Ami jó Ursula von der Leyennek, nem jó az Európai Uniónak
A jövő júniusban esedékes európai választás előtt a bizottság elnökének nagyon sok kérdésre kell választ adni, mert az EU és a bizottság ki sem jön már a válságkezelésből, közben pedig ádáz viszály folyik a bizottság és az Európai Tanács elnöke között – írta Ursula von der Leyen „Az unió helyzetéről” szóló, szerda reggeli beszéde előtt keletkezett cikkében a T-online.
Probléma, hogy az eddigi bejelentések és kezdeményezések közül sok nem valósult meg. Így van ez a zöld kezdeményezéssel, de más nagy projektekkel is. Lengyelország és Magyarország ugyan egyelőre nem kapja meg a támogatásokat, de ennek ellenére, folytatja a támadásokat az igazságszolgáltatás és az ellenzék ellen. Szomorú bohózat az EU menekültpolitikája is: nincs pragmatikus bevándorlási és menedékjog, sem működő eljárás a visszaküldendő migránsok számára. Ami pedig a Putyin elleni szankciókat illeti, ugyan némileg hatottak az orosz gazdaságra, de nem küldték azt padlóra. Közben a tagállamokban az embereknek egyre inkább elegük van a politikából, mélyül az elitek elleni düh, erősödnek a fasiszták és a jobboldali populisták. A helyzet nehéz, és ezért világos irányvonalakat várunk a brüsszeli főnökasszonytól és 32 ezer tisztségviselőjétől – szögezte le a T-online cikkének szerzője.
Az egyértelműség azonban nem érezhető – mutatott rá. Az EU bénultnak tűnik az egzisztenciális kihívásokkal szemben. Ennek oka nem csupán az állam- és kormányfők notórius viszálykodásában keresendő, hanem a hatalmi harcban is, amely Ursula von der Leyen és az állam- és kormányfők testületének, az Európai Tanács elnöke, Charles Michel, között folyik.
A belga Michel hivatalosan csak a 27 állam- és kormányfő tevékenységét koordinálja, csúcsértekezleteket szervez, és közvetít a fővárosok között, ám de facto kihívja von der Leyent, és kétségbe vonja vezetési igényét: Michel nem szolgálni akarja Európa fő bürokratáját, hanem inkább maga szeretné alakítani a dolgokat. Közmondásos a szereplési vágya. Jean-Claude Juncker uniós veterán hangsúlyozta: „Európa érthetőbb lenne, ha a hajót egyetlen kapitány irányítaná”.
Charles Michel és Ursula von der Leyen ennek az ellenkezőjét teszi: az EU hajóján harcolnak a parancsnokságért. Ha valamelyikük államfőt fogad, nem hívják meg a másikat. Nem egyeztetnek. Versengenek, hogy ki adja ki előbb a sajtóközleményeket, hogy reflektorfénybe kerüljenek. Amióta pedig két és fél évvel ezelőtti, Erdogannal folytatott isztambuli tárgyaláson csak két széket készítettek ki, és az egyikre leült Michel, végképp jégkorszak van a két vezető között. A hírek szerint ezt Von der Leyen soha nem bocsátotta meg. A viszályt élezi von der Leyen önábrázolási késztetése. Egy brüsszeli vicc szerint nem a GEO-politikai, hanem az EGO-politikai bizottságot vezeti.
A gazdasági teljesítmény alapján az EU-nak a harmadik világhatalomnak kellene lennie az Egyesült Államok és Kína mellett, de politikai téren csak kicsi egérke. Megbéklyózza önmagát a belső viszályokkal, de a legfontosabb két intézmény vezetői közötti viszállyal is. Az eredmény fatális: az EU a 450 milliós lakosságával nem tudja gazdasági erejét globális befolyásra fordítani. Miközben Kína és Amerika állítja a váltókat, és India egyre öntudatosabban lép fel, sok globális léptékű döntésnél – a védelmi politikától kezdve a műszaki szabványok kidolgozásáig – puszta szemlélődésre van ítélve. Ha Amerika levenné a kezét Európáról – például ha jövőre netán újra Trump kerülne hatalomra – a kontinens védtelenül ki lenne szolgáltatva az orosz agresszornak.
Brüsszelben – és Berlinben – botrányos módon úgy döntöttek, hogy ezt az egzisztenciális kockázatot agyonhallgatják, és azt remélik, hogy valahogyan majd minden jó lesz. Ezt pedig nyilvánvaló politikai kudarcnak kell nevezni – szögezi le az írás.
A tagállamok vezetőinek végre össze kellene fogni, és ki kellene dolgozni egy kötelező biztonsági doktrínát. Tekintettel a fenyegető kelet-európai helyzetre legalább ugyanolyan fontos, mint az elkötelezett klímapolitika. Ursula von der Leyen feladata lenne, hogy előrevigye ezt a folyamatot. „Mivel helyettese, Joseph Borell ugyan az EU kül- és biztonságpolitikai főmegbízottjának nevezheti magát, de politikailag abszolút nulla, a bizottság elnökének kellene kezébe venni a gyeplőt. De nem teszi” – írta a portál
Talán más tervei vannak. Joe Biden amerikai elnök állítólag őt akarja megtenni a NATO következő főtitkárának. A hírek szerint von der Leyennek ez nincs ellenére. A váltásban lenne némi logika: von der Leyen mindig továbbmegy, és karrierje eggyel magasabb szintjére lép, amikor a hivatalában elhatalmasodnak a problémák. Így volt ez a német védelmi minisztériumban, ahol számos botrányt és problémát hagyott maga mögött. A kétes örökségével aztán az utódoknak kell megküzdeni. Ez nagyon jó Ursula von der Leyennek, de nagyon rossz Európának – írta a német portál.
