Alapelveket sért az embercsempészek elengedése

Ön mindig nyugodt, ám most a héten, az ATV Egyenes Beszédében volt egy pont, amikor láthatóan igencsak felháborodott, hogy úgy mondjam, kiakadt, amikor a külföldi embercsempészek ügyében született kormányzati döntésről volt szó. Szinte naponta húz/mond/lép egy olyat a kormány, ami bőven kiakaszthatja az embert. Ön ilyenkor általában szinte érzelemmentesen nyilvánul meg. Miért pont ez verte ki önnél a biztosítékot? És miért ennyire?

Ennek számtalan oka van. A mostani eset ugyanis példátlan, mivel a kormány a különleges jogrendre hivatkozva, bírósági ítéleteket bírál felül, mégpedig egy igen súlyos bűncselekmény – az embercsempészet – ügyében, ha külföldi állampolgár szemben hozott jogerős ítéletről van szó. Ezt úgy fejezi ki az embercsempészés bűncselekmény miatt elítéltek reintegrációs őrizetéről szóló 148/2023. (IV. 27.) kormányrendelet, hogy az embercsempészet miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltre akkor vonatkozik, ha egyben kiutasításra is ítélte őt a bíróság – de hát ugye kiutasítani csak külföldit lehet (a kivétel nagyon ritka). Ráadásul az embercsempészet esetében ez kötelező is. Összefoglalva tehát: minden embercsempészet miatt jogerősen elítélt külföldire vonatkozik ez a kormányrendelet, aminek a lényege, hogy úgynevezett reintegrációs őrizetet rendelnek el nála. 

A reintegrációs őrizetet a laikus úgy képzeli el, hogy az otthonában, nyomkövetővel a lábán él az elítélt.

A reintegrációs őrizetről azt is tudni kell, hogy viszonylag rövidebb tartamú szabadságvesztés esetén rendelhető el, s a büntetés-végrehajtási (bv) bíró bírálja el, hogy fennállnak-e a feltételei. Ekkor figyelembe veszik a bv-ben való viselkedést, az elítéltetés alapjául szolgáló cselekményt, felderítik a környezetet, és ha minden megfelelő, akkor a bv-bíró megállapítja a reintegrációs őrizet elrendelhetőségét. A cél – egyébként nagyon helyesen – az, hogy az elítéltet visszavezessék a társadalomba és persze a családjába. Nem véletlen, hogy a végrehajtás helyszíne leginkább az elítélt otthona. A kormányrendelet által szabályozott elbocsátásnak azonban semmi köze nincs a reintegrációs őrizethez. Nem is a bv-bíró rendeli el, hanem bv országos parancsnoka. Ezen túl, a végrehajtás helye az elítélt elítéltetése előtti rendes tartózkodási helye, vagy ha ez nem állapítható meg, akkor az állampolgársága szerinti ország. Más szóval: azt a külföldit, akit embercsempészet miatt 8-20-25 évre ítéltek, most majd kiteszik a börtönön kívülre, s csak egyetlen kötelezettséget rónak rá, azt, hogy 72 órán belül elhagyja az országot.

A kormányrendelet persze meglehetősen furcsa, de ismét csak azt tudom mondani, hogy volt már ilyen furcsa rendelet, nem is egy. Azaz még egyszer megkérdezem: miért pont ez verte ki a biztosítékot önnél?

Több oka is van annak, hogy nagyon felháborít. Kezdjük azzal, hogy az államnak van olyan kötelezettsége, hogy lehetőség szerint gondoskodjon a társadalom biztonságáról. Ha egyszer megállapították valakiről, hogy súlyos bűncselekményt követett el, mondjuk fegyveresen csempészett, bűnszervezet tagjaként a csempészett személy sanyargatásával többeket átsegített a határon, akkor 20 év körüli szabadságvesztésre ítélik. Az ilyen ítéletet meghozó bíró álláspontja alapvetően megalapozott kell legyen, ami egyben azt is jelenti, hogy az ilyen személyt nagyon hosszú időre el kell különíteni a társadalomtól, mert veszélyt jelent arra nézve. A bíró az ítélet súlyosságával iránymutatást akar adni a társadalom többi tagjának, hogy ha valaki ilyet tesz, ha ilyenben gondolkodik, akár 8-10-20 évet is kaphat. Ám mindezt keresztülhúzza a kormány, s ezzel tulajdonképpen a nulla szintjére csökkenti az egész igazságszolgáltatási munkát. Alapvetően a kormány ezzel az államnak a társadalom biztonságát garantáló kötelezettségét tagadja. 

Ahogy azonban érzékelem, ez még nem minden...

Valóban, van tovább is. Az igazságosságra való törekvés, az oly sokszor emlegetett jogállamiság alappillérét is meggyalázza ez a kormányrendelet. Önmagában már azzal is, hogy tágabban nézve, semmibe veszi az igazságszolgáltatás rendelkezését. Emellett feszültségeket is gerjeszt. Mondok egy példát: a bűnszervezetnek van 22 tagja, közülük három külföldi, azokat elbocsátják, bármekkora is a büntetési tételük, a többi meg magyar, akik továbbra is „vidáman” töltik a büntetésüket. S ahogy egy indokolatlan amnesztia is, szélesebb körben ez is törvényszerűen feszültségek és veszélyek forrása lesz a büntetésvégrehajtási intézetekben. Az elítéltek ugyanis nehezen viselik, hogy van, aki terrorcselekmény miatt ül és amnesztiával kiengedik, vagy esetünkben nem amnesztiával, legalább kétezer ember távozhat a börtönből. Az elítéltek, a börtönben lévők szempontjából ez utóbbiak kizárólag azért, mert velük ellentétben, ők külföldiek.

Mennyit hallottuk, hogy Magyarország a magyaroké. Most megvalósul az, hogy a magyar börtön a magyaroké? 

Hát persze.

Mi egyéb miatt háborodott még fel ez ügyben?

Ismét csak egy kicsit tágan értelmezve, de mégiscsak az van, hogy mindez sérti a hatalmi ágak elválasztását és egymás kiegyensúlyozásának rendeltetését is, hiszen a kormány belenyúl az igazságszolgáltatás rendszerébe, felülbírálja a jogerős ítéletet és azt mondja, hogy az egyik üljön tovább, a másik pedig szabaduljon. Összefoglalva, több alapelvet is sért ez a rendelet: az igazságosságra törekvést, a jogbiztonságot, a hatalmi ágak elválasztásának kötelezettségét. Ha ez nem elég a felháborodásához, akkor nem tudom, mi elég!

Azt nem találja furcsának, hogy kik a kedvezményezettjei ennek a rendeletnek? Mármint azon túl, hogy külföldiek? 

A dolgok álságos – majdhogynem gazember – voltát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy egy olyan kormány lépte ezt meg, amely évek óta a migrációval törekszik rettegésben tartani a társadalmat, azt állítva, hogy ha nem ez a kormány lenne hatalmon, akkor az ország tönkremenne. A migrációra hivatkozva határkerítést emel, garantálja annak jogi védelmét (ha bármi sérelem éri valaki által a határzárat, akkor az elkövetőnek súlyos büntetésre kell számítania), s egyáltalán, a legnagyobb eredmény egyikének azt tekinti, hogy megmenti a magyar társadalmat a migráció káros hatásaitól. Ennek érdekében az embercsempészet bűncselekményét 2015-ben jelentősen súlyosabb megítélésűvé tette: addig nyolc év volt a büntetési tétel felső határa, ezt különböző új minősítő körülmények beépítésével húsz évre emelte, ezen túl, figyelembe véve, hogy a legtöbbször bűnszövetkezet tagjaként követik ezt el, akár a 25 évet is elérheti a konkrétan kiszabott büntetés. S láss csodát! Ugyanez az állam a migrációt kiváltó okok miatt a világban elindult szerencsétlenek helyzetével visszaélő embercsempészt szabadon engedi. Tehát azt az embert, aki nagy valószínűséggel egy nemzetközi bűnszervezet tagjaként az egész folyamatot igazán veszélyessé teszi, visszaélve a menekülők kiszolgáltatott helyzetével, esetenként akár halálos veszélynek is kitéve őket.

Tegyük hozzá, teszi mindezt a spórolásra hivatkozva. Ez elfogadható indok lehet?

A kormány azt nyilatkozza, hogy ez egy nagyon jó rendelkezés, mert a magyar társadalmat nem kárhoztatja arra, hogy a továbbra is eltartsa a börtönben ülő külföldi elítélteket. A kormány sérelmezte azt is, hogy a zsúfoltságra hivatkozva, Brüsszel – érti, ugye? Brüsszel, a város – a magyar államot „lehúzza”, mert bizonyos kártalanítást kell fizetni az érintett elítélteknek. Egy-egy jogi rendelkezésnek azonban, ha valami érdeket sért, arányosnak kell lennie az elérni kívánt jóval. Hát ilyenről ebben az esetben szó nincs! Az állam enyhíteni akarja a börtönök zsúfoltságát, amit maga idéz elő. Egyébiránt ráadásul értelmetlenül. Hiszen a zsúfoltságot az okozza, hogy nagyon könnyen rendelik el és tartják fenn nagyon hosszú ideig a letartóztatást, ami kényszerintézkedés és nem büntetés, azaz nem a jogerős ítélet megszületése előtti bezárást jelent. Másrészt rengeteg olyan szabályt iktattak be a Btk.-ba, ami növeli az elítéltek számát, fokozza az ítéletek szigorát, elveszi a bírótól a szabad mérlegelés jogát, amikor középmértékkel korlátozza a büntetési tételben való bírói mozgást, és bevallottan szigorítani törekszik az ítéleteket. Ezen túl, nagyon ritka és nagyon különleges dologgá vált a feltételes szabadságra bocsátás, s ugyanígy a valós reintegrációs őrizetbe bocsátás is. Rengeteg olyan jogszabály-módosítást és a gyakorlat módosítást vezettek be, ami növeli a börtönben lévők számát. Talán nem az lenne a helyes megoldás, hogy súlyos bűnözőket ráengednek a világra! Talán inkább kevesebb embert kellene becsukni pimf dolgokért. És vajon mit szól a társadalom ahhoz, hogy lopásért valaki ül, ám embercsempészetért szabadon bocsátják, lehetővé téve, hogy visszailleszkedjen ugyanabba a bűnözési folyamatba, amit az ítélet megszakított?

Gondolom, látta az RTL Híradó tudósítását, amin rejtett kamerás felvételen látszik, ahogy Szombathelyen szabadon engednek öt külföldi elítéltet. Pontosabban a szélnek eresztik őket, az összes cókmókjukkal. 

De hát ezt teszi lehetővé a jogszabály. Amit még tetéz is valami, aminek az alapja a különleges jogrend. Mint tudjuk, jelenleg kétféle különleges jogrend van hatályban Magyarországon: az egyik alapja a 2022. évi XLII. törvény a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről. Ha ehhez hozzávesszük „Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 180/2022. (V. 24.) kormányrendelet” szövegét, ami hangsúlyozza, hogy a kormány a különleges jogrendben e célok érdekében mindenféle jogot korlátozhat, illetve tevékenykedhet – akkor látjuk, hogy ez maga a cél. Viszont ebben az esetben a kormánynak hitelt érdemlően el kellene magyaráznia, hogy ezt a célt mennyire érinti a bűnözők szabadon bocsátása. De ha akarja, színezhetjük még tovább is, hiszen ezzel párhuzamosan egy különleges jogrendi jelenség van párhuzamosan érvényben, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet.  

Elhangzott, hogy elveket sért. Ilyen esetekben kinek a joga, feladata, erkölcsi kötelessége fellépni? 

A magyar társadalomnak. Nincs más. Emiatt nem lehet bírósági eljárást indítani, nem lehet semmit csinálni. A nemzetközi közvéleményt manifesztáló különböző szervezetek nyilván elítélő nyilatkozatokat fognak tenni. Hiszen lesznek érintett országok, amelyekre Magyarország ezzel súlyos bűnözők ezreit engedi rá. Nem is csak az Európai Unió tagjaként vállalhatatlan ez az egész, hiszen a nemzetek közösségének tagjaként sem lehet vállalni, hogy a saját magam által súlyosan elítélt bűnözőket rábocsátom a világra, a többi ország társadalmára.

Nem tartja-e több, mint ellentmondásosnak, hogy akkor teszi ezt a jogállamiságot is sértő lépést a magyar kormány, amikor jogállamisági kérdések miatt is felfüggesztett támogatásokért küzd az Európai Unióval? Vajon nem azt üzeni vele, hogy nem is kell a pénzetek? 

A pénz biztosan kell, ez nem annak a küzdelemnek a felülbírálata. Ez mindazon elveknek a semmibe vétele, amiknek a sérelmét felróják a magyar kormánynak. Ha ez tudatosul a nemzetközi közvéleményben, akkor az eleve rossz megítélésünk tovább romlik. Gondolja csak el, milyen megítélést indikál minimum abban az érintett országban az, ha egy ilyen ember, vagy ilyen emberekből álló csoport immár határainkon túl elkövet valami súlyos bűncselekményt? S ez korántsem kizárt, hiszen az ilyen elítéltek egy része nem egyszeri eseti elkövető, hanem foglalkozás-szerűen bűnöző. Ha józanok, egész Európának üvölteni kell emiatt.