Ágyhiány miatt nem fogadja a II. kerületieket a Szent János Centrumkórház kardiológiai osztálya

HírKlikk 2023. december 23. 12:29 2023. dec. 23. 12:29

Majdnem egy évre előre erre számíthatnak a betegek.

Gyorsan, még az ünnepek előtt bejelentette az Észak-budai Szent János Centrumkórház kardiológiai osztálya, hogy a jövőben nem tudja ellátni a II. kerületi betegeket. Legalábbis 2024. november 30-ig a kardiológiai osztály a minimumfeltételek részleges- és átmeneti hiánya miatt nem tudja ellátni a II. kerületi lakosságot, a meglévő 36 fekvőbeteg ágyat 18-ra kénytelen csökkenteni – írta Facebook-bejegyzésében dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő.

Hozzátette, a kardiológiai ösztály a honlapja szerint eredetileg 48 ággyal működött, ebből maradt 18 ágy.

„Az Észak-budai Szent János Centrumkórház egy centrumkórház, azaz olyan irányítói jogkörökkel rendelkezik, mint egy megyei intézmény, mégsem tudja ellátnia feladatát. Vezetőjét a legutóbbi menesztési hullámmal nem rúgták ki, maradt az intézmény élén” – írta.

További érdekesség, hogy az Excel táblák bajnoka a jelenlegi egészségügyért felelős államtitkár Takács Péter a Szent János Kórház volt főigazgatója – tette hozzá a szakértő.