Ádám Zoltán: itt volt az ideje, hogy reaktiváljam magam politikailag

HírKlikk 2024. február 13. 18:00 2024. feb. 13. 18:00

A nyilvánosság tavaly február végén értesülhetett az etikai eljárások létezéséről, úgy, hogy az egyetem szakszervezeti tagságának Facebook-csoportjából szivárgott ki hír. Én akkoriban nem mondtam meg, hogy ki ellen indítottam, mert ez szenzitív információ volt, és arról sem beszéltem, hogy ki az érintettje ennek a vizsgáztatásnak, pusztán azt közöltem, hogy három darab etikai eljárást, mint oktató elindítottam azért, mert az egyik tanulóm vizsgája, szerintem nem volt rendben – tisztázta a korábbi helyzetet Ádám Zoltán a Corvinus Egyetem volt docense, akit elbocsájtottak a felsőoktatási intézményből. 

„Etikai ügyek vannak egyetemeken, munkahelyeken, a kérdés, hogyan kezelik őket. Van egy leírt eljárás a Corvinus Egyetemen is, és én annak megfelelően cselekedtem, de én akkor nem nyilatkoztam. Az én első nyilatkozatom tavaly augusztusban történt, azután, hogy az egyetem lezárta az eljárást a maga részéről, és én megkifogásoltam a bíróságon. Utána nyilatkoztam a 444-nek.”

Ádám Zoltán leszögezte, az érintett diák tavaly januárban levizsgázhatott, és amiatt indította az eljárást, hogy ezt egyáltalán megtehette. Emlékeztetett, miután az etikai vizsgálatok lezajlott az egyetemen belül, a két dékánt, illetve az egyetem akkori rektorát, Takács Elődöt első fokon elmarasztalták, majd másodfokon felmentették. Az illetékes egyetemi testületek azon a napon, amikor Takács Elődöt felmentették, az általános rektorhelyettes, a mai megbízott rektor, Szabó Lajos kezdeményezérése egy úgynevezett szabálytalansági eljárás indult az egyetemen Ádám Zoltán ellen, 2023. június 8-án.

„Ennek az eljárásnak a lezárása után, 2023. október 24-én bocsátottak el engem azonnali hatállyal, rendkívüli felmondással. 2016 óta tanítottam az egyetemen, abban az időszakban nem volt ilyen, hogy egy oktatót elbocsátanak egy szabálytalansági eljárás végén, ami ráadásul egy olyan etikai eljárást követ, amit ő maga indított.”

A közgazdász oktató a munkaügyi bírósághoz fordult, ahol február 19-én lesz az elsőfok perfelvételi tárgyalása, de sürgősséget kértek és azt reméli, belátható időn belül megszületik az elsőfokú ítélet és visszahelyezik az állásába.

„Abban az etikai ügyben, amiben három eljárást kezdeményeztem, teljesen átlátszó és hiteltelen, amit az egyetem mond. Ha valaki megnézi az elsőfokú és másodfokú határozatokat, akkor teljesen világos, hogy a másodfokú határozatok teljesen megalapozatlanok. Egy ponton mindenki számára világossá válik, hogy tarthatatlan, amit az egyetem csinált.”

Ádám Zoltán arra is kitért, hogy az egyetemi kommunikációban Szabó Lajos, a szabálytalansági vizsgálatot lefolytató kancellár, illetve az egyetemet működtető alapítvány vezetője, Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgató ellene fordultak, így védték az egyetemi mundér becsületét.

„Nagyon remélem, hogy a bíróság ki fogja mondani, hogy amit az egyetem velem szemben személy szerint csinált az tarthatatlan. Biztos van a nyilvánosságnak olyan része, amelyik elfogadja, amit az egyetem mond, és van egy jelentős része, amely szerint ez hiteltelen. Az egyetemi alkalmazotti tanács anonim mérése szerint a válaszadók 80 százaléka számára elég egyértelmű, hogy amit az egyetemi vezetés csinált, az nem volt rendben.”

A tanár szerint igazából ez utóbbi határozza meg az elhelyezkedési lehetőségeit is, egyáltalán nem zárja ki, hogy lesz lehetősége magyar egyetemen oktatni, de egyelőre abban bízik, hogy a bíróság döntése nyomán vissza kell, hogy vegye maga a Corvinus Egyetem.

Mindig is politizáló értelmiségi voltam

Ádám Zoltán jelenleg a IX. kerületi polgármester, Baranyi Krisztina tanácsadója, korábban pedig belépett a Momentumba, mert úgy érezte, itt volt az ideje, hogy reaktiválja magát politikailag. 

„Ha van egy liberális politikai párt Magyarországon, azt igyekszem segíteni. A XIII. kerületi szervezetnek vagyok a tagja, és foglalkozom is helyi közéleti ügyekkel.”

Elmondta, 1989 és 2008 között az SZDSZ-nek volt a tagja, és balassagyarmati származása miatt ott vett részt az SZDSZ-Fidesz helyi csoportjának megalakításában. A ’90-es években volt önkormányzati képviselő is Balassagyarmaton, egy későbbi időszakban pedig szerkesztette a Beszélőt 2005 és 2015 között. 

„Azt hiszem, ez is egy politikai értékvállalást jelez.”

Magyarország kompország 

Kompozik nyugat és kelet között, és úgy gondolja az Orbán-rendszer, hogy az jó dolog, ha úgy próbálja a saját politikáját tágítani, hogy nem köteleződik el egyértelműen a nyugati világ értékvállalása és szerepe mellett – mondta Ádám Zoltán, aki az Ukrajna elleni háborút, illetve Kínát hozta példának, szerinte ebben a két esetben is jól látszik ez.

„Így lehet történelmi tragédiákba sodorni ezt az országot, ez elképesztően veszélyes.”

Én a szabadságnak vagyok a híve, szabadság nincs kapitalizmus nélkül, kapitalizmus pedig befektetők nélkül

Nem az a kérdés, hogy akkumulátort gyártanak vagy nem gyártanak, hanem az a kérdés, hogyan gyártják, hogyan születnek meg ezek a beruházási döntések, kinek mekkora költsége és potenciálisan mennyi haszna lesz, és egy ilyen elemzés nyomán kell meghozni a közpolitikai döntéseket – mondta Ádám Zoltán a magyar gazdaságról, hiszen egyetemi munkássága és oktatói tevékenysége a közgazdaságtannal függ össze. Hozzátette, a befektető a saját érdekeit nézi, mert azt reméli, hogy jól fog járni, és ez viszi előre a világot.

„Az elképesztő életminőség-javulás ennek a kapitalizmusnak az eredménye. Ha a befektető jól jár, azzal bizonyos értelemben nagyon sok jót tesz a közösségben, amiben működik. Munkát ad, tudást, kapcsolatrendszert, gazdagságot. Ezt nevezzük fejlődésnek, ettől nem halnak meg gyerekek a kórházi ágyakon olyan mértékben, ahogy meghaltak 50-100 évvel ezelőtt, ettől van pénzünk, ettől van köztisztaság, ettől tudjuk javítani az oktatásunkat és az életkörülményeinket általában.”

Ádám Zoltán rámutatott, befektetőkre nemcsak nekünk, a legfejlettebb országokban is szükség van, az a kérdés, hogy van-e olyan politikai rendszerünk, olyan demokráciánk, amelyen keresztül lehet értelmesen szabályozni a gazdaság működését, tisztességes keretek között lehetőséget adni mindenkinek, és minél hamarabb elérni, hogy az a gazdasági tevékenység, minél nagyobb mértékben szolgálja a társadalom egészének az érdekét.

„Ebben hiányosságok mutatkoztak az elmúlt 14 évben. Az a kapitalizmus, amiben élünk, az bizonyos értelemben államkapitalizmus, erőteljesen kontrollált, szabályozott és a lehetőségeket központilag szétosztó kapitalizmus. Én ennél egy sokkal liberálisabb, sokkal szabadabban versengő kapitalizmust tartok ideálisnak. Abban is lesznek befektetők és egyéni hasznok, de ha a befektetők azt gondolják, hogy nem itt tudják a legnagyobb haszon reményében befektetni a pénzüket, hanem valahol másutt, akkor egy szabadon versengő, liberális kapitalizmusban is el fogják vinni innen a pénzüket.”

A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.