Ágh Attila: a válságok miatti elégedetlenség utat tör magának

– Pénteken több, mint 50 rendezvény, szimpátiatüntetés, demonstráció, élőlánc volt országszerte, kiállás a tanárokért, és ez nem kevés diákot, szülőt és pedagógust megmozdított már. Ön szerint ez egyre szélesdő mozgalom lesz?

– Bár több sebből vérzik az egész rendszer, drámai a helyzet, de a magyar társadalomnak jelenleg ez az egyetlen nyitott sebe. A közegészségügyben van egy nagyon mély és lappangó válság, ami embereket politikai és érdekképviseleti tekintetben nem mozdít meg. Ugyanakkor van egy érlelődő megélhetési-, és energiaválság, ami még nem erőteljes. Egy most már évek óta nem lappangó, hanem felszínre törő válság van, ez az, amire azt mondtam, hogy jelenleg az egyetlen nyitott sebe az adott rendszernek. Ebben az oktatással összefüggő válságban két új dolog van. Bár nagyon kellemetlenül és udvariatlanul hangzik, az utóbbi években kiderült, hogy a százötvenezres pedagógusállomány rendes, kedves, jól teljesítő, de társadalmilag és politikailag nem mozgósítható a saját érdekeiért sem. Viszont ennek a tovarezgő, áttételes hatásai nagyon jelentősen megmutatkoztak az utóbbi két-három hónapban. Az áttételes hatások között ott van, hogy a fiatalok rájöttek arra: az oktatási körülményeik, és az oktatás által adott jövőperspektívájuk összeomlóban van. És megmozdultak a szülők is. Ez a két új fejlemény. Ennek következtében, jelenleg a legnagyobb ellenzéki potenciál nyilvánvalóan ebben van. Ismét sarkosan fogalmazva, a 40 éven aluliak azok, akikben van valami remény arra, hogy mélyebb reformok kezdődjenek meg, mert úgy tűnik, a jelenlegi ellenzéki politika erre számos okból nem alkalmas. Minél jobban szélesítjük a generációs spektrumot, azt látjuk, hogy egyre jobban beletörődőbbek az emberek, nem akarnak, és nem is tudnak megmozdulni. Az idősebb, és ebben a tekintetben a politikából is kimenő generáció nem gyűjtött föl az életében a ’80-as, ’90-es, vagy a 2000-es években annyi demokratikus potenciált, hogy vállalják az ütközést. Az új fejlemény az, hogy ezen a terepen kezdeményezően és innovatívan megjelentek a fiatalok. Hogy a megélhetési válság és az energia válság milyen társadalmi és politikai formákat ölt, azt még nem tudjuk, a következő hónapokban ki fog derülni.

– Abban, ami most történik, van egy nagyon sunyi dolog. A nyilvánvalóan felsőbb körökből érkezett parancsra a tankerületek sorra küldik ki az elbocsátó és a fenyegető leveleket a pedagógusoknak, eközben Pintér belügyminiszter az oktatásért felelős államtitkár, Maruzsa Zoltán, de leginkább a főnök, Orbán Viktor látványosan hallgat a tanárok megmozdulásairól. Mi ennek az oka?

– Ronald Reagan amerikai elnök ideje alatt született egy olyan amerikai fogalom, hogy a politikai elit képviselői, főképp a legnagyobb főnökök ügyelnek, hogy bizonyos ügyek „ne tapadjanak rá magára a főnökre”. Világosan látni lehet, hogy a politikai eliten belül is ki vannak jelölve személyek, akik „elviszik a balhét”, és hogy ezek ne tapadjanak rá Orbánra. Ezeket pontosan azonosítani lehet. Orbán igyekszik elhajolni, vagy, mondjuk, amikor a német kancellártól, Olaf Scholztól kijön, akkor például szemrebbenés nélkül mond olyan mondatokat, amelyek teljesen ellenkeznek az akár néhány nappal korábban tett kijelentéseivel is. Így szabadul meg, ráz le bizonyos ügyeket magáról. Az oktatás egy olyan szövevényes ügy, ami bizonyos tekintetben minden magyar állampolgárt érint, a diákoktól kezdve a szülőkön keresztül egészen a tudományos kutatásig. Az egyetemek azon bosszankodnak, hogy a mozgásterük mind jobban csökken, egyre kevesebb hallgatót vesznek föl, a nemzetközi kapcsolataik elsorvadnak. Tehát, az egész társadalom spektrumán keresztül érzékelhető ez a probléma, egészen a legszegényebb rétegekig, akiket az energiaválság és megélhetési válság a legsúlyosabban sújt. Hiszen annak része, hogy a gyerekek az iskolában kapnának valami ételt, de ha nincs iskola, vagy be van zárva hosszú szünetre, akkor belép a megélhetési válság is, és nem csak az iskolaválság. Nem véletlen, hogy ebből a komplex problémából Orbán megpróbál teljesen kimaradni. 

– Azt elképzelhetőnek tartja, hogy a tankerületi vezetők – belátva, hogy a pedagógusoknak mégis csak igazuk van – a tanárok mellé állnak? Állhatnak egyáltalán a tankerület dolgozói a tiltakozók mellé?

– Nem, mert ők privilegizált helyzetben elhelyezett kishivatalnokok. Ők megélhetési kishivatalnokok. Nekik az a szerepük, hogy a konkrét ügytől függetlenül, elnyomják azt a közeget, ami alattuk van, és elvigyék a balhét. Mert kire haragszanak az emberek? Arra a durva őrmesterre, aki a katonákat egzecíroztatta. Itt most ők a „fő gonoszok”. Visszaszivárog ugyan Pintérig a dolog, de sokkal kevésbé erőteljesen. Tulajdonképpen a tankerületisek azok, akik ellen tüntetnek a diákok, akik ellen a tömegharag fordul. Tankerületisről derül ki, hogy disszertációt hamisít. Ők megszemélyesíthető, közöttünk élő emberek, akik durva dolgokat követnek el az iskolák és a tanárok ellen. 

– A XV. kerületben „politikai állásfoglalástól mentes” polgári engedetlenségre készülnek az óvodák október 21-én. Ön szerint lehet politika-mentesen részt venni egy ilyen kezdeményezésben?

– Én mellettük érvelnék, mert megértem a mögöttes szándékukat. Abban a pillanatban el lehet téríteni a természetes útjáról a dolgot, ha ez a kitétel nincs ott. Ha elkezdünk „sorosozni”, vagy összekenjük a politikával, akkor a második, harmadik, negyedik mondat után már nem is az eredeti ügyről szól a dolog, arról, hogy milyen borzalmas állapotban van a közoktatás, hanem azoknak a politikusoknak a szidalmazásáról, akik idehaza, vagy külföldön állítólag ezt a dolgot „kavarják”. Ahogy például a tüntetéseken is igyekeznek a pártokról leválni. Normális országban fordítva lenne. Ahol a pártok becsülete nagy, ott az ilyen ügyek elszenvedői – például Franciaországban – a pártokhoz fordulnak, hogy a segítségüket kérjék a tüntetések megszervezéséhez, hívják őket tüntetni. Mi olyan rossz állapotban vagyunk, hogy a politika fogalmához az undor kategóriája társul. Persze, hogy az óvodák azt mondják, beszéljünk a tényleges dolgokról: nincs pénz, nincs fűtés, nincs előremenetel, alacsonyak a bérek. Az közös, országos érdek, hogy működjön a közoktatás, és ezért félnek attól, hogyha belekeverik a politikát, akkor azok a Fidesz-panelek azonnal elindulnak, amelyekből nyolcat, tízet mindegyik fideszes ismer, és elkezd azonnal mondani.

– Az MTA is állást foglalt a napokban az oktatás ügyében, és ugyanazt erősítették meg, amit 12 éve a „lelibernyákozott” oktatáskutatók, szakmai szervezetek, érdekvédők mondtak: rossz úton jár a közoktatás.

– Ugyanezt megfogalmazta a Professzorok Batthyány Köre is 2010 után, a Fidesz-párti konzervatív kör ugyancsak óvott attól, ami most van. Reménykedett abban, hogy belső kritikával tud valamit segíteni az ügyön. Mégis ez lett. Nem tévedésből, vagy mellényúlásból, tudjuk, miért. Egyrészt, mert minden forrást kiszívtak a közoktatásból, ahol mégiscsak százötvenezer ember dolgozik, ami nagy tétel, másrészt pedig a kulturális dominancia miatt. A kultúrharc ezernyi jele látszik a hozzáállásban a tankönyvektől az oktatásig. Demeter Szilárd szelleme járja át az egész közoktatást.

– Ez a szellem meddig tud még uralkodni a magyar oktatáson? 

– Vannak pozitív jelek annyiban, hogy Demeter Szilárd és csapata a friss generáció számára számos tekintetben már a humor tárgyává lett, és nincs élesebb fegyver annál, mintha valaki nevetségessé válik. Márpedig az ő mondandójuk annyira nevetséges, archaikus, hogy a tizenéveseknél már akkor ütközik mindennel, amikor lenyomják a mobiltelefonjuk gombját. A fiatalokban már nincs benne annyira a beletörődés szelleme, mint az idősebb generációkban. Már érzékelhető a fiatal generációban a nagyon éles szembefordulás: „ezeknek már semmit nem hiszünk el”. 

– Ön szerint, ha szélesedni fog a mozgalom, változtatni fog a kormány azon az oktatáson, ami gyakorlatilag már az ország jövője ellen van?

– Szerintem az, ami most folyik egyfajta előjáték, és az időjárás egy bő hónap múlva véget is vet neki. Mégis nagyon optimista vagyok, mert tavasszal fölfokozottan visszajön majd ez a téma, két másik válságmezővel, a megélhetési-, és az energiaválsággal megterhelve. Az energiaválság mindenkit letarol, azokat is sújtja, akiket kevésbé érint a megélhetési válság. Szerintem lesz tavaszi visszatérés. A mostani mozgalom már kialakította a szervezési és védekezési formákat, és az együttműködést a szülők, a diákok és az aktív tanárok között. Most már tudják, mit kell csinálni, a gyerekek egy nagyobb tüntetést már meg tudnak szervezni. Nyilván a szülők valamelyes támogatást adnak bizonyos értelemben anyagilag is. Kialakultak azok a mozgalmi keretek, amelyek hiányoztak az alvó magyar társadalomból. Ez egy nagyon jó kezdés volt, ami egy egész télen keresztül, rossz időben nyilván nem folytatható, de a szereplők készen állnak. Jöhet megint a „márciusban újra kezdjük”, ami már volt egyszer, és amit azok, akik politikával foglalkoznak, a történelemből jól ismernek.