Semjén Zsolt avatta fel Esztergomban a ferences gimnázium új épületszárnyát és tornacsarnokát

HírKlikk 2024. október 5. 10:15 2024. okt. 5. 10:15

Átadták pénteken a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium új épületszárnyát és tornacsarnokát, az 5,16 milliárd forintos beruházás állami támogatásból valósult meg.

„Egyházpolitikai modellünk az együttműködésre épül, ahol az egyház és az állam a társadalom javára együttműködik. Az állam és az egyház elválasztása nem jelentheti az egyház és a társadalom szétválasztását, mert egyszerre vagyunk tagjai az egyházunknak és polgárai a hazánknak" – mondta köszöntőjében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

A politikus hozzátette, mivel a vallásos emberek nem másodrangú állampolgárok, az állam feladata hogy a közfeladatot átvállaló egyházi intézményeket ugyanúgy finanszírozza, mint állami vagy önkormányzati társaikat.

Rámutatott, azért van túljelentkezés az egyházi iskolákban, mert ezek – természetükből adódóan – a test-szellem-lélek összetettségének egységében gondolkodnak. „A tanterem és a tornacsarnok mellett templom is van, így az ember teljességét szólítják meg" – fogalmazott.

Semjén Zsolt elmondta, a rendszerváltás óta közel húsz százalékra emelkedett az egyházi oktatás aránya, ami az óvodától az egyetemig negyedmillió diákot jelent.

Köszöntője előtt a ferences templomban Erdő Péter Esztergom-budapesti érsek ünnepi szentmisét celebrált Assisi Szent Ferenc tiszteletére, majd megáldotta az új iskolai szárnyat.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédet mond a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium új iskolai szárnyának átadásán 2024. október 4-én. A beruházás négymilliárd forintos állami támogatásból valósult meg. MTI/Máthé Zoltán

Szánthó Gellért, az intézmény igazgatója korábban az MTI-nek elmondta, hogy a gimnázium új épületszárnnyal és tornacsarnokkal való bővítésére kormány támogatásával csaknem négymilliárd forintot használtak fel.

A gimnáziumban a fedett tornacsarnok létrehozásán túl, az épületegyüttes iskolai szárnyán hat tantermet alakítottak ki, a kollégiumot közösségi terek létrehozásával bővíttették, és felújították az iskola udvarát, ide sporteszközöket helyeztek.

A tornacsarnok középen kettéosztható, így egyidejűleg alkalmas edzésekre, iskolai testnevelésre, szabadidősportokra, illetve bérleményként hasznosítható. A száz ülőhelyes lelátó tetején pihenőparkot alakítottak ki.

Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek (j4) a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium új iskolai szárnyának ünnepélyes átadásán 2024. október 4-én. A beruházás négymilliárd forintos állami támogatásból valósult meg. MTI/Máthé Zoltán

Az iskolában négy-, illetve hatosztályos rendszerben 250 diák tanul, és szinte mindenki kollégista. Az intézménybe az ország különböző részeiből érkeznek diákok és jellemzően havonta egyszer utaznak haza, így a gimnázium fejlesztése új szabadidős lehetőségeket nyit meg számukra.

Az intézményt 1931. szeptember 8-án alapították mariánus ferencesek, még Szent Antal Reálgimnázium néven. Helyén a kolostor már régebb óta működött, ugyanis a ferencesek itt telepedtek le a városban 1222-ben.

A gimnázium a középkori rendház helyén, az esztergomi Bottyán János utcában, a belvárosban található a vele egybeépült kolostorral és a Szent Anna ferences templommal. A szocializmus évei alatt az iskola egyike volt a nyolc egyházi fenntartásban működő gimnáziumnak.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom