Ágh Attila: az amerikai alelnök-jelöltek vitája jobban rámutatott a két oldal különbségeire

Tim Walz minnesotai kormányzó, a Demokrata Párt (Kamala Harris) alelnök-jelöltje és J. D. Vance ohiói szenátor, a Republikánus Párt (Donald Trump) alelnök-jelöltje először és utoljára vett részt nyílt vitában a napokban New Yorkban. A beszámolók szerint Tim Walz az adás elején óriásit hibázott, ugyanis egy kérdésre válaszolva összekeverte Iránt és Izraelt. Egy ilyen szereplés hatással lehet az Amerikai Egyesült Államok novemberi elnökválasztására? – kérdeztük Ágh Attila politológust, akinek első válasza egy határozott nem volt.

A szakember véleménye szerint a két alelnök-jelölt vitáján látszott, hogy tapasztalatlanok, és a szereplésüket elsősorban amerikai nézőpontból lehet megérteni, de amit látni lehetett azt az európai elemzőknek sem nehéz dekódolniuk. Azért sem, mert előre lehetett tudni, hogy ez a „szűz-beszéde” volt a két jelöltnek a szélesebb amerikai színpadon ebben az új minőségükben.

Azt tudni kell, hogy az alelnökök az amerikai hierarchiában tulajdonképpen olyan nézőpontot és társadalmi csoportokat képviselnek, amelyeket a szokásos felmérések szerint az ő főnökük, azaz az adott elnökjelölt „nem fog át, nem képvisel eléggé”. Ezért egy szűkebb mezsgyéjű problémafelvetésbe vannak bezárva, ami az egész vitán meg is látszott a politológus szerint. „Oda kell figyelni rá, de nem okoz igazán Amerikában komoly hatást”.

Az elhangzottakból két elemet emelt ki Ágh Attila. Az egyik és szerinte ez a legfontosabb, hogy mi Amerika globális szerepéről a véleményük, mert itt ütköztek a legjobban, és erre figyel Európa is. „A leginkább érdekesek Vance (republikánus alelnök-jelölt) azon szavai, amelyekben világosan megfogalmazta, hogy Trump célja az erős Amerika elrettentő szerepe, tehát az amerikai totális világuralom visszaállítása, amit ő meg is tud valósítani. Meg tudja oldani, hogy a világban most tapasztalható káosz befejeződjön, ő az, aki le tudja zárni azt, ami most van és el tudja érni, hogy a világ féljen Amerikától.”

Tehát úgy vélte, hogy egy erős Amerikától fél mindenki, a kisebb és nagyobb szereplők egyaránt. Ezzel, azaz a félelem erejével béke lesz a világban, és helyreáll a stabilitás. Ez lényegében visszatérést jelent az 1989 és 1995 közötti, naiv amerikai közelítéshez. Amikor is Oroszország „összeomlott”, két világrendszer helyett egy unipoláris, egyközpontú világrendszer jött létre úgy, hogy Amerika lett a világ csendőre. Ezt akarják újra elérni, aminek az eszköze a félelem. És ha mindenki fél Amerikától, akkor senki sem fog eltérni az általa megszabott világrendtől, vagyis akkor boldogság és béke lesz a világban – magyarázta a politológus. 

A másik probléma az, hogy magát Amerikát belülről hogyan alakítsák át. Ebben is két nagyon eltérő szerep fogalmazódott meg. Tim Walz megszólalása nagyságrendekkel közelebb volt az európai elképzelésekhez – folytatta elemzését Ágh Attila -, tehát olyan megfogalmazásokat alkalmaz, mint „a klímaválságra oda kell figyelni, a versenyképesség növelése egyfajta erőteljes modernizációt von magával”. Tehát Amerika kapacitását, versenyképességét tovább kell fejleszteni, ami jár egyfajta társadalmi elkötelezettséggel. Ezzel szemben a republikánus alelnök-jelölt sokkal inkább a biztonságot adó, nagyon erős, meglévő hadiipar továbbfejlesztését ajánlja. Mert, ha az övék a világ legerősebb hadiipara, ami erősebb, mint együttvéve az összes többi szereplőé, akkor végre tudják hajtani a félelmen alapuló világuralmukat. Egyébként meg ez egy olyan eszköz is, ami megakadályozza, hogy Amerika gazdasági élete lelassuljon.

Azaz, a lényegre koncentrálva az amerikai hadiipar fog minden szempontból csodát csinálni: belföldön az állásteremtéssel, a világban pedig azzal, hogy Amerika katonai és ebben az értelemben műszaki előnyben vagy fölényben lesz a világ többi részéhez képest. „Ez viszont nagyon élesen ütközik az európai véleménnyel. Viszont mivel még a műveltebb és politika iránt érdeklődő rétegek sem ismerik túlzottan ennek a két alelnök-jelöltnek a nevét, ezért ez az összefüggés, vagy felismerés nem fog sűrűn címlapos és hosszan tárgyalt témává válni az Európai Unióban” – mutatott rá a politológus.

Ami a külpolitikát illeti, Ágh Attila elmondta, hogy az ukrajnai háborúnál hangsúlyosabb Amerikában és – a vitában is az volt – a mostani közel-keleti konfliktus, amelyben tulajdonképpen nem volt annyira különböző a két fél álláspontja. A másik pedig a tartós és évtizedekig fennmaradó amerikai-kínai versengés és viszály. Ebben a tekintetben is Vance álláspontja egy erőteljes konfrontáció, meg is fogalmazta, hogy kvázi le kell győzni Kínát a világkereskedelemben, a világpolitikában, vissza kell szorítani a „helyére”. Míg Tim Walznak ebben is egy sokkal nyitottabb, tulajdonképpen kapcsolatokat feltételező és bővítő szerepköre volt. 

Azért arra felhívta a figyelmet a politológus, hogy az amerikai primátust, elsődlegességet a világpolitikában, természetesen mind a két szereplő, vitatkozó fél fontosnak tartotta, csak nagyon más eszközökkel és nagyon más mértékig. A demokrata politikus nyitottabb volt, elfogad partnerségeket, míg a republikánus szereplő egyértelmű amerikai felsőbbséget tételez fel. Ebből az következik, hogy a világ szereplői nem egyenlő felekként vitatkoznának. „Az ukrán helyzet ebből a szempontból eléggé marginalizálódott. A demokrata alelnök-jelölt nem kérdezett rá arra, és így nem mutatta meg az abszurditását annak a Trump-féle megállapításnak, vagy ígéretnek, többször hangoztatott szlogennek, hogy ha ő hatalomra kerül, akkor 24 órán belül megoldja az ukrán válságot. Így az sem derült ki, hogy ezt miként csinálná” – mutatott rá Ágh Attila.