Áldozatként Trump még erősebb lehet

HírKlikk 2024. július 16. 16:45 2024. júl. 16. 16:45

A merénylet ellenére, még korántsem lefutott az amerikai elnökválasztás, így látja Gideon Rachman. A Financial Times külpolitikai fő elemzője szerint ugyanis a nemzet hihetetlen mértékben megosztott, és a volt elnök hívei jóformán vakon követik vezérüket. Az sem számít, hogy 91 pontban emeltek ellene vádat és sorra tesz olyan kijelentéseket, amelyek egy hagyományos politikus sorsát már megpecsételték volna.

Viszont a Financial Times szerint egy átlag közéleti szereplő népszerűségén nagyot lendítene, ha meg akarták volna ölni. Trump azonban igencsak kettészakítja a közvéleményt, és akik hallani sem akarnak róla, azok most aligha állnak be a táborába. Ezért túl fatalisták azok a demokraták, akik azt állítják, hogy mindennek vége, ugyanis igen csekély az ingadozó szavazók száma. Sok múlik azon, hogy a kihívó kitart-e a bosszú mellett, mert ha igen, akkor sokakat elriaszt azok közül, akik még nem döntötték el, kire voksolnak. Az biztos, hogy a politikus arra épít a hátralévő időben, hogy ő erős, egyben pedig áldozat. De a megtorlás is igen csábító téma lehet számára.

Az viszont kizárt, hogy a demokraták ejtenék legfőbb ütőkártyájukat, hogy a volt elnök megpróbálta meghiúsítani a legutóbbi elnökválasztás eredményét és a Capitolium ostromára buzdított. A legtöbb amerikainak már megvan a határozott véleménye a támadásról és Trumpról. Aligha befolyásolja őket, hogy valaki meg akarta gyilkolni a politikust. Így minden bizonnyal Biden törékeny szellemi állapota befolyásolja döntően a választás kimenetelét.