A Völlner-Schadl ügy ritka bepillantást enged az Orbán-rezsim dühöngő korrupciójába

HírKlikk 2023. február 21. 15:00 2023. feb. 21. 15:00

A magyar rendszerben eddig legmagasabb szintekig elérő korrupciós ügy leleplezi, hogy is működik valójában az autokrata Orbán rezsimje, és ritka bepillantást nyújt a dühöngő korrupcióba – írta a Völner Pál és társai ellen megkezdődött tárgyalásról szóló rendkívül terjedelmes cikkében a feltörekvő államokra szakosodott BNE IntelliNews magazin és portál.

A dokumentumok és lehallgatott telefonbeszélgetések olyan országot mutatnak, amelyet maffiaszerű módon vezetnek, ahol állami testületek bűnözőkkel működnek együtt, és az igazságügyi apparátus elleplezi a magas rangú tisztségviselők részvételét” – mutatott rá a  BNE IntelliNews cikke, amely emlékeztet arra, hogy Völner Pál, valamint Schadl György, a végrehajtói kar elnöke is szerepel a több mint 20 vádlott között, de mindketten tagadnak minden vádat. A korrupció számos vezető tisztségviselő számára a fő motiváció, és olajozza a rendszer kerekeit – mindez Magyarországot az EU legkorruptabb államává tette a Transparency International szerint. Egyetlen állam sem zuhant nagyobbat, mint Magyarország, Orbán 12 éves uralkodása alatt.

Az EU a korrupció mértéke miatt már többször követelte, hogy a budapesti kormány határozottabban lépjen fel ellene, kezelje azt, majd eljutott odáig, hogy befagyasztott támogatásokat. Magyarország még mindig szeretné elérni az eszközök felszabadítását, és a Völner-Schadl ügy jó lehetőséget kínál a kormánynak arra, hogy demonstrálja a korrupció elleni harca komoly voltát.

Ugyanakkor a bírálók hangsúlyozzák: Völner az eddigi legmagasabb beosztású állami tisztségviselő, aki bíróság elé kerül, de az ügyből az állam által kinevezett ügyészek gondosan távol tartottak számos, még jóval magasabb beosztású embert. Ellenzéki képviselők szerint azonban nem valószínű, hogy miniszterek ellen vádat emelnének, de még csak az sem, hogy tanúként kihallgassák őket, mivel az ügyészség sietve lezárta a nyomozást annak ellenére, hogy akadtak olyan körülmények, amelyek bizonyíthatták volna az illetők kapcsolatát az üggyel.

Polt Péter legfőbb ügyészt, a Fidesz volt parlamenti képviselőjét széles körben vádolják azzal, hogy elleplezi azokat a korrupciós botrányokat, amelyek közel kerülnek a kormányzó párthoz és annak üzleti elitjéhez – szögezte le végezetül a cikk.