Aki nem dolgozik, ne is politizáljon?
„Aki nem kapcsolódik megfelelő módon a munka világához, ezzel elveszíti annak a lehetőségét is, hogy megpróbálja kifejezni politikai véleményét, akaratát” – erre a következtetésre jutott friss tanulmányában a Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) Politikatudományi Intézetének (PTI) két munkatársa. Úgy tapasztalták, másképpen él a szavazás, a tüntetés, a petíció aláírásának lehetőségével az, aki dolgozik, és másképpen az is, aki ezt önállóan vagy alkalmazottként teszi, vezető vagy beosztott, illetve milyen fokú biztonság, autonómia jellemzi a munkáját.
A munkában és a politikában való részvétel alakulására hatással van a politikai érdeklődés, elégedettség, a bal- vagy jobboldali beállítottság, a társadalmi-demográfiai ismérvek, az illető neme, kora, iskolázottsága, lakóhelye és az anyagi helyzete is, szögezik le a tanulmány bevezetőjében a szerzők. A hasonló kutatások elsősorban a választásokon való részvételt tárgyalják, de Róbert Péter és Susánszky Pál ennél tovább lépett: két további részvételi forma – a tüntetés és a petíció aláírása – esetében is vizsgálódtak. Eredményeik alapján a választási részvétel valószínűsége szorosabb összefüggést mutat a munkaerőpiaci jelenléttel, mint a tüntetésen való részvétellel vagy az aláírási hajlandósággal.
A munkaerőpiaci helyzet jellemzői közül elsősorban a munkanélküliség és a munkahelyi önállóság hiánya csökkenti a politikai aktivitást. A politikai részvétel lényegi jellemzője a demokráciának és elméletileg különféle formákat ölthet: lehet a befolyásolás, az érdekérvényesítés vagy az önkifejezés eszköze is, ugyanakkor tény, hogy az emberek jelentős részét alacsony politikai aktivitás jellemzi. „A politikai részvétel alacsony mértéke a demokrácia hiányosságának minősül, csökkenti a politikai folyamatok legitimációját. Nem véletlen, hogy a politikusok, a hatalmon lévő kormányok, rendszeresen hivatkoznak saját legitimációjuk alátámasztására a magas választási részvételre és a szavazati arányra. Ugyanakkor a négy évenkénti országgyűlési választásokon való részvétel sokak életében az egyetlen formális politikai megnyilvánulás, de ez sem teljes körű egyetlen országban sem.”
Sokkal kevesebben vannak azok, akik a szavazáson túlmenően, a politikai részvétel bármely más formáját gyakorolnák. Ennek számos oka lehet, írják a TK kutatói. Vannak, akiket nem érdekel a politika, nem éreznek semmilyen motivációt arra, hogy politikai kérdésekben véleményt formáljanak, mások azért „hallgatnak”, mert úgy gondolják, nincsenek lehetőségeik vagy megfelelő eszközeik arra, hogy kifejezzék politikai álláspontjukat, befolyásoljanak politikai döntéseket.
Egy politikai rendszer demokratikussága kapcsán nemcsak a társadalom politikai aktivitásának szintjét szokták vizsgálni, hanem azt is, hogy bizonyos társadalmi helyzetek, hogyan alakítják a politikai akciókban való részvétel esélyét. Másként fogalmazva: a demokrácia minősége szempontjából érdemes figyelembe venni a politikailag aktívak összetételét is. A kutatók által készített modell alapján a munkanélküliség alapvetően kedvezőtlenül befolyásolja a politikai részvételt. Ez a kapcsolat a választási hajlandóság esetében igazán egyértelmű, a munkanélküliség időtartamától függetlenül csökkenti a részvétel esélyét. A petíció aláírása és a tüntetésen való részvétel kapcsán ilyen negatív összefüggést csak az egy évnél hosszabb munkanélküliség esetében tapasztaltak.
Azok az önálló vállalkozók, akik sosem voltak munkanélküliek, nagyobb eséllyel szavaznak, mint az alkalmazottak, miközben az önfoglalkoztatóknál, akik a munkanélkülivé válás miatt lettek önállóak, a választási részvételi valószínűsége kisebb az alkalmazottakénál. A vállalkozók esetében más a helyzet, ők kisebb eséllyel vesznek részt a tüntetéseken és kevésbé hajlandóak a petíciók aláírására is.
Vizsgálták a különféle korosztályok, szociológiai csoportok viselkedését is. Az idősebbek a választáson részt vesznek, de kevésbé gyakorolják a többi tiltakozási formát. A magasabb iskolázottság természetesen növeli a politikai részvételi hajlandóságot, miközben a tiltakozás terén a városiak, a szavazás esetében a vidékiek aktívabbak. A jó anyagi helyzet növeli a szavazási részvételt, a pénzügyi kiszolgáltatottság viszont az utcára viszi az embereket. Esetükben látványosan nagyobb a tüntetési részvétel. Végül, akinek gyermeke van, inkább elmegy szavazni és hajlamosabb petíció aláírására is, de a gyermektelenekhez képest kevésbé vesz részt tüntetésen.
A politikai polarizáltság is növeli a tiltakozási formákban való részvétel valószínűségét. A szakszervezeti szervezettség szintje a választási részvételt erősíti, a bizonytalanabb és kiszolgáltatottabb helyzetnek számító, határozott idejű szerződéssel dolgozó alkalmazottak kisebb valószínűséggel vesznek rész a választáson, mint a biztos helyzetű, állandó szerződéssel foglalkoztatottak. Ugyanakkor a tiltakozások esetében éppen ellenkező a helyzet: az előbbiek nagyobb eséllyel vesznek részt tüntetésen, vagy írnak alá petíciót.
„Eredményeink szerint a munkaautonómia is összefügg a politikai aktivitással. Az alacsony fokú autonómia csökkenti mindhárom politikai részvételi forma esélyét, de nem ennyire egyértelmű a szerepe annak, ha valaki úgy gondolja, hogy magas autonómia jellemzi a munkáját. Ők inkább hajlandóak petíciót aláírni, vagy elmenni szavazni. A magas munkaautonómia ugyanakkor nem mutat kifejezetten értékelhető kapcsolatot a tüntetésen való részvétellel, sőt, az összefüggés éppen ellentétes, ha figyelembe vesszük a vizsgált személyek politikai beállítottságát és a szociális, demográfiai jellemzőiket” – írják a kutatók.
A politikatudományi irodalomban a politikai részvétel a demokrácia fokmérője. Minél aktívabbak politikailag egy állam polgárai, annál nagyobb legitimitás jellemzi a politikai rendszert. Emellett a magas politikai részvétel a különféle érdekeknek a döntésekbe való becsatornázási fokát is jelzi.
Az 1970-es években „született” politikai szociológia hívta fel a figyelmet arra, hogy a politikai részvételben megfigyelhető egyenlőtlenségek rávilágítanak arra, hogy bizonyos társadalmi csoportok – mint az alacsony iskolai végzettségűek, a kisebb településen élők, vagy éppen a munkaerőpiacon való részvétel szempontjából hátrányban lévők – igényeinek képviselete kevésbé teljesül. Ha a kiszolgáltatottabb társadalmi csoportok nem vesznek részt a politikában, akkor érdekeik, igényeik sem jutnak el a döntéshozókhoz, céljaik megvalósulásának kisebb lesz a valószínűsége. Tehát a politikai aktivitási szintek mellett a részvételi egyenlőtlenségeket is érdemes vizsgálni.
Akik érdeklődnek a politika iránt, nagyobb eséllyel vesznek részt a kutatók által vizsgált mindhárom politikai cselekvésben. A kormánnyal való elégedetlenség pedig értelemszerűen növeli a tüntetésen való részvétel, vagy a petíció aláírásának valószínűségét. A társadalmi-demográfiai tényezők alapján a fiatalok inkább az extra parlamentáris részvételi módokban vesznek részt, olyan politikai tevékenységek iránt érdeklődnek, amelyek nem kötődnek semmilyen parlamenti képviselethez. Olyan csoportokkal keresnek kapcsolatokat, amelyek gyakran kívülről, tüntetésekkel, kampányokkal próbálnak hatást gyakorolni a politikai döntéshozatalra, míg az idősebbek nagyobb eséllyel mennek el szavazni.
A magasabb iskolai végzettség növeli a politikai aktivitást, a magukat kedvező anyagi helyzetben látó válaszadók inkább elmennek szavazni, miközben azok, akik szerint jövedelmi helyzetük rossz, ezt kevésbé teszik és szignifikánsan nagyobb valószínűséggel tűnnek fel tüntetésen. Azok a válaszadók, akik kiskorú gyermekkel élnek együtt, kisebb eséllyel vesznek részt tüntetésen, ugyanakkor nagyobb eséllyel írnak alá petíciót vagy mennek el szavazni.
„A politikai részvételi formák ilyen különbségét, hasonlóan az életkori különbségekhez értelmezhetjük az elérhetőségre vonatkozó elmélet keretében is, de ez a kérdéskör további alaposabb empirikus vizsgálatot igényelne – véli Róbert Péter és Susánszky Pál, és hozzáfűzik: „elemzésünk mérlege érzésünk szerint abba az irányba billen, hogy a munkaerőpiacon való integráltság és a politikai integráltság valóban szorosan összefügg.”
