Ahogy a Fradi is csúfosan kikapott, a sorozatos öngólok után Magyarország is vereségre áll
„A Ferencváros focicsapatának minapi 0:3 veresége a feröeri bajnokcsapattal szemben ugyan csak egy kis csepp a magyar tengerben, de jó lenne ennek nyomán végiggondolni, hogy hány területen állunk rosszul – nagyjából amúgy öngólok miatt – az 1-től 10-ig terjedő (negatív) skálán.” Így értékelt Inotai András, aki azzal is tisztában van, hogy a mostani csúfos Fradi-kudarc nem járt akkora sokkhatással, mint az 1954-es világbajnoki döntő, de hozzáadódhat a más területeken vesztes pozícióhoz, ami végül ki tudja hova vezethet. A közgazdász professzor azt javasolja, több területen is mérleget kellene vonni, kezdve a versenyképességtől, a gazdaság termelési szerkezetétől és a magyar hozzáadott érték alakulásától az oktatáson, egészségügyön, környezetvédelmen és vízgazdálkodáson át egészen a nemzetközi bizalomvesztésig és a társadalom mentális állapotáig. „Mindenkinek a saját tapasztalataira és belátására bízom, hogy ezen a tízes skálán egyenként hova teszi a fenti területeket, amelyeken mindenütt eltérő mértékben ugyan, de – túlnyomórészt évtizedes öngólokkal – vereségre állunk”
A Bajnokok Ligájában a feröeri KÍ Klaksvík csapatától Budapesten elszenvedett 0:3 arányú vereség ugyan egy kicsit megrázta a focitársadalmat, de ezen túl, úgy is lehet rá tekinteni, mint egy szimbolikus dologra – mondta a Hírklikknek Inotai András. A közgazdász professzort azzal kerestük meg, hogy lát-e összefüggést a magyar bajnokcsapat csúfos budapesti veresége (amivel búcsúra kényszerült a BL selejtezőből már az első fordulóban) és a focimániás, a futballt agyontámogattató Orbán Viktor kormányzásának elmúlt 13 éve között.
„Ennek kapcsán az merült fel bennem, hogy meg kellene vizsgálni a magyar gazdaság és társadalom teljesítőképességét, mondjuk egy tízes skálán” – fejtegette. Az FTC 3:0-ás veresége szerinte a skálán mínusz hármon áll, de vajon hol helyezkedik el a magyar gazdaság versenyképessége; szerkezete (az összeszerelő tevékenységnek „köszönhetően”); a magyar hozzáadott érték alakulása (az elmúlt tíz évben az EU-ban csak nálunk csökkent); az oktatás; az egészségügy; a környezetvédelem; a vízgazdálkodás; vagy éppen a nemzetközi bizalom és nem utolsósorban a társadalom mentális állapota? – sorolta a kérdéseket. „Mindenkinek a saját belátására és tapasztalataira bízom, hogy ezen a tízes skálán egyenként hova teszi a fenti területeket, amelyeken mindenütt eltérő mértékben ugyan, de vereségre állunk” – fogalmazott. Ráadásul, szemben az FTC- KÍ Klaksvík 0:3-mal, ami már a végeredmény, a többi emlegetett területen még zajlik a meccs, nyitott tehát a lehetőség, hogy újabb gólokat kapjunk, vagy éppen öngólokat rúgjunk.
Hogy mit nevez öngólnak? Inotai ezt egy példával illusztrálta: a magyar oktatási rendszer 0:6-os vereségre állt, majd jött a státusztörvény és az eredmény 0:8-ra változott. Ezt a két gólt azonban nem az ellenfél csatára rúgta be, hanem az egy kapura játszó magyar kormány, amely folyamatosan rugdossa a gólokat a saját kapujába – hívta fel a figyelmet.
Vagy ott vannak a kormány akkumulátorgyártói nagyhatalmi törekvései – mondott a közgazdászprofesszor egy másik példát, megjegyezve, hogy persze sokat és sokan írtak már erről, de a kérdés jogos: milyen következményekkel jár számos, amúgy is elhanyagolt területet további negatívumokkal terhelő beruházásokat betelepíteni fél Magyarországra. Figyelmen kívül hagyva az egészséget, a stratégiai fontosságú nemzeti vízkészletet, a biztonságos mezőgazdasági termelést veszélyeztető, környezetszennyező következményeket, nem beszélve a földrajzi és gazdaságszerkezeti függőség további erősödéséről, ráadásul mindezt (importált) energia-igényekkel megtetézve egy közismerten energiaszegény országban, amelynek már jelenleg is rendkívül erős az (egyoldalú) import energia-függősége? Arról már nem is szólva, hogy milyen dolog ezt a tetemes költségvetési hiánnyal küszködő, gyorsan eladósodó országot, nem kevésbé jelenlegi társadalmát és a jövő generációit tovább terhelni azzal, hogy az adófizetői pénzekből százmilliárdos nagyságrendű támogatásokat biztosítanak ezeknek a gyáraknak.
„Persze, el kell ismerni, hogy a focihoz alig hasonlítható nemzetközi mezőnyben néha tudnak adogatni, és érnek el apró sikereket” – jegyezte meg Inotai András, aki szerint azonban végül öngólokat rúgunk, amelyeknek semmi közük az ellenfél kapujához, de még a térfeléhez is alig. Csak a legutóbbi napok történéseit említve, ilyen Novák Katalin ruandai látogatása, Varga Judit texasi kiruccanása vagy a miniszterelnök „beszélgetése” a paraguayi és az ecuadori elnökkel az EU-Latin-Amerika brüsszeli csúcsösszejövetel farvízén. (A BBC szerint Paraguayt politikai instabilitás, korrupció és krónikus gazdasági bajok jellemzik, Ecuador kapcsán pedig megjegyzi, hogy sok elemző szerint ott táncol a kábítószer-hatalommá válás határán – a szerk.) Nem is szólva az évek óta szédületes tempót diktáló és követhetetlen külügyminiszter globális kalandozásáról, vagy inkább kalandorságáról.
Ugyanakkor abban a mezőnyben, amelynek tagjai vagyunk, 1:26-ra állunk az Európai Unióval vívott csörtében (a sorozatos magyar vétók miatt), és a múlt heti vilniusi NATO csúcsig 2:29 volt az eredményünk, de ott a bíró érvénytelenítette a két szerzett gól egyikét, mármint a törököt. „Ilyen az, ahol a magyar foci kiteljesedik – ma itt áll az ország”.
A magyar futball történetében volt egy nagy tragédia, aminek nagyon komoly társadalomlélektani hatásai, majd következményei lettek: 1954-ben a csúcsmagasan favorit magyar válogatott a döntőben 3:2-re kikapott attól a nyugatnémet válogatottól, amelyet a csoportmérkőzéseken 8:3-ra megvert – fejtegette a professzor, aki szerint ennek a lélektani hatásai begyűrűztek az 1956-os forradalomba, mégpedig annak komoly, és utólag egyértelműen bizonyítható folyamataként. Merthogy az emberek óriásit csalódtak, s rádöbbentek, hogy valami nincs rendben.
Azt persze nem lehet mondani, hogy ez volt ’56 oka, de a csalódások forradalmakban szoktak kiteljesedni – mutatott rá. „Az FTC 0:3-a nem okozott olyan sokkot, mint az aranycsapat vb-döntőn elszenvedett veresége, viszont a több mint egy évtizede tartó folyamatok bármelyike is sokkoló lehet, s ha ezek egyszer összeadódnak, akkor nem tudjuk, mi lehet a következménye...” – zárta szavait Inotai András.
