A zenészek elégedetlenek a kormány segítségével

HírKlikk 2021. április 15. 17:42 2021. ápr. 15. 17:42

A Music Hungary Szövetség közleménye szerint a zeneipar nincs megmentve – ahogy azt számos módon és fórumon korábban is jelezték.

A mai kormányinfón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő által felsorolt, a zenei szektort segítő intézkedésekre reagáltak. Hangsúlyozták, hogy a sajtótájékoztatón felsorolt korábbi támogatások összegükben messze elégtelenek és sokszor rosszul célzottak voltak (tehát nem a zeneipari szereplőknek jutottak), vagy a zeneipari szereplők eleve igénybe sem vehették őket.

Például a Raktárkoncertek 5 milliárdos költségvetésének jelentős része a hivatalosan szerződött technikai partnerhez került megvalósítási költségként, a bekerült zenekarokhoz, előadókhoz és stábjaikhoz már csak az összeg kisebb hányada jutott el. Ráadásul Magyarországon ma sokkal több aktív zenekar és előadó alkot.

A 200 millió forintos, fesztiváloknak szánt pályázatnak eredetileg 700 millió forintos támogatási kerete volt, ám a kiírásnak sajnos olyan kevesen feleltek meg, hogy végül csak ennyit osztottak ki. A szövetség a fennmaradó összeget szakmailag jól koordinált formában, az eredeti célnak megfelelően javasolta felhasználni, ám erre egyelőre nem került sor.

A Facebookon ismertetett közlemény szerint a sajtótájékoztatón említett bértámogatással kapcsolatban levélben jelezték Varga Mihály pénzügyminiszternek, hogy a zenei szektorra nagyon kevéssé jellemző az állandó alkalmazotti munkaviszony, a legtöbb szakember és zenész vállalkozóként dolgozik, így a bértámogatással a legtöbb élőzenei vállalkozás nem tud élni. Korábban hivatalos levélben jelezték Varga Mihálynak, hogy az újraindítási gyorskölcsön jogosultjairól a legtöbb élőzenei szektorban használt teáor-szám lemaradt, ám nem kaptak választ és a jogosultak körét sem módosították.

A Music Hungary Szövetség közleménye szerint fenti támogatási formákból a zeneiparba jutó összeg a töredéke annak, mint amivel más szektorokat támogatott az állam, miközben az élőzenei piac visszaesése a legdrámaibb: 87 százalékkal csökkent a koncertek száma 2020-ban és a megvalósult rendezvények többsége is a járvány miatt a kis nézőszámú, alacsony jegyárú vagy ingyenes rendezvények közül került ki.

Ismét felhívják a kormány figyelmét arra, hogy az élőzenei szektornak azonnali, hatékony, jól célzott anyagi segítségre, tervezhetőségre és a kulturális áfa bevezetésére van szüksége ahhoz, hogy újra tudjon indulni és fenn tudjon maradni.