Afrikai államokéval veteszik a magyarországi korrupció
A ragyogóan tiszta Európa korruptabb, mint ahogy azt sokan gondolják, Egymást követik a botrányok és a csalások, nem elég gyors a megtisztulás. Persze, hogy milyen szintet érnek el a visszaélések, azt nehéz mérni, mivel a dolog – természeténél fogva – titkos.
Az EU azon van, hogy a jelentkezők javítsák a kormányzást, majd már a belépés után is maradjanak tisztességesek. Ez a balti köztársaságoknál be is jött, de például a lengyeleknél nagyon visszavetette a dolgokat a populista PiS uralma. Romániában sok ezer megkenhető közhivatalnokot ültettek le, a bolgároknál, cseheknél és a szlovákoknál viszont az oligarchák tovább bírták, mint az ügyészek – mutat rá az Economist.
Orbán illiberális irányítása alatt Magyarország olyan korrupt lett, hogy az egynémely afrikai, illetve közel-keleti állammal vetekszik.
Bajok vannak a spanyoloknál, olaszoknál is, hát még a görögöknél. Ám még ennél is rosszabb, hogy uniós intézmények is besározódtak, például amikor Katar EP-képviselőket kent meg. Akkora összeget oszt el az EU, hogy az önmagában gerjeszti a korrupciót. Sokszor pedig közösségi pénzeket sikkasztanak el: Magyarországon a brüsszeli támogatással megvalósuló fejlesztések következetesen olyan üzletembereknek jutnak, akik Orbánhoz kötődnek.
Ám a tét nem csupán gazdasági. Amerika és az unió egyben biztonsági kérdésnek tekinti, mivel Oroszország és más autokráciák a készpénzt és a vazallusok hálózatát eszköznek tekintik a demokrácia kiüresítésére.