogén Magyarország közötti egyensúlyt? Majd kiderül. Orbán Viktor mindenesetre agyafúrt és pragmatikus politikus. Ám a politika aranyszabálya, hogy az határozza meg az utat, aki fizet, és jelenleg az EU nyugati államai fizetnek – írta a szerző.